Vállalatok

Csendben óriási átalakulás zajlik az energiaszektorban

NRGreport | 2018.06.07. 11:21

Más iparágakhoz képest némi késéssel ugyan, de az energiaszektort is elérte a digitális transzformáció. A folyamat ugyan nem a közelmúltban kezdődött, az 1980-as évek óta már biztosan tart, a most megfigyelhető átalakulás azonban kiterjedtségében, hatásában messze felülmúlja a korábbiakat – mondta el Mező Csaba, a Deloitte Zrt. partnere "Digitális transzformáció az energiaszektorban" című nyitóelőadásában a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2018 konferencián. A transzformáció olyan gyors és olyan mélyreható, hogy egyebek mellett a stratégiai tervezést is alapvetően átalakítja, így a helyzetelemzések régi kérdései helyett újak merültek fel. 

A digitális transzformáció már nem a jövő, a trend mára elérte az energiaszektort is; ma már mindenki, nem csupán a vállalatok, de a háztartások számára is egyre több új technológia érhető el, elég csak a napenergia költségeinek zuhanására gondolni, ami mintegy három év alatt 30 dollár/kWh-ról 10 cent/kWh-ra csökkent. Ma már megjelentek a peer-to-peer áramhálózatok is, amelyben a fogyasztók egyúttal termelők, úgynevezett "prosumerek" is külső szereplő részvétele nélkül indítottak el egymás közötti kereskedelmet.

Nem véletlen, hogy a digitalizáció az energiaszektor fókuszában áll világszerte. A szektor ugyanakkor a digitális tervezés tekintetében bizonyos fokú elmaradásban van a többi iparághoz képest; a trend körülbelül most érte el az energiavállaltokt is – derült ki a Deloitte által végzett elemzésből.

Mit jelent az energiavállalatoknak a digitális transzformáció? A digitális transzformáció az egész értékláncot érinti, a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig. Vázlatosan a folyamatban először is, új digitális képességek kifejlesztése, megjelenése történik. Ezek az új képességeket azután be is kell tudni integrálni, illeszteni a rendszerbe, aminek eredményeképpen létrejön egy új innovatív struktúra.

Mező Csaba a folyamat három területét emelte ki: digitális eszközmendzsmend; blockchain; okos otthonok. A digitális eszközmenedzsment a stratégiai tervezést, elemzési módszertant is alapvetően átalakítja. Az iparágban egy klasszikus ciklust 25-60 évre tervezik, tervezték, a környezet azonban napjainkban már olyan gyorsan változik, hogy a korábbi tervezési eljárások hatályukat veszítik. 

Az elemzések evolúciója keretében ezért a leíró elemzésektől a diagnosztizáló analíziseken át eljutottunk az előrejelző elemzésekig.

A működési környezet gyors változása következtében ugyanis ma már a korábbi, az elemzés, tervezés folyamán feltett kérdések sem érvényesek, illetve újak merültek fel, például: milyen hálózatra lesz szükségünk a jövőben, szükség lesz-e még klasszikus hálózatokra? A kihívások mellett az adatvezérelt eszközmenedzsmentben óriási lehetőség rejlik például a működési költségek radikális, nem ritkán több tíz százalékos csökkentésében is. 

Csendben óriási átalakulás zajlik az energiaszektorban

A blockchain technológiának három fő alkalmazási területe van a szektorban: 
központosított tranzakciók, de ezek valós piaci potenciálja ma még kérdéses; 
okos szerződések: bizonyos termékek, például az áram kereskedelmét alapvetően alakíthatja át a blockchain alapú kereskedelmi platform, amellyel a prosumerek egymás között kereskedhetnek, egyfajta kistermelői piacként működve; de a technológiát már nagy cégek is alkalmazzák – e téren verseny folyik a sztenderdalakító pozícióért is; 
okos szerzősédek a Dolgok Internetével kiegészítve

Ami az okos otthonokat illeti, egy meglehetősen tág fogalomról lehet beszélni, amennyiben az automatizálástól és biztonságtól az otthoni gondozás-egészségügyön át az otthoni szórakozásig számos részterület tartozik alá. Az okos otthon koncepciók megjelenése az energiaszolgáltatók szerepét is megváltoztatja, korábbi, privilegizáltnak tűnő helyzetük megszűnt a "mérők mögötti világ" felügyeletében. A mind több elérhető új eszköz a menedzselési feladatokat is gyarapította, ami szintén új szereplők megjelenéséhez vezetett, akik gyakorlatilag már most elhelyezkedtek az okos otthonok értékláncának különböző pontjain, valamint nagy integráló cégek is megjelentek. 

A Deloitte szerint az okos otthonok piaca 50-70 százalékkal nőhet a következő 5-6 évben, azonban a trend természetesen buktatókat is rejt magában, például, ha rossz a fejlesztés fókusza, akkor az erre elköltött pénzek nem fogják elérni a kívánt eredményeket.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.