Fenntarthatóság

Megabeszerzés: az Apple és három másik cég együtt veszi a zöldáramot

NRGreport | 2018.09.03. 07:03

A világvállalatok zömében 20 megawattnál nagyobb kapacitású árambeszerzési ügyleteket kötnek a megújuló energiás szolgáltatókkal. De mi van a többiekkel? Öt megawatt alatt nem nagyon mozdulnak meg a nemzetközi cégek. A kisebb léptékű áramigények zöld módon történő fedezésére több piaci szereplő fogott össze egy új szerződésben, ami modellértékű lehet a kisebb cégek számára.

Persze ez a megállapodás sem kis volumenű, hiszen 290(!) MW-os kapacitás lekötéséről van szó, amiből 74 000 lakás éves áramigényét lehetne fedezni. Ezt a közös árambeszerzési szerződést az Apple, a kézműves cuccok eBay-ének számító Etsy, a Swiss Re viszontbiztosító és az Akamai szoftvercég kötötte, hogy megújuló energiás forrásokból fedezzék áramfogyasztásukat. Az energiát két helyről szerzik be, részben egy Chicago közelében lévő szélenergiás létesítményből (125 MW), illetve egy Virginia állambeli szolárfarmról származik (165 MW).

Az Etsy jó ideje keresett már 10 MW-nál kisebb lehetőséget energiahasználata zöldítésére, de nem nagyon talált szolgáltatót, ezért jött kapóra a cégnek, hogy beszállhat egy nagyobb, 290 MW-os ügyletbe a saját “kis” igényével. 2020-től így már teljes mértékben megújulókból működik a kézműves alkotások és tárgyak e-kereskedelmi platformja. A Swiss Re amerikai irodáinál tudja megvalósítani, hogy 100 százalékban megújulós energiából üzemelteti őket, időpontot azonban nem adott rá, hogy ez mikortól valósul meg. (A cég eredetileg európai lehetőséget keresett, de mivel üzleti tevékenysége nagy részét az USA-ban végzi, kézenfekvőnek tűnt, hogy itt zöldítse ökológiai lábnyomát. A viszontbiztosító Európában és Indiában megújuló energiás krediteket -röviden REC- vásárol.)

A GreenBiz folyamatosan monitorozza a tiszta energiás árambeszerzésekről szóló ügyleteket, és a legkisebb, ami fennakadt a radarján, a Bloomberg hírügynökség 17 MW-os megállapodása volt, valamint az Iron Mountain szerverközpont és a Renewable Power Direct között létrejött 5 MW-ról szóló szerződés volt.

Feladatmegosztás

Az Apple és a három másik cég közötti összefogás modellje tehát erőre kaphat a kisebb áramigényű cégek között is. Az összeefogás ötlete szakmai konferenciák szünetében, az egymásnak történő kölcsönös panaszkodásból született meg. Az egyik ilyen esemény a Rocky Mountain Institute Business Renewables Center konferenciája volt.

Hasonló összeszövetkezésre volt már példa Európában, igaz nem sok. Az AkzoNobel vegyipari konszern, a Google, a DSM biotech cég és a Philips fogott össze, hogy a 102 MW-os hollandiai Krammer Wind Parktól és a 340 MW-os Bouwdokken Wind Projecttől szerezze be a szükséges energiát. Ebben az együttműködésben egyfajta feladatmegosztást is kialakítottak: az AkzoNobel irányította a kommunikációt, a DSM és a Google adta a jogi szakértőket, a Philips biztosítja a könyvelést.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.