Az olajvagyona alapján Venezuela a világ leggazdagabb országa lehetne. A feltételes módon komoly hangsúly van, pedig a számok elég egyértelműek. Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított olajkészletével, mintegy 300 milliárd hordónyi gazdaságosan kitermelhető olaj áll rendelkezésükre. A nem bizonyított, vagy nehezebben, de modern technológiával felhozható készletek még további 300-500 milliárd hordót jelentenek. Ez együtt több, mint amivel Szaúd-Arábia,Irán, Irak és Oroszország együttesen rendelkezik.
A fentiek alapján Venezuelában az embereknek végtelen jólétet, norvégiait jócskán meghaladó életszínvonalat lehetne biztosítani. Ehhez képest az ország egy főre jutó nemzeti összterméke 2190 dollár,
Ez a magyar mutató tizede, a norvég egy főre jutó GDP pedig negyvenkétszer nagyobb ennél.
A fenti helyzet abszurditásáról tanulmányok, könyvek százai szólnak és fognak szólni. Az alábbiakban azonban inkább az olajpiacot érő rövid távú hatásokra koncentrálunk.
Venezuela olajkitermelése a néhai Hugo Chávez megválasztása óta csökken. Az ország 1998-ban napi 3,4 millió hordó olaj kitermelésére volt képes. Az elmúlt 20 évben a politikai rendszer átrendeződése, a demokratikus logikától való eltávolodás, a külföldi befektetők elrettentése azonban megtette a hatását. Ezeken túl, az ország egyre kisebb mértékben költött az olajinfrastruktúrájának karbantartására. A helyzet az olajár 2015-ben bekövetkezett csökkenésével tovább romlott.
Beszédes adat, hogy az állami olajvállalat, a PDVSA 1998-ban 46 ezer munkavállalóval 3,4 millió hordó olajat termelt naponta. Ehhez képest jelenleg 140 ezer dolgozó alig volt képes napi 1,4 millió hordó olaj kitermelésére.
A helyzet hónapról hónapra romlik, az elmaradt beruházások és karbantartások miatt a termelés csökkenése gyorsul. Már megjelentek olyan híresztelések, hogy az állami olajvállalat a júniusi exportvállalásainak a felét sem lesz képes teljesíteni. Amennyiben valóban ez a helyzet, akkor az olajpiacnak hirtelen komoly deficittel kell szembenéznie.
A globális olajpiac kényes egyensúlya bomolhat meg Venezuela kiesésével, amelyet további egyéb tényezők is ronthatnak. Nagyságrendileg a világ olajkitermelése és fogyasztása napi 100 millió hordó körül alakul idén. A kereslet vélhetően 1,5-1,7 millió hordóval bővül, amiben Kína és India fogyasztásának emelkedése játssza a döntő szerepet. A kínálat bővülését nagyrészt az Egyesült Államok biztosítja, amelynek napi kitermelése vélhetően 1,3 millió hordóval bővül 2018-ban, közel napi 11,3 millió hordóra.
A gond az, hogy az USA olajinfrastruktúrája alapvetően nem arra lett kitalálva, hogy az ország olajat exportáljon, hiszen évtizedeken keresztül külföldről biztosította a szükségletének jelentős részét. A fentieken túl, az ország belső vezetékrendszere és szállítási infrastruktúrája sem tud lépést tartani a növekvő olajkitermeléssel.
Emiatt az idei olajtermelés-bővülés egy jelentős része beszorult az USA-ba.
Ezt a helyzet mutatja jól, hogy Amerikában kereskedett WTI az északi tengeri Brent típusú olajhoz képest hordónként 10 dolláros diszkonton forog. A helyzet természetesen javulni fog, de vélhetően 2019 végéig várni kell arra, hogy az infrastrukturális fejlesztések feloldják a szűkös szállítási kapacitások miatti nehézségeket.
A lényeg, hogy az Ázsiában keletkező kereslettöbblet nehezen találkozik, azzal az addicionális kínálattal, amelyet az Egyesült Államok biztosít. A fentieken túl, az év második felétől az Iráni szankciók újbóli bevezetése tovább csökkentheti az USA-n kívüli olajkínálatot.
Így már a Venezuelai termeléscsökkenés nélkül is feszített piacon jelentőset ronthat az, ha a Dél-Amerikai ország teljesen kiesik a termelésből. Ezt a feszült helyzetet tompíthatja az OPEC olajkartell soron következő, június 22-i ülésén, amikor is a korábbi olajkitermelés csökkentési megállapodásukon lazíthatnak a tagországok és Oroszország. Erre vélhetően akkor kerülhet sor, ha Venezuela tartós kiesésével számolnak a szereplők.
Ha a dél-amerikai ország ténylegesen kiesik a termelésből, akkor az OPEC képes a világpiac segítségére sietni, de csak lassan.
Egyrészt eltérő vélemények vannak arról, hogy mennyi valós és tartós tartalékkapacitásokkal rendelkeznek az OPEC országok és Oroszország. Továbbá, ha fel is tudják pörgetni a termelést ahhoz is idő kell, valamint az is időigényes, hogy ezek az extra hordók eljussanak a világpiacra. Egy június végi termelésbővítési megállapodás vélhetően szeptember környékén lesz képes enyhíteni az olajpiaci feszültségeken, magyarul a legkritikusabb nyári hónapokban szokatlanul magas olajár is kialakulhat.
A fentiek persze Venezuela kiesése esetén történhetnek meg, aminek jelenleg 20-30 százalékos a valószínűsége, tehát nem eldöntött esemény. A valószínűbb forgatókönyv, hogy folytatódik a dél-amerikai ország olajkitermelésének lassú, ámbár gyorsuló ütemű csökkenése. Így bár a 100 dolláros olajár valószínűsége nem extrém nagy, a fekete arany árának tartós esése sem valószínű.
NRGreport
