Fenntarthatóság

Beszáll a műanyagháborúba a Coca-Cola

NRGreport | 2018.09.20. 13:44

Ígéretet tett a Coca Cola – eszerint a következő 12 évben újrahasznosít annyi műanyagot, amennyit gyárt – írja a euronews.

Ez Kelet-Afrikában 250 millió palackot jelent évente. Ennek 25 százalékát még idén, a fennmaradó részét pedig 2030-ig tejesíti.

Kenyában tavaly megtiltották a műanyag szatyrok forgalmazását, és a gyártók szerint a műanyag palack lesz a következő, amit megszüntetnek.

A Coca-Cola újrahasznosító üzemet akar nyitni Kenyában, ahogyan ezt Ugandában már megtette. Oda nagyobb távolságból, Ruandából és Dél-Szudánból is szállítanak műanyag hulladékot.

Az üzem egyik vezetője arról beszél, hogy egyre nagyobb a kereslet, sok gyártó ugyanilyen palackokat használ, és örülnek, hogy megkapják helyben, nem kell külföldről importálniuk. Annak is örülnek, hogy így hozzájárulhatnak sok ember megélhetéséhez.

a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vonatkozó jelentése szerint a fejlődő országokban körülbelül 15-20 millió ember él szemétgyűjtésből. Szakértők szerint ennek a szektornak a megszervezésével a hulladék újrahasznosítása jelentős szerepet játszhatna a társadalmi felzárkóztatásban.

  NRGreport
Címkék
#Afrika   #Coca-Cola   #Kenya   #műanyag   #újrahasznosítás  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.