NRGreport
Menü

Napelem: van élet az uniós pénzeken túl?

Jelentősen nőtt a háztartási méretű kiserőművek beépített teljesítőképessége. De mi van a számok mögött - kérdezi a Napi.hu?

2017-ben tovább folytatódott a megújuló energiák térnyerése: a háztartási méretű kiserőművek összesített kapacitása egy év alatt 75.9 megawattal 241,4 megawattra emelkedett, ami 46 százalékos növekedés. Ezen belül is a napenergiát hasznosító rendszerek uralták a bővülést, hiszen az új villamoshálózatba bekötött berendezés összteljesítmény 99,4 százalékának a nap az energiaforrása. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elemzése szerint a háztartási méretű kiserőművek (50KW alatt, HMKE) számának és kapacitásának tavalyi növekedése illeszkedik az előző évek trendjéhez, miszerint évről évre jelentős mértékű emelkedés figyelhető meg ezen a területen.

"Sejtettük, hogy jelentős lesz a bővülés, de még több berendezés épült, mint gondoltuk, ráadásul - tagvállalataink tapasztalatai alapján is - úgy látjuk, hogy 2018-ban újabb rekord dőlhet meg, hiszen az első negyedéves adatok több, mint kétszer akkora új kapacitást mutattak, mint 2017-ben, ebben pedig az uniós források játszották a fő szerepet, de a lakossági szegmens is erősen növekszik" - nyilatkozta Szolnoki Ádám, a magyar napelemes iparág szereplőit tömörítő MANAP Iparági Egyesület elnöke.

Szerinte igazán üdvözítő és a piac érését jelzi, hogy jelentősebb beruházási támogatási konstrukció nélkül tudott jelentősen növekedni a legkisebb, 10 kW alatti rendszerek új kiépítése, a 2016-os 20 MW-ról kb. 34 MW-ra. Ez azért jelentős, mert a szaldó elszámolással (egy ún. "ad-vesz" mérő órával a hálózatból vételezett energia mennyiségéből levonható a hálózatba betáplált energia mennyisége) már külön beruházási támogatás nélkül is egyre vonzóbb beruházás a lakosság körében, amit a kedvezményes hitelek tudnak még segíteni. Ad-hoc beruházási támogatásokkal ugyanakkor inkább gátolni lehet a terjedést, ahogy arra a 2016-os stagnálás is rámutatott - tette hozzá Szolnoki Ádám.

A 10 kW feletti rendszerek bővüléséhez kapcsolódóan továbbra is megfigyelhető, hogy cégek, önkormányzatok, intézmények szinte kizárólag az uniós források segítségével ruháznak be. Ez a szegmens ennek köszönhetően igencsak hektikus, az új kapacitás 2015-ös 38 MW után 2016-ban csak 16,5MW volt mindössze, viszont 2017-ben ismét jelentősen bővült (41 MW-ra) - az EU források újbóli elérhetőségének megfelelően.

Ahogyan a MANAP elnöke rámutatott, fontos még hangsúlyozni, hogy az eltérő adattartalom miatt a MEKH-jelentés szerint a negyedéves HMKE-adatok összege nem tekinthető az év végi állapotnak, a pontos információt a HMKE-k teljes, év végi beépített teljesítményéről az éves összefoglaló adja, ami sajnos idén meglehetősen későn készült el.

Forrás: Napi.hu