Vállalatok

Történetének legrosszabb negyedévén van túl a Tesla, de van minek örülniük

NRGreport | 2018.05.03. 14:00

Elon Muskék továbbra is úgy égetik a pénzt, mintha végtelen mennyiségben állna nekik rendelkezésre.

A várakozásoknak megfelelően magyar idő szerint szerdán késő este tette közzé a Tesla 2018 első negyedévének pénzügyi adatait, ami ismét megmutatta, hol tart a cég. Elon Musk korábban már bemutatta, milyen tempóban halad a gyártás, ami alapján történelmi sikerről beszélt. A pénzügyi adatok azonban már nem ennyire hurráoptimisták, a szakemberek szerint azonban mégis van miért bizakodni.

Hogy rögtön a lényeggel kezdjük: minden idők legrosszabb első negyedévét tudhatja maga mögött a Tesla. A működési cash flow, azaz a készpénz áramlása -1,05 milliárd dollárt mutat, ami azt jelenti, hogy ennyivel költ többet a cég, mint amennyi bevétele van. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az elmúlt négy negyedévből (2017q2, q3, q4, 2018q1) háromban (2017q2, q3, 2018q1) állt meg -1 milliárd dollár fölött a mutató.

Apadt a Tesla készpénzállománya is: míg 2017 végén 3,37 milliárd dollárjuk volt, addig mostanra ez már csak 2,67 milliárd dollár. Szóval a helyzet nem túl jó, azonban volna itt egy de.

Ahhoz, hogy a cég elkezdjen pénzt keresni, hetente legalább 5000 Model 3-at kellene legyártani és eladni. Elon Musk szerint április végén már heti 2270 darabnál jártak, ami egy héttel korábban még "csak" 2250 darab volt. Vagyis a termelés üteme folyamatosan növekszik, a várakozások alapján pedig június végére elérheti a heti 5000 darabot. Erre már csak azért is nagy szükség lenne, mert jelenleg mintegy 450 ezer előrendelést kellene teljesítenie a Teslának.

Muskék arra is felhívták a figyelmet, hogy még ebben a negyedévben leáll majd 10 napra a termelés (egy ilyen leállás már volt április végén). Ennek oka a fejlesztés, ami lehetővé teszi, hogy elérjék az 5000-es darabszámot.

Bloomberg beszámolója szerint Tasha Keeney, a befektetésekkel foglalkozó ARK Investment Management elemzője úgy látja, a Tesla a veszteség ellenére egy pozitív jelentést adott ki a kezéből, a befektetőknek ugyanis jelenleg a legyártott darabszám a legfontosabb, ebben pedig folyamatosan növekszik a cég.

  NRGreport
Címkék
#Elon Musk   #pénzügyi jelentés   #Tesla  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.