Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Rezsicsökkentésre váltott az EU is

NRGreport | 2018.06.01. 06:41

Ha kis mértékben is, de csökkent az átlagos háztartási energiaár az Európai Unióban 2017-ben az egy évvel korábbiakhoz képest. A magyarországi tarifák a legalacsonyabbak között vannak, vásárlóerő-paritáson azonban a nyugat- és észak-európai országokban a legkedvezőbbek az árak. 

A lakossági villamos energia tarifák átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek az EU területén 2017 második félévében 2016 hasonló időszakához képest. Az EU-ban 100 kilowattóra lakossági áramért átlagosan 20,5 eurót kellett fizetni, az egyes tagállamok között azonban jókora eltérések mutatkoznak az árakban, míg például Bulgáriában 10 euró alatt alakult 100 kWh lakossági áram ára, addig Dániában és Németországban több mint 30 euróba került ugyanez – derül ki az uniós statisztikai iroda, az Eurostat adataiból. 

 

A legnagyobb mértékben, 12,6 százalékkal Cipruson emelkedtek a lakossági áramárak (nemzeti valutában kifejezve), míg a legjelentősebb, 11,1 tarifacsökkenés Olaszországban volt. A magyarországi lakossági áramárak uniós összevetésben a harmadik legalacsonyabbak, mindössze Litvániában és Bulgáriában kerül kevesebbe abszolút értékben (és euróban) a villamos energia, mint nálunk. A lakosság anyagi helyzetét is tekintetbe véve, vásárlóerő-paritáson azonban Finnországban, Luxemburgban és Hollandiában volt a legolcsóbb az áram, míg a legdrágább Németországban, Portugáliában és Belgiumban. 

Rezsicsökkentésre váltott az EU is

Forrás: Eurostat

A lakossági tarifák jelentős részét adók és egyéb elvonások teszik ki, az EU-ban a végfogyasztói áramárakban átlagosan 40 százalékra rúgnak ezek a tételek, míg a gázáraknak körülbelül 27 százalékát alkotják.

Ugyanekkor az átlagos háztartási földgázárak 0,5 százalékkal 6,3 euró/100 kWh-ra mérséklődtek az EU-ban. A gázárak terén szintén jókora elmozdulások voltak tapasztalhatók az egyes országokban. A legnagyobbat, 5,5 százalékot Szlovéniában esett az ár, a legrosszabbul pedig a 25,9 százalékos drágulással szembesülő észt fogyasztók járnak. Euróban kifejezve a gázárak Romániában (3,1 euró/100 kWh), illetve Horvátországban és Magyarországon (egyaránt 3,7 euró) voltak a legalacsonyabbak, a legmagasabbak pedig Svédországban (11,3 euró). Vásárlóerő-paritáson Luxembourgban, az Egyesült-Királyságban és Belgiumban volt a legalacsonyabb a gázár, a legtöbbe pedig a portugál, spanyol és olasz lakossági fogyasztóknak került. 

Rezsicsökkentésre váltott az EU is

Forrás: Eurostat

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.