Vállalatok

Történelmi eredmények az INA-nál

NRGreport | 2018.02.20. 11:03

Az INA horvát olajipari vállalat 2017-ben minden területen növelte bevételét húsz százalékkal a 2016-os évhez képest: a nettó nyereség elérte 1220 millió kunát (50,4 milliárd forint), 2016-ban ez mindössze 101 millió kuna volt (4,1 milliárd forint).

A cég éves eredménybeszámolója szerint a 2017-ben az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 3215 millió kunát (133 milliárd forint) tesz ki, ami 52 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az INA közölte, hogy az eredmény főként a kutatási és termelési tevékenységnek köszönhető, de a finomító és marketing, illetve az értékesítés is jelentősen hozzájárult az eredmények javulásához. 

A kutatási és termelési tevékenység 42 százalékkal növelte a működésből származó nyereséget, amely így elérte a 1666 millió kunát. A finomítói és marketing tevékenység – a kiskereskedelmi ágazattal együtt – 806 millió kuna egyszeri tételek nélküli EBITDA-t eredményezett, a 2016-os 350 millió kunához képest. A 2017-ben a nagyberuházások elérték 1393 millió kunát, ami a 2016-os év szintjén maradt. A nettó adósság 1397 millió kunára csökkent: az adósság és a tőke aránya történelmileg alacsony szintre, 10,8 százalékra esett vissza.

Áldott Zoltán, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az INA csoport történetének egyik legjobb eredményét érte el tavaly. Mint mondta: két általános részre osztották a működést, ahol az egyik a növekedésre, míg a másik a hatékonyságra összpontosított. Mindkét területen kiváló eredményt értek el – jelezte. Az eladás erősödése 20 százalékos bevételnövekedéshez vezetett 2016-hoz képest. A olajszármazékok nagykereskedésében 12 százalékos, a kiskereskedelemben 4 százalékos, a földgáz-kereskedelemben 8 százalékos növekedést értek el.

A termelésoptimalizálás a meglévő mezőkön (Full Field Optimization – FFO), valamint a sikeres bányászat a hazai földgáztermelés növekedéséhez vezetett, és elérte a 10 évvel ezelőtti szintet – hangsúlyozta Áldott. Hozzátette: a finomítói és a marketing tevékenység erőteljesen hozzájárult az EBITDA kedvező alakulásához, ami az elmúlt tíz év legjobb eredménye. Ugyanakkor – mondta – ki kell emelni, hogy a sziszeki finomító továbbra is veszteséget termel, amely 2017-ben elérte a 207 millió kunát, 2016-ban pedig a 264 millió kunát, és így tovább terheli a finomító tevékenység hatékonyságát.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

  NRGreport
Címkék
#INA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.