Fenntarthatóság

Sorra dönti a napenergia rekordokat Németország, ünneplésre még sincs ok

NRGreport | 2018.08.06. 14:44

Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él kifejezetten könnyű napokat. Közben ugyanis több fosszilis és nukleáris erőmű termelését csökkenteni kellett, a szélenergia-termelés pedig a szokatlanul gyenge légmozgás miatt esett vissza. 

Az év hetedik hónapjában Németországban a sokéves átlag 212 órányi napsütés – ezt az idei június több mint 43 százalékkal múlta felül. Ennél csak egy naposabb július akadt az ország meteorológiailag dokumentált történelmében, mégpedig 2006-ban. A 2018 júliusi rekord egyben azt is jelenti, hogy a napenergia már a teljes termelés 15,1 százalékát tette ki, ezzel megelőzte a nukleáris energiát, amely 6,15 TWh-val 13,8 százalékos részarányt ért el az IWR intézet előzetes adatai szerint. (A napközbeni órákban a teljes német villamosenergia-mixen belül 30-40 százalékot tesz ki.) Ezzel együtt júliusban még mindig a lignit és a feketeszén adta a termelés zömét, 26,6, és 16 százalékát, összesen 19 terawattórát előállítva.

Egy másik rekord is megdőlt, ugyanis 2018 első hat hónapjában a megújuló energiaforrások – napenergia, szélenergia, vízenergia és biomassza – termelése az E.On adatai szerint 104 terawattórát tett ki. Az új csúcs 9,5 százalékkal haladja meg a tavaly első félévit. Ez a mennyiség a teljes évi német lakossági fogyasztás fedezésére alkalmas lenne. A megújuló áram zömét, 55 TWh-t a szélenergia produkálta, megelőzve a napenergiát (21 TWh), a biomasszát (20 TWh) és a vízenergiát (8 TWh). A júliusi napenergia rekord ellenére az idei évben eddig egy januári napon termelték legtöbb energát a megújulók. Január 3-án a Burglind ciklon által pörgetett szélerőművek egyetlen nap alatt 1,1 TWh áramot állítottak elő, az aznapi német fogyasztás 71 százalékát. 

Sorra dönti a napenergia rekordokat Németország, ünneplésre még sincs ok

Fraunhofer/AGEE, BMWi, BNetzA 

 

A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él kifejezetten könnyű napokat. Közben ugyanis számos fosszilis és nukleáris erőmű termelését csökkenteni kellett, miután a hűtésükre szolgáló tenger- és folyóvizek már melegebbek az optimálisnál.

Az EnBW egy széntüzelésű erőmű leállítására kényszerült Karlsruhéban, miután az alaposan megcsappant vízhozamú Rajna hőmérséklete kritikus szintre emelkedett. A felső-szászországi Grohnde és a Schleswig-Holstein tartományban üzemelő Brokdorf atomerőműveknek pedig hasonló ok miatt jelentősen csökkenteniük kellett termelésüket (Franciaországban már több blokkot le is állítottak). A tartományi szabályozás értelmében 28 fok feletti vízhőmérséklet esetén az erőművek már nem vételezhetnek vizet hűtés céljára a folyóból, és nem melegíthetik azt még tovább a használt hűtővízzel. Vészhelyzet esetében azonban lehetőség van a szabály alkalmazásának időleges felfüggesztésére. Ezért Baden-Württembergben a legtöbb szénerőmű-üzemeltető átmeneti mentességet kapott a szabály alól a villamosenergia-ellátás biztosítása érdekében. De például a Phillipsburg 2 atomerőmű is megkapta a mentességet a tartományi környezetvédelmi minisztériumtól.

Az RWE vesztfáliai szénerőművének a Rajna szokatlanul alacsony vízszintje okoz működési problémát. A szenet ugyanis rendszerint vízi úton szállítják az erőműbe, a folyó hajózhatósága azonban jelentősen csökkent. Az RWE dormageni és lingeni gáztüzeléső erőműveinek termelését átmenetileg szintén vissza kellett fogni, szintén hűtési problémák miatt. A helyzet régiónként eltérő, de mivel a gazdaság áremfogyasztása nyáron még mindig alacsonyabb, a gázerőművek jelentős része amúgy sem üzemelne, ezért nincs szó kapacitáshiányról az Uniper szerint, amely azt állítja, szükség esetén a legtöbbet üzembe lehetne állítani, ha nem is mind lenne képes teljes kapacitásra.

Ráadásul a szokásosnál 5-7 Celsius-fokkal melegebb hőmérséklet szokatlanul gyenge légmozgással párosul. Ezért a szélenergia termelés -, amely az utóbbi években az ország egyik legfontosabb forrásává nőtte ki magát – jelentősen, 20 százalékkal visszaesett (4,4 TWh) tavaly július óta, annak ellenére, hogy közben új kapacitások is termelésbe álltak. 

Sorra dönti a napenergia rekordokat Németország, ünneplésre még sincs ok

Az egyetlen hagyományos energiaforrás, amit ugyancsak nem befolyásol a hőség, az a lignit. A lignittüzelésű erőművek hűtését ugyanis föld alatti forrásból, a bányákból oldják meg. A vízszintcsökkenés egyelőre nem érinti a vízerőművek termelését, ami szintén megfelel az átlagnak a Vattenfall és az Uniper szerint. A német szövetségi szabályozó hatóság, a BNetzA szerint mindenesetre az országos ellátás biztonsága nincs veszélyben, azzal együtt sem, hogy számos erőmű teljesítményét befolyásolja a rendkívüli időjárás, ez azonban többnyire csak részleges és átmeneti termeléscsökkentést jelent.

Akárhogy is, egyre több prognózis utal arra, hogy a ma még rendkívülinek számító hőség a következő években mind kevésbé lesz szokatlan, ráadásul egyre magasabb hőmérsékleti csúcsokat hoz majd.

(A jelenleg érvényes tervek szerint Németország 2022-ig teljesen megszünteti a nukleárisenergia-termelést, és már tervezi a szén teljes kivezetését is a termelésből, de céldátumot egyelőre nem jelölt ki erre.)

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.