NRGreport
Menü

Energetikai infrastruktúrával bővült a MET Csoport

Hivatalosan is lezárult a Tigázhoz kötődő tranzakció, amellyel a MET Csoport tulajdonába került Magyarország legnagyobb vezetékes földgázelosztója. De miért vágott bele ilyen nagyszabású eszközvásárlási ügyletbe egy cég, amely alapvetően az energiakereskedelemben szerzett jelentős pozíciókat immár európai szinten is?

A MET Csoport az olasz ENI-vel még 2017 decemberében írt alá részvény-adásvételi megállapodást a Tigáz Zrt. tulajdoni hányadának 98,99 százalékáról: ez a tranzakció most (június 21-én) lezárult. A Tigáz Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. főként az észak-magyarországi, illetve az észak-alföldi régió földgázelosztási tevékenységért felel.

Az ilyen horderejű ügyleteknél kizárt, hogy hirtelen jött ötletek által szülessenek meg: a mostani deal is három-négy évvel ezelőtt készült földgázpiaci hatásvizsgálatok eredményeként jött létre. A Tigáz megszerzése fontos és szisztematikus lépéssorozat része, amely során a MET vezetése új stratégiai iránnyal igyekszik kiegészíteni a cégcsoport meglévő stratégiáját.

Megfordult a szélirány

"Az elmúlt években azt a trendet láttuk kirajzolódni, hogy ismét fontossá válik a tőkeintenzitás, ami a kétezres években - a társaság működésének kezdete idején - nem volt jellemző. Az új irány konszolidációt fog kikényszeríteni a piacokon. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amíg a piacra való belépési küszöb alacsony volt, addig nagyon sok áram- és gázkereskedő jelent meg Európa-szerte, rengeteg nagy- és kiskereskedelemmel, esetleg mindkettővel foglalkozó vállalkozás jött létre. Mostanra viszont azt látjuk, hogy ezeknek a cégeknek a száma jelentősen csökken" - magyarázta Lehőcz Balázs Gábor, a MET Power jelenlegi és a Tigáz Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója.

A tisztán kereskedelmi alapú virágkornak egyfelől az erősen élesedő verseny vethet véget, amit maguk a szereplők generáltak azáltal, hogy elkezdtek küzdeni az ügyfelekért (legyenek azok ipari vagy lakossági fogyasztók), a verseny miatt pedig a marzsok csökkentek. Másfelől az elmúlt években olcsó volt a finanszírozás az alacsony kamatkörnyezet miatt. Bár ez az állapot még mindig fennáll, egyre inkább bizonytalan, hogy a jövőben is kitart.

"Az energiakereskedelemben jellemzően sosem voltak igazán magas fajlagos árrések, ám ezek mára olyannyira összezsugorodtak, hogy a kis cégek közül sok működése ellehetetlenült. Ez alapvetően európai léptéktű trend. A most folyamatban lévő konszolidáció fő rendezőelve pedig, hogy általánosságban az képes a biztos túlélésre, aki közép- és hosszútávon is kiszámítható, tervezhető jövedelemtermelő képességgel rendelkezik" - vázolta Lehőcz.

A legnagyobbak is átalakulnak

"Minden olyan nagyméretű, tipikusan árukereskedő cég - mint például a Glencore, a Trafigura vagy a Mercuria - már évekkel ezelőtt elindult abba az irányba, hogy az eszköz nélküli traderi pozíciókból olyan vállalati struktúra jöjjön létre, amelyben a fizikai eszközök egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a klasszikus értelemben vett, spekulatív trading helyett az eszközalapú kereskedelmi pozíciók kiaknázására törekednek. Ehhez hasonlóan, de saját magunknak testre szabva, mi is a magunk útját próbáljuk járni: első körben megfontolt lépésekkel, a közép-európai piacra összpontosítva" - magyarázta a szakember.

A hosszú távú életképességet nagyban meghatározzák a hosszú távú finanszírozási lehetőségek, ami pedig szoros összefüggésben áll a tervezhető EBITDA-termelő képességgel. Ebből következően felértékelődik a nagy ügyfélhálózat, valamint a konkrét energiatermelő és -ellátó eszközök megléte, amelyek biztos hátteret szolgáltatnak egy kereskedőnek.

"Egy ilyen méretű cégnek, mint a MET Csoport, kevesebb gondot okoznak a jelen kihívásai. Sokkal fontosabb a jövő stratégiai iránya és megalapozottsága" - értékelt a vezérigazgató.

Egy háromlábú szék már kellően stabil

A MET eszközportfóliójának első elemét a Dunamenti Erőmű jelentette, amelyet 2014-ben vásárolt fel a cég. Az akkor csődközeli állapotban lévő egység mára sikeres vállalkozássá nőtte ki magát. A következő pillér a megújuló üzletág volt: a társaság naperőművet épít Magyarországon, és máshol is tervez megújuló energiatermelési beruházásokat.

"Ennek az eszközstratégiának kellett egy harmadik láb. Úgy döntöttünk, hogy energetikai infrastruktúra legyen az, első körben olyan, amely az alap üzleti tevékenységünkhöz, a gázkereskedelemhez közel áll. Így esett a választás a Tigázra. Ez a társaság, mint energetikai infrastruktúra olyan stabil portfólióelem, amely reményeink szerint az első naptól kezdve kiszámítható és tervezhető jövőképet biztosít; ez a cégcsoport és a bennünket finanszírozó bankok számára is fontos feltétel" - hangsúlyozta Lehőcz Balázs Gábor.

Csalóka kép a Tigáz kapcsán

Az energia-nagykereskedelem tipikusan a "sűrű fillérek" üzlete. A MET Csoport esetében például az árbevétel tavaly 7,6 milliárd euró volt (mintegy 2500 milliárd forint), az óriási számok mögött azonban az európai piacokon jellemző, alapvetően mérsékelt alacsony árrés-tartalom húzódik.

Egy eszköz esetében viszont más a felállás. A Tigáznál alacsonyabb az árbevétel (amely a MET Csoport forgalmának a töredékét fogja adni), de az eszközalapon realizálható jövedelmezőség magasabb szintet érhet el, mint amit a tradingben vagy a nagykereskedelemben manapság realizálni lehet. Így a jövedelemtermelő képességet tekintve fontos pozíciót tölthet be a Tigáz a cégcsoporton belül.

"A Tigáz valamikor három üzletágból állt: volt egy szabályozott piaci kereskedelme, egy versenypiaci kereskedelmi üzletága és maga az elosztóhálózat. Előbbi a Nemzeti Közművekhez, míg utóbbi az Elmű-Émászhoz került, mi pedig az elosztóhálózatot vettük meg. Amit megvásároltunk, az a fizikai eszköz és az ahhoz kapcsolódó technológiai tevékenység. A Tigáz működési területén a lakossági fogyasztók vannak túlsúlyban, de mi nem vagyunk a kereskedői ezeknek az ügyfeleknek. Ugyanakkor műszaki oldalról mi üzemeltetjük a vezetékhálózatot, és mi biztosítjuk a gázellátást" - foglalta össze a Tigáz vezérigazgatója.

Megsokszorozódik a társaság létszáma

A Tigáz 1200 munkatársának érkezésével a MET Csoportnak most már több, mint 1700 alkalmazottja van. A MET eddig elsősorban szellemi munkavállalókat alkalmazott, de - kisebb részarányban - már négy éve van kékgalléros állománya is.

"A Dunamenti Erőmű HR szempontból is sikertörténet. Nagyon kedvező benyomást szereztem azokról az emberekről, akik nem csak irodai tevékenységet képesek végezni. Kifejezetten jó érzés, hogy a cég nem pusztán papírokat és szerződéseket termel, hanem professzionális dolgozókkal olyan kézzelfogható eszközöket is működtet, amelyek értéket tudnak teremteni. Nagyon fontosnak tartom továbbá, hogy egy olyan műszaki társaságnál, mint a Tigáz, a munkabiztonság, az egészségvédelem kiemelt hangsúlyt kapjon. E téren az ENI nagyon jó példával járt előttünk" - vélte Lehőcz Balázs Gábor.

A jövő három fontos kihívás elé állítja az iparágat. 1. A jelenlegi szabályozási struktúra EU által is szorgalmazott átalakítása, amelynek irányai egyelőre nincsenek kidolgozva, illetve a magyarországi jogharmonizáció is várat magára. 2. Kérdés, hogy az energia-hatékonyság milyen mértékben befolyásolja a földgázfogyasztást Magyarországon, és milyen ipari beruházásokkal lehet a jövőben várhatóan bekövetkező volumencsökkenést ellensúlyozni. 3. Az összes gáz- és áramelosztó cég számára nehéz kollégákat találni, és majdnem minden ilyen profilú társaságra igaz, hogy a vállalati korfa viszonylag magas.

A fizikai munka, azon belül is az energetikának ez a része az elmúlt tíz évben kevéssé volt vonzó a munkaerő-piacon, és egyáltalán nem volt vonzó a fiataloknak. A MET Csoportnak azon kell dolgoznia, hogy e három kihívásnak jól tudjon megfelelni, és hogy a fiatalabb generációk számára is érdekessé tudja tenni ezeket a munkahelyeket.

 

Forrás: Napi.hu