Fenntarthatóság

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

NRGreport | 2018.08.24. 14:19

Jelentősen nőtt tavaly az elektromos autók száma a világban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb tanulmánya szerint, az igazán nagy felfutásra azonban csak a következő években kerülhet sor. Az egyes országok ambiciózus célkitűzései, az autógyártók vállalásai, valamint a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítésének betiltása komoly katalizátorként hathatnak hamarosan. 

Egyre több az elektromos autó a világ útjain

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb tanulmányából kiderült, hogy az egyre nagyobb hatótávolságot biztosító akkumulátoroknak, a direkt és indirekt ösztönzőknek, valamint a dinamikusan fejlődő nemzetközi töltőinfrastruktúrának köszönhetően az elektromos autók száma néhány év alatt megsokszorozódott.

Tavaly a plug-in-hibrid és a tisztán elektromos járművek állománya már meghaladta a 3,1 millió darabot globálisan, amely 56 százalékos növekedést jelentett 2016-hoz képest.

A jelentős megugrásban, illetve a bűvös 3 milliós határ átlépésében nagy szerepet játszott az is, hogy csak 2017-ben közel 1,15 millió darab plug-in-hibridet és elektromos autót adtak el világszerte. 

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

Tisztán elektromos meghajtású járműből több mint 1,9 millió darab futott a világ útjain 2017 végén. Ebben nagy szerepe volt Kínának, ahol az intenzív támogatásoknak, illetve az olcsóbban megvásárolható helyi márkáknak köszönhetően közel duplájára nőtt az elektromos autók száma egy év alatt, így számuk elérte a 951 ezer darabot. Ezzel egyébként ismét sikerült az Egyesült Államokat is maguk mögé utasítaniuk a kínaiaknak, ahol 2017 végén több mint 35 százalékos növekedést követően, 401 ezer elektromos autó volt forgalomban. 

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

Hogyha maradunk az elektromos autóknál, akkor elmondható az is, hogy Kína adta a teljes állomány 49 százalékát, míg az Egyesült Államokban futott a globális állomány 21 százaléka. De a meghatározó szereplők között ott volt Norvégia (6%), Japán (5%) és Franciaország (5%) is. Mindez egyben azt is jelentette, hogy ebben az öt országban helyezték forgalomba a világ elektromos autóinak 86 százalékát. 

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

Most jön még csak az igazi felfutás

Annak ellenére, hogy a plug-in-hibrid és az elektromos autók száma megsokszorozódott néhány év leforgása alatt, a globális járműállománynak csupán elenyésző, durván 0,3 százalékos részét adták tavaly.

Ez a helyzet viszont gyorsan változhat, az elmúlt években ugyanis azok az országok, ahol fontosnak tartják az elektromos autózás elterjesztését, egymást túllicitálva jelentették be a következő évekre vonatkozó ambiciózus célkitűzéseiket. Kínában például az évtized végére 5 millió plug-in-hibridet és elektromos járművet – ebből 4,6 millió lenne személyautó – szeretnének a közutakon látni, míg az Egyesült Államok nyolc államában a 3,3 milliós határ átlépésére kerülhet sor 2025 végéig. Japánban a kitűzött cél az, hogy a teljes értékesítés 20-30 százalékát az elektromos autók adják 2030-ra, míg az EU-ban 2025-re a 15 százalékos, 2030-ra pedig a 30 százalékos részarányt akarják elérni.
 

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

Számos ország jelezte: betiltják a belsőégésű motorral szerelt autók értékesítését

Az érdemi célkitűzéseken túl az is segítheti az elektromos autózás gyors elterjedését, hogy számos ország jelezte a közelmúltban: betiltják a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését. Erre a drasztikus lépésre ugyanakkor senki sem vállalkozna azonnal, elsőként Norvégia léphet majd, ahol jelen állás szerint 2025-ben már tilos lesz a kizárólag benzines, vagy dízelmotorral szerelt autók értékesítése. Írország, Hollandia, Németország és Szlovénia pedig 2030-tól tiltja be a belsőégésű motorral szerelt járművek eladását. Érdemes néhány szót ejteni Kínáról is, amely egyelőre nem dedikálta, hogy pontosan mikortól nem engedélyeznék a benzines és dízel autók értékesítést, azt viszont jelezte, erre a jövőben sor fog kerülni, várhatóan 2040 környékén.

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

Az autógyártók valóságos elektromosautó-offenzívára készülnek

Természetesen az egyes országok vállalásai önmagukban semmit sem érnek, a célok teljesüléséhez szükség van arra is, hogy az autógyártók kellő erőfeszítéseket tegyenek az elektromos autózás területén. Ezért is fontos, hogy a világ vezető autógyártói egyre komolyabb szerepet szánnak az alternatív meghajtású járműveknek a teljes flottájukon belül. Nyilván ez nem véletlen, hiszen a szabályozók rákényszerítik őket arra, hogy euró és dollár milliárdokat öljenek kutatás és fejlesztésbe, a termelőkapacitások növelésébe, új modellek gyártásába.

Mindezeknek eredményeként a következő években valóságos elektromos autó offenzívára számíthatunk, amely érdemi változásokat eredményezhet majd az új- és használt autó piacon is.

2020-ban számos gyártó új elektromos modellje jelenik már meg a piacon, míg 2022 és 2025 között az elektromos autók adják több nagy gyártó teljes értékesítésének 15-25%-át az ígéretek szerint.
 

Az elektromos autók tényleg mindent felforgatnak, ha ennek a tervnek a fele valóra válik

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.