Trading

Nyolcszázra emelkedett az Egyesült Államokban az olajtermelő kutak száma

NRGreport | 2018.03.19. 08:18

Az olajár a pénteki nagy emelkedést korrigálva csökkent kissé hétfőn, a Brent 0,41 százalékkal, hordónként 65,94 dollárra, a WTI 0,40 százalékkal, 62,10 dollárra.

Az olajár csökkenését a termelő amerikai olajkutak számának és ebből következően a kitermelés várható növekedésének a kilátása idézte elő. Az amerikai termelő kutak száma a múlt héten négy kúttal nyolcszázra emelkedett, szemben az egy évvel ezelőtti 631 kúttal. Az amerikai olajtermelés 2016 közepe óta már egyötödével emelkedett és napi tízmillió hordó feletti, ezzel már megelőzte Szaúd-Arábiát. Oroszország napi tizenegy millió hordó feletti termelését a becslések szerint az év második felében lépi túl az Egyesült Államok.

Nem számít érdemi elmozdulásokra a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Varga Zoltán jelezte, a nemzetközi befektetői hangulat enyhén negatív, de múlt csütörtökön és pénteken a nagyobb nemzetközi indexek visszafogott emelkedést mutattak. A szakértő kommentárja szerint az OTP árfolyama lefelé mozdulhat, mert negatív hír érkezett, a román jegybank ugyanis nem hagyta jóvá az OTP csoport újabb akvizícióját az országban. Még 2017 júliusában jelentették be, hogy a román Banca Romaneasca is az OTP csoport tagja lehet. A tranzakció eredményeként az OTP Bank Romania a nyolcadik legnagyobb szereplővé válhatott volna az országban, piaci részesedése csaknem 4 százalékra emelkedett volna.

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,19 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,27 százalék csökkenéssel kezdett. Londonban 0,42 százalékkal csökkent az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,34 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,46 százalékkal gyengült. Madridban 0,60 százalék, Milánóban 0,11 százalék volt az indexcsökkenés a hétfői nyitáskor.

  NRGreport
Címkék
#Brent   #BUX   #tőzsde   #WTI  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.