NRGreport
Menü

Kína a világátlag kétszeresével fejlődik, de elkerülheti-e a gazdasági csapdákat?

Kikerülheti-e a ma már kevésbé nyaktörő ütemben fejlődő Kína a „közepes jövedelmű ország” csapdáját úgy, ahogy korábban Dél-Koreának, Japánnak, Szingapúrnak vagy Tajvannak sikerült? Később pedig sikerül-e megelőznie az egy helyben járást, a gazdasági teljesítmény csökkenését és a deflációt? Ez volt a témája az MTA Világgazdasági Tudományos Tanács legutóbbi tanácskozásának.


Az Akadémián 2017 novemberében újjáalakult Világgazdasági Tudományos Tanács (VTT) második ülésén a kínai növekedési kilátásokat elemezték a szakemberek. A március 28-án tartott tanácskozást Török Ádám, az MTA főtitkára, a VTT elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében a világgazdaság növekedési epicentrumának fogalmáról beszélt. Mint mondta, ez különféle gazdasági jellemzők alapján megmutatja, hogy területileg hova esik a világgazdaság aktuális középpontja. „A 80-as évek közepén ez az epicentrum valahol az Azori-szigetek környékén volt, Nyugat-Európa és Észak-Amerika között. Most Irán környékén lehet – Ázsia és a Nyugat között. Húsz év múlva pedig biztosan Ázsiában lesz, Kína, Japán és Dél-Korea környékén.” Erről a keletre tolódó epicentrumról, a kelet-ázsiai gazdasági modellek kilátásairól tartotta a tanácskozás vitaindító előadását Szunomár Ágnes, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa, a Fejlődés-gazdaságtani Kutatócsoport vezetője tartotta – összefoglalója alább olvasható. Az előadás felkért opponense Benczes István egyetemi tanár, intézetigazgató (Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézet) és Muraközy László, az MTA doktora, egyetemi tanár (Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) volt. A vitában felkért hozzászólóként Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Hosszú Hortenzia egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) vett részt.


Gazdasági csodák és csapdák

Az ötvenes években Japán, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években számos további, elsősorban ázsiai és latin-amerikai fejlődő ország produkált látványos és gyors gazdasági növekedést, részben az exportösztönző és – ezt kiegészítendő – az egyes iparágak védelmét és/vagy előmozdítását támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Gazdasága fejlesztése érdekében ilyen természetű lépéseket tett, illetve bizonyos tekintetben tesz Kína ma is. Az említett, gyors fejlődést produkáló gazdaságok nagy része esetében azonban előbb-utóbb a növekedés kifulladt: stagnált, vagy a korábbiakhoz képest alacsonyabb szinten maradt, s az országok, ha bekerültek is a világbanki besorolás szerinti közepes jövedelmű országok valamelyik csoportjába, ott meg is rekedtek. E jelenség „hivatalos” elnevezése – a „közepes jövedelmű országok csapdája” (middle income trap) – a 21. században született meg.

Lassult a kínai növekedés

Bár Kína esetében stagnálásról távolról sem beszélhetünk, a növekedés kétségkívül lelassult, és már a kínai kormányzat sem prognosztizál újabb két számjegyű növekményt: deklaráltan a 6-6,5% körüli növekedés válik az új normává, miközben a közepes jövedelem csapdájának veszélye, illetve sokkal inkább annak elkerülése az elmúlt években a kínai gazdaságpolitikai diskurzus szerves részévé vált.

Nekik sikerült szintet lépniük

A legtöbb latin-amerikai és ázsiai, közepes jövedelmi szintet elérő és a GDP növekedési ütemének csökkenését mutató ország – például Brazília, Mexikó, Peru, Indonézia, Thaiföld, Malajzia – jellemző módon nem tudta kezelni gazdasága strukturális problémáit, vagy nem volt képes fenntartani a termelékenység növekedését. Csak néhány gazdaság – például Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea, illetve Japán – volt még jóval korábban képes arra, hogy átlépjen a magas jövedelmű országok csoportjába. Kérdés tehát, hogy Kína a lassuló növekedés, a gazdaságban már évek óta jelen lévő problémák és a folyamatban lévő strukturális átalakulás mellett képes lesz-e egy szinttel feljebb lépni, vagy maga is megreked.

Egy új klubba kerülhet Kína

Megállapíthatjuk, hogy Kína – eddigi eredményei és a már megkezdett strukturális átalakulás révén – valószínűleg képes lesz elkerülni a közepes jövedelmű országok csapdáját, és várhatóan hét-nyolc éven belül átkerül a magas jövedelmű országok csoportjába. További kérdés azonban, hogy vajon képes lesz-e elkerülni azt a „csapda utáni csapdahelyzetet”, melybe Japán és Dél-Korea már magas jövedelmű országként került. A stagnálás, a negatív növekedés és a defláció, mely Japánt negyedszázada sújtja, s amely Koreát is egyre inkább fenyegeti, ugyanis valójában nem sokban különbözik a közepes jövedelmű országok alapproblémáitól: a növekedés e fejlett kelet-ázsiai országokban is kifulladt, a fejlődés megrekedt, s a probléma orvoslására hozott gazdaságpolitikai és intézményi reformok vagy hatástalannak bizonyultak, vagy csupán időlegesen és minimálisan adtak lendületet a gazdaságnak.

Magas jövedelmi csapdahelyzet

Az egyik legfőbb különbség talán az, hogy míg a közepes jövedelmi csapda elkerülésére pár pozitív példa és ezáltal néhány potenciális „recept” is kínálkozik, addig a „magas jövedelmű országok csapdahelyzete” sok szempontból feltáratlan terület, így nehéz megbecsülni, mely szektorok, milyen jellegű gazdaságpolitikai döntések játszhatnak fontos szerepet az elkerülésében vagy a belőle való kikerülésben. A magas jövedelmi csapdahelyzet kutatásaink alapján leginkább a lassuló növekedéssel, elöregedő társadalommal, növekvő egyenlőtlenségekkel és az innovációs potenciál visszaesésével jellemezhető, s a legtöbb esetben polarizált társadalmat, politikai feszültségeket eredményez, melyek feloldása komoly kihívás elé állítja az érintett kormányzatokat.

Kína felemelkedése

Míg a magas jövedelmű országok lemaradnak például az innováció terén, addig Kína a globális értékláncok mentén folyamatosan halad felfelé. A kínai gazdaság az elmúlt évek során mélyreható változásokon ment keresztül, céljait és szerkezetét tekintve egyaránt. A Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök által a 2016 és 2020 közötti fejlesztési célok kapcsán felvetett, „innovatív, összehangolt, zöld és nyitott” fejlődési út nem csupán a jelenlegi kínai gazdasági problémákra reflektál, hanem a hosszú távú fejlődéshez vezető utat is lefekteti. Bár az évek óta fokozatosan bevezetett strukturális reformok eredményeit nem látjuk azonnal, hatásuk távlatilag mindenképpen növeli az ország gazdasági fejlődésének minőségét.

Fenntartható gazdasági fejlődés

A konkrét gazdaságpolitikai intézkedések mellett az innovációvezérelt fejlődés, az adminisztratív eljárások egyszerűsítése vagy épp a korrupció elleni küzdelem és a jogállamiság érdekében tett lépések mind hozzájárulnak egy olyan rendszer létrehozásához, amely biztosíthatja Kína tartós és hosszú távon is fenntartható gazdasági fejlődését.

A fejlődés tempója a világátlag kétszerese

A kínai növekedés a világbanki várakozások szerint 2018-ban 6,4 százalékra csökken, és az azt követő években is ezen a szinten marad majd. Ezzel Kína fejlődése továbbra is a világátlag kétszerese és a fejlett országok várható növekedési ütemének többszöröse. A világbanki becslés nagyjából egybevág a kínai kormányzat elképzeléseivel is, hiszen az új növekedési normát hosszú távon 6-6,5 százalék körül határozták meg, s ez a szint jó eséllyel valóban tartható is lesz. Legalábbis egy darabig. Kína ugyanis – bár jelenleg felső közepes jövedelmű ország, mely éppen csak kopogtat a magas jövedelmi szint ajtaján – sok szempontból már ma is osztozik a magas jövedelmi csapdában lévő országok tulajdonságaival.

A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja el.

Forrás: MTA