Hír

A venezuelai válság ellenére nőtt az OPEC-országok olajtermelése januárban

NRGreport | 2018.02.01. 13:01

Az OPEC és nem OPEC országok közt 2016-ban létrejött termeléscsökkentési megállapodást eddig minden érintett betartotta –írja az Oilprice. A friss januári adatok szerint, decemberhez képest mintegy 100 ezer hordóval nőtt a kitermelés. Főleg Nigéria és Szaúd-Arábia növelte a kibocsátást, azonban ezt a növekedést a venezuelai kőolajtermelés látványos csökkenése ellensúlyozta.

A világ egyik legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező latin-amerikai országban, gyakorlatilag állandósult a gazdasági válság. Idén januárban 29 százalékkal esett vissza a kitermelés volumene, az egy évvel korábbihoz képest. A szállítás megbízhatatlansága miatt Venezuela olyan régi partnereit is elveszítette, mint Kuba. Havanna ugyanis nemrég Algériával írt alá olajtermékek behozataláról szóló megállapodást.

Venezuela olajipari minisztere, Manuel Quevedo az S&P Global Plattsnak úgy nyilatkozott, hogy országa könnyen, akár 1 millió hordóval is növelni tudja 2018-ban a termelést. A miniszter szerint ehhez az orosz és kínai államadóság átütemezésére van szükség. Emellett új mezőket is megnyithatnak a fejlesztések előtt, illetve az országban működő multikat a termelés növelésére ösztönöznék. Mint mondta, erről a kérdésről nemrég tárgyaltak az országban működő Shell és a Total képviselőivel.

  NRGreport
Címkék
#kőolajkitermelés   #olajipar   #OPEC+   #Venezuela  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.