Vállalatok

Jó hírt közölt részvényeseivel a Siemens

NRGreport | 2018.05.10. 08:00

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Siemens AG profitja a március végével záródott pénzügyi év második negyedében elsősorban egy egyszeri tétel miatt – adta hírül az MTI a Reutersre hivatkozva.

A müncheni székhelyű konszern, amely az orvosi képalkotó eszközöktől kezdve a szélerőmű-generátorokon át a vasúti szerelvényekig sok terméket gyárt, szerdán azt közölte, hogy az adózott eredménye 39 százalékkal 2,02 milliárd euróra emelkedett, a szakértők 1,11 milliárd eurót vártak.

A gyártásautomatizálással foglalkozó Digital Factory volt a Siemens legnyereségesebb egysége, profitja 40 százalékkal nőtt.

A profitot 900 millió euróval növelte, hogy az Atos francia információtechnológiai (IT) cégben birtokolt mintegy 12 százaléknyi tulajdonhányadát a Siemens átadta nyugdíjalapjának, amely ezért 900 millió eurót utalt át.

A Siemens árbevétele 20,1 milliárd euró volt, nagyjából ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A bevételt 6 százalékkal gyengítették a kedvezőtlen árfolyamhatások.

A cég rendelésállománya 2 százalékkal, 22,3 milliárd euróra zsugorodott. (Baljós kijelentést tett a Siemens vezére – ezt a cikket olvasta már?)

A Siemens szerdán a részvényarányos profit-előrejelzését 7,7-8 euróra emelte az eddigi 7,2-7,7 euróról – írta az MTI.

 

  NRGreport
Címkék
#gyorsjelentés   #Siemens  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.