NRGreport
Menü

A fenntarthatósági jelentéssel új befektetői kört céloz az Alteo

Az Alteo most publikálta második fenntarthatósági jelentését, ami nálunk még ritkaság, de a tengerentúlon pluszbefektetéseket hoz a cégeknek.

Egy hete még az egyik igazgatósági tag lemondásával hívta fel magára a figyelmet az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. Nagy izgalmat persze nem keltett Kaderják Péter távozása, mert már korábban tudták, hogy az újonnan létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkárává nevezik ki.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy az úgynevezett Smart Energy szolgáltatást nyújtó társaság immár a második fenntarthatósági jelentését publikálta a héten. A jelentést az Alteo munkatársai a KPMG szakembereivel együttműködve állították össze, a legújabb GRI útmutató (GRI Standards) alapján. A Deloitte hitelesítette a dokumentumot.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egyre elterjedtebb, hogy fenntarthatósági jelentést készítenek a tőzsdei társaságok, különösen gyakori ez az energiacégeknél – mondta a Világgazdaság érdeklődésére Holecz Noémi, az Equilor vezető elemzője.

A szél-és vízerőműveik tavaly 2333 gigajoule-lal több energiát állítottak elő
Fotó: Alteo

Hozzátette: e jelentésekben nemcsak a pénzügyi mutatók jelennek meg, hanem a környezeti és társadalmi eredményesség is. Ez azért fontos, mert így megszólítanak egy olyan befektetői réteget, amelynek tagjai érzékenyek a szóban forgó problémákra. Az érintett cégek ily módon pluszbefektetésekhez juthatnak, s a tengerentúlon nem kell gyengébb hozamtól tartania annak, aki a fenntarthatóság iránt elkötelezett energiacégek részvényeibe fektet.

Tavaly az Alteo csoport tovább erősödött: a márciusi zárt körű részvénykibocsátás keretében 2,150 millió vállalati papírt értékesített, novemberben nyolcadolták a részvényeket. Júniusban elindították a Soproni Erőmű 200 millió forintra rúgó, új gázkazánnal való kapacitásnövelését, valamint a közel 1 milliárd forint értékű, az akkumulátoros energiatároló innovatív alkalmazási modelljének kidolgozására irányuló kutatás-fejlesztési projektet. Augusztusban egy újabb debreceni depóniagázos erőmű működtetésébe kezdtek, decemberben pedig Szeged mellett üzembe állították első naperőművüket. Ősszel az Alteo új arculatot kapott, valamint kiadták a vállalatcsoport első fenntarthatósági jelentését is, amellyel Zöld Béka Díjat nyertek.

Forrás: vg.hu