NRGreport
Menü

Fontos alkut kötöttek, létrejöhet a nagy német energiaüzlet

Kulcsfontosságú lépést tett az Innogy az E.On-nal és az RWE-vel tervezett integrációja felé, amelynek célja az alkalmazottak egyenlő elbírálásának biztosítása a folyamatban. 

Az Innogy két jogilag kötelező érvényű megállapodást kötött az E.On-nal és az RWE-vel az E.On-nal tervezett összeolvadásával, illetve az Innogy megújuló energiás üzletágának RWE-be történő integrálásával kapcsolatban. A három társaság megegyezett abban, hogy az integrációs folyamatot fair kondíciók mentén fogják megvalósítani, az Innogy pedig megerősítette, hogy támogatja a tervezett feldarabolását. Ezzel gyakorlatilag megnyílt az út a komplex integrációs folyamat megvalósítása előtt.

Az RWE és az E.On között 2018 márciusában kötött eszközcsere megállapodás értelmében az Innogy megszűnik mint független társaság, nem sokkal azután, hogy az RWE által önmagáról leválasztott társaságot 2016-ben tőzsdére vitték.

A tervezett ügylet kapcsán azonban aggályok merültek fel, melyek szerint az jelentős elbocsátásokkal jár majd. A most bejelentett, fair és transzparens integrációt ígérő megállapodások jelentős részben ezekre a félelmekre reflektálnak, az alkalmazottak számára egyenlő feltételeket és a "lehető legjobb alkut" ígérve, attól függetlenül, hogy melyik társaságnak dolgoznak jelenleg - ahogyan Uwe Tigges, az Innogy vezérigazgatója a három társaság közös közleményében fogalmazott a Reuters szerint. Mindezt az integrációs folyamat három cég általi közös tervezése hivatott biztosítani.

Az E.On és az Innogy ezen túl arról is megegyezett, hogy a csúcsvezetés összeállítása során is alkalmazzák ezen elveket. Az RWE -, amely jelenleg 76,8 százalékos részesedéssel rendelkezik az Innogy-ban - idén tavasszal állapodott meg az Innogy felosztásáról az E.On-nal, amely korábban akár 5000 főt is érintő potenciális leépítésről beszélt a tranzakció kapcsán. Májusban a társaságok közölték, sikerült kidolgozniuk egy keretmegállapodást, amely biztosítja, hogy a felosztás "kényszerű" elbocsátások nélkül mehessen végbe.

A korábbi alku keretében az RWE az Innogy-ban fennálló 76,8 százalékos részesedését az E.ON vásárolja meg, az RWE pedig cserében 16,7 százalékos tulajdonrészt szerez majd az E.ON-ban. Az RWE 2016-ban választotta le, és vitte tőzsdére az Innogy-t, amelybe a német áramszolgáltató a megújuló energia portfólióját szervezte ki. Az akkori megállapodás részeként mindemellett az E.ON részvényenként 40 eurós ajánlatot tesz majd az Innogy kisebbségi tulajdonosainak,

A hír megjelenését követően az Innogy-részvény enyhén emelkedik. 

Fontos alkut kötöttek, létrejöhet a nagy német energiaüzlet


Ugyanakkor az RWE-papírjának árfolyama enyhén gyengül. 

Fontos alkut kötöttek, létrejöhet a nagy német energiaüzlet


Az E.On pedig nagyobb mínuszban áll csütörtökön dél körül. 

Fontos alkut kötöttek, létrejöhet a nagy német energiaüzlet

 

Forrás: Portfolio