NRGreport
Menü

Mercedes-Benz modellel bővül a MOL Limo flottája

50 prémium kategóriás Mercedes-Benz A-osztállyal bővül a MOL autómegosztó szolgáltatásának flottája szeptembertől. A kecskeméti gyártósorról legördülő újgenerációs Mercedes-Benz modell a fiatalos, dinamikus irányvonalat képviseli, ami kifejezetten passzol a MOL Limo felhasználóihoz.

A januárban indult MOL Limo azonnal a fővárosi közlekedés szerves részévé vált, ma már több mint 35 ezer felhasználója van a szolgáltatásnak. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a félév alatt több mint 1,5 millió kilométert tettek meg a városban közlekedők. Viszonyításképp: a MOL Limo használók kétszer oda-vissza megtehették volna a Föld-Hold távolságot. 

Ezúttal pedig újabb felhasználókat céloz meg a vállalat, hiszen szeptembertől 50 prémium kategóriás, Mercedes-Benz A-osztály is a limosok rendelkezésére áll. Az idén debütált autókat a havidíjas felhasználók 99 Ft/perc alapon vehetik igénybe, az alkalmi felhasználók esetében pedig továbbra sem lesz havidíj, ők percenként 111 forintért autózhatnak az A-osztály modellekkel.

A MOL 2016-ban elfogadott „Enter Tomorrow” stratégiájában leszögezte, hogy literek helyett kilométereket értékesít, így sokkal nagyobb szerepet szán a mobilitási szolgáltatásoknak. Ennek nagyon fontos mérföldköve volt a MOL Limo januári elindulása. A szolgáltatás mostani fejlesztésével pedig folytatódik a Limo célkitűzése, mely szerint a vállalat folyamatosan növeli a gépkocsi flottát, az infrastrukturális fejlesztések függvényében fokozatosan emelve benne az elektromos autók arányát, továbbá a szolgáltatás működési területét 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjeszti.

„Az elmúlt fél év tapasztalataiból kiindulva magától értetődő volt, hogy nem állunk le a fejlesztéssel, hiszen a MOL Limo azonnal népszerű lett a budapestiek körében. Továbbra is azért dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az innovatív szolgáltatásokat, amelyekkel még kényelmesebbé tehetjük az úton lévők életét. Mobilitást kínálunk mindenkinek, függetlenül van-e gépjárműve, vagy nincs” – nyilatkozta Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Mercedes-Benz az új, részben Kecskeméten gyártott A-osztállyal csatlakozhatott a MOL Limóhoz. Biztosak vagyunk benne, hogy a MOL innovatív autómegosztó rendszeréhez tökéletesen passzol a legmodernebb technológiai megoldásokat felsorakoztató, ugyanakkor rendkívül praktikus és elegáns autó, mely a városban valóban elemében érzi magát” – mondta Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A MOL Limo flottája 450 autóra bővült. Az autómegosztó szolgáltatás keretében 100 elektromos, valamint 300 benzinüzemű Volkswagen up! és hamarosan 50 Mercedes-Benz A-osztály modell áll a felhasználók rendelkezésére. Emellett a szolgáltatási terület is bővült az elmúlt hónapokban, mintegy 10 km2-rel. A zónabővítés előfeltétele volt a megfelelő töltési infrastruktúra kialakítása, ezért a MOL a külső Váci úton található töltőállomásán is elektromos töltőegységeket alakított ki.