Hír

Új világot hoznak az elektromos autók a tűzoltóknak

NRGreport | 2018.05.28. 15:08

A balesetet szenvedett e-modellek kezelése újfajta kihívást jelent a tűzoltóknak. Erre nem is kell jobb példa egy kaliforniai Tesláénál, mely az ütközés után hat nappal kapott ismét lángra.

Az elektromos járművek szerencsére ritkán gyulladnak ki, ám ha ez mégis megtörténik, akkumulátoraik összetevőinek köszönhetően annál nagyobb problémát okozhatnak, ugyanis azok a megoldások, amikkel a benzines járműveket oltják, egy akkumulátorosban csak táplálhatják a tüzet.

– Ismeretlen vizekre hajóztunk, mondta el Donald Sadoway, a Massachusetts Technológiai Intézet anyagkémiai professzora. – Ha egy 70 kWh-s csomag kerül az autóba, az alkatrész teljesen máshogy reagálhat, mint egy apró mobiltelefonban. Az USA Közlekedésbiztonsági Igazgatósága (NHTSA) két közelmúltbeli és egy tavalyi Tesla tűzesetét vizsgálta meg. Persze a probléma nem újkeletű, 2011-ben a hatóságok már egy Chevrolet Volt tűzesetét is vizsgálták.

De mi is a probléma?

A lítium-ionos akkumulátorok összetevői természetüknél fogva hajlamosak a tűzre. A benzinnel ellentétben, melynek kigyulladásához kívülről érkező szikra kell, a lítiumcellák ezt rossz esetben maguk is képesek előállítani: az energiatárolók rövidzárlat hatására hőt és szikrát bocsájtanak ki. Mivel olyan oldószerek is vannak az akkumulátorokban, amik nagyon jól táplálják a tüzet, csakúgy, mint az oxidált fémek, megnehezül az oltás.

– Ez örökké tartó probléma a lítium-ionos akkumulátorokkal, mondta el Prashant Kumta, a Pittsburgi Egyetemen akkumulátorok kémiáját tanulmányozó mérnöktanára. Elmagyarázta, hogy normál működés alatt nincs probléma, de ha ütközés során szétszakadnak a cellák, a rövidzárlatos akkumulátor egyre több hőt termel, ami a szomszédos cellák nagyobb hőtermelését eredményezi. – Lényegében ez olyan, mint a tűzijáték. Ha egy lángra kap, a többi is be fog gyulladni.

Az USA-ban 2015-ben összesen 174 ezer autó gyulladt ki. A benzinüzemű autók gyulladásának kockázata több mint négyszerese egy Tesláénak. – Valószínűbb, hogy életed során beléd csap a villám, mint hogy megtapasztalj egy Tesla tüzet, mondta Elon Musk vezérigazgató még 2013-ban. Egy Chevy Volt  2011-es lángra kapása után még az NHTSA sem hitte, hogy az elektromos autók könnyebben gyulladnak fel, mint a többi jármű. A tűzeset után a szervezet több tesztet végzett a Volt akkumulátoraival, melynek során viszont kiderült, a vizsgált hat különböző balesettípus közül kettőben kigyulladt az autó.

Az elektromos autókat érintő tűzesetek előfordulásáról kevés hivatalos adat áll rendelkezésére, ami megnehezíti a probléma mértékének dokumentációját. Így nem csak a benzines és elektromos hajtás tüzeinek valószínűségének és súlyosságának, hanem az egyes elektromos autók gyártói termékeinek tűzvédelmi összehasonlítása is nehézkes. Az azonban evidens, hogy intenzív tüzek a nagyobb méretű akkumulátorokkal rendelkező autókban könnyebben alakulnak ki.

A tűzoltók is megizzadtak

Azok indianapolisi tűzoltók, akiket 2016. november 3-án riasztottak egy Model S fával és épülettel történő nagy sebességű ütközéséhez, gyakorlatilag tűzijátékot láttak: az akkumulátorok felrobbantak és a levegőbe repültek. Egy frissebb, Mountain View-ben történt baleset során egy Model X az autópálya oldalsó betonfalának ütközött. A kocsinak az első része károsodott, a roncsok már ez esetben is lángokban álltak, mire a tűzoltók megérkeztek. Körülbelül két percbe telt a lángok eloltása.

A Szilícium-völgybeli Mountain View-ben egyre gyakoribbak az elektromos autók, éppen ezért képezték ki a tűzoltóságot az akkumulátortüzek eloltására is. Az eset is azt bizonyítja, hogy a tűzoltóknak több tennivalója van az akkumulátortüzek okozta egyedi problémákkal.

Alapesetben vegyszerekkel kevert vizet habosítanak fel, azzal oltják a benzines autók tüzeit, ám ennek használata nem javasolt akkumulátortüzek esetén. Ilyenkor nagy mennyiségű vízzel kell locsolni az akkumulátorokat, mely lehűti azt, és így segít a tűz megfékezésében.

A Model X esetében a helyszínen el kellett távolítani az akkumulátorok negyedét, majd a tűzoltók végig kísérték a vontatót, ami elvitte a törött járművet. A következő 24 órában és hat nappal később a jármű azonban újra lángra kapott, így az egész akkumulátort el kellett távolítani az autóból.

A szakemberek most olyan lítium-ionos akkumulátorokon dolgoznak, amely összetevői csökkentik a tűz esélyét, egyben ellenállóbbá teszik azokat. Addig is a további nehézségeket a tűzoltóság és a többi hivatásos egység továbbképzésével lehet áthidalni.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.