Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Most először termeltek több áramot a brit szélfarmok, mint az atomerőművek

NRGreport | 2018.05.22. 09:46

15 560 GWh-nyi elektromos áramot termeltek Nagy-Britannia szélfarmjai 2018 első három hónapjában, ami mintegy 30 GWh-val több, mint amit az ország nyolc atomerőműve generált ez idő alatt.

Soha korábban nem volt még arra példa, hogy a szélturbinák nagyobb arányban vegyenek részt az ország energia-szükségleteinek biztosításában, mint az atomerőművek, most azonban az energiamixben a szélből származó villamos energia a második helyre ugrott fel a maga 18,8%-ával a földgáz után. Sőt, március 17-én a szélerőművek annyira a csúcson pörögtek, hogy az egész Egyesült Királyság áramtermelésének majdnem feléről (47,3%) azok gondoskodtak az Imperial College London adatai szerint. Néhány héttel ezelőtt egy másik rendkívüli eseményről is beszámoltunk a brit villamos energia-termelés kapcsán, akkor új rekordot állított fel az ország széntüzelés nélkül: a szélfarmoknak köszönhetően 55 órán keresztül nem volt szükség a rendkívül szennyező szenes erőművek működtetésére, sőt, napokkal később ugyanez 76 órán keresztül is megismétlődött, habár akkor nem igazolták a szakértők, hogy tényleg a szélenergia váltotta-e fel a széntüzelésű erőművek munkáját.

Először csupán a napenergiával együttes erővel tudta túlszárnyalni a szélenergia az atomenergiát, majd pedig a szélfarmok egyedül is túlteljesítették egy kevéssel az atomerőműveket, Forrás: Imperial College London

A szélenergia sikertörténete az első negyedévben több okra is visszavezethető: a szeles időjárás és az elmúlt hónapokban telepített új turbinák mind közrejátszottak a szél által generált árammennyiség hirtelen megugrásához. Ehhez még hozzáadódott a Western HVDC (High-Voltage Direct Current) Link megnyitása Skócia és Wales között, ami a skót szélfarmok által termelt villamos áramot elszállítva és a korábbi veszteségeket lecsökkentve biztosított olcsó elektromosságot az Egyesült Királyság lakóinak. Továbbá a szélenergia átmeneti diadala az atomenergia felett annak is köszönhető, hogy két atomerőmű működését rutinkarbantartás miatt leállították, egy harmadik hűtőrendszerében pedig hínár és medúzák okoztak meghibásodást. A három brit atomerőmű kiesése az energiarendszerből okozott is nagy aggodalmakat, ugyanis a február elejétől március végéig tartó időszak különösen dermesztő volt a „Keleti Szörnyeteg”-ként (Beast from the East) ismert hidegfront miatt, ami 10%-kal megnövelte az áramfogyasztást, és 50%-kal felnyomta az árakat. Ez volt az az időszak, amikor meglehetősen nagy szükség volt a szélenergiára.

„Amikor a Keleti Szörnyeteg lecsapott, a szél volt az, ami életben tartotta a fényt és az üzleteket a hidegben, megtermelve majdnem felét az Egyesült Királyság akkori áramszükségleteinek. Összességében ez a kimutatás azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk egy olcsó és hazai megújuló energiaforrásokból biztosított energiarendszer felé” – magyarázta Emma Pinchbeck, a RenewableUK egyik vezető igazgatója.

A Torness atomerőmű, melyet gyakorta kell leállítani a tengeri élőlények miatt, Forrás: The Guardian

A brit kormány azonban továbbra is előnyben részesíti az atomenergiát a megújulókkal szemben, sőt, 2015-ben jelentősen megcsappant a nagyobb napelem – és onshore szélfarm-projektekre szánt támogatások összege, ami vissza is vetette a megújulókra irányuló beruházásokat. Mindemellett azonban a szélfarmok továbbra is gyarapodnak, és a kőszén egyre gyorsabb visszaszorulásával Nagy-Britannia 2017-ben 3%-kal csökkentette az üvegházhatású gáz-kibocsátását.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.