Hír

Új lehetőség azoknak a fiataloknak, akik tennének az energiahatékonyság javításáért

NRGreport | 2018.03.23. 09:05

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) „Energiakövetek 2018” címmel ismét pályázatot hirdet a felsőoktatási intézményekben természet­tudományos tárgyakat hallgató diákok számára. A hivatal társadalmi felelősségvállalási programjának célja, hogy olyan „szuperhős” tanárokat fedezzen fel, akik élvezetes formában, rendhagyó eszközökkel képesek előadást tartani diákoknak az energiatudatosságról és az energiatakarékosságról.

A MEKH Energiakövetek programja 2017-ben indult. A tavalyi év négy nyertes pályázója szeptember óta 12 város 17 általános iskolájában és gimnáziumában több mint 650 diák számára tartott rendhagyó fizikaórákat és hívta fel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemléletmód fontosságára.

Tehetséges szupertanár-jelölteket keresnek

Az energiatudatos életmód egyre hangsúlyosabb a fiatalok körében, azonban még mindig kevés a gyakorlati ismeretekre fókuszáló oktatási segédanyag, ezért az Energiakövetek program célja, hogy élményszerűvé tegye a tudatos energiafelhasználással kapcsolatos ismeretek átadását. A tapasztalatok szerint az általános és középiskolás korosztály a legfogékonyabb a szemléletformálásra. A gyakorlatban is hasznosítható tudás átadásához azonban elengedhetetlen az ismeretek élvezetes, élményszerű közvetítése, illetve az oktatáshoz szükséges szakemberek utánpótlása és folyamatos továbbképzése.

„Sokat beszélünk az energiatudatosság és az energiatakarékosság fontosságáról, de a legtöbben nem tudják pontosan, hogy mit tehetnek ezért a mindennapokban. Energiakövetek programunk ebben nyújt újat. Olyan tehetséges szupertanár-jelölteket keresünk, akik élményszerűen, új szemszögből képesek beszélni a témáról, és ehhez a saját ötleteiken alapuló interaktív tananyagot is kidolgozzák” – fogalmazott Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője.

Pályázni április 22-ig lehet

A program központi eleme egy hallgatói pályázat, melyre elsősorban természettudományos tárgyakat hallgató diákok munkáit várja a MEKH. A feladat: újszerűen és élvezetesen mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról. Pályázni egy bemutatkozó videó feltöltésével, illetve egy 45 perces, felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolás korosztályra szabott tanóra vázlatával lehet, mely az energiatakarékosság, a tudatos energiafelhasználás témáját járja körül. A beérkezett pályázatokat három szempont szerint értékeli a zsűri: a szakmai tartalmat, az oktatási módszertan színvonalát, és nem utolsósorban az élvezhetőséget és érthetőséget díjazzák.

A zsűri által kiválasztott három legjobb munkát benyújtó hallgató elnyeri a MEKH Energiakövete címet, a címmel járó 300 ezer forintos pénzdíjat, és a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát. A pályázatokat elektronikus formában lehet benyújtani 2018. április 22-ig. A részletes pályázati kiírás és az óravázlatminta elérhető a www.energiakovetek.hu honlapon.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.