Fenntarthatóság

Keveslik a magyarok a napenergia-beruházásokat Magyarországon

NRGreport | 2018.12.14. 15:51

Többet fordítanának fotovoltaikus napenergia fejlesztésekre a magyarok a jelenleginél a PV-Invest, naperőművek létesítésével, üzemeltetésével és fotovoltaikus befektetésekkel foglalkozó osztrák cégcsoport megbízásából a Pulzus által készített reprezentatív kutatás szerint. 

A magyarok többsége szerint a következő harminc évben a megújuló energiaforrások felváltják a hagyományos energiahordozókat Magyarországon. Ebben a válaszadók 12,2 százaléka biztos, 43,2 százalék pedig hajlik rá, hogy így fog történni. Azok aránya, akik szerint a megújulók biztosan vagy inkább nem váltják fel a hagyományos energiahordozókat, valamivel több mint 38 százalékot tesz ki, míg 6 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre.

A megkérdezett magyarok 63 százaléka szerint a világon napenergia fejlesztésekre fordított befektetés inkább túl kevés, mint elég (19,2 százalék). A válaszadóknak mindössze 1,8 százaléka mondta azt, hogy inkább túl sokat fordítanak e célra, míg 16 százalék nem tudott érdemi választ adni. Ennél is egyértelműbb véleménnyel rendelkeznek a magyarok a hazai napenergia fejlesztésekről: 

A válaszadók 84,2 százaléka szerint inkább túl kevés befektetést fordítanak itthon e célra. 

Mindösszesen 6,8 százalék válaszolt úgy, hogy szerinte eleget vagy túlságosan sokat fordítanak Magyarországon napenergia fejlesztésekre. (9 százalék nem tudott válaszolni.) 

Keveslik a magyarok a napenergia-beruházásokat Magyarországon

PV-Invest

Ennek megfelelően a magyarok 83 százaléka nagyon fontosnak tartja, hogy Magyarországon több megújuló energiaforrásokkal (pl. nap- és szélenergia) kapcsolatos projektet fejlesszenek, és ezt további 14,2 százalék is "valamennyire" fontosnak tartja, míg mindössze 1,6 százalék szerint nem igazán fontos az ügy (1,2 százalék nem tudott válaszolni/egyéb.)

A válaszok alapján a magyarok 28,8 százaléka szerint egyértelműen megéri fotovoltaikus napenergiába (PV) fektetni, további 38,6 százalék pedig úgy véli, inkább megéri, mint nem. Ennek megfelelően arra a kérdésre, hogy ha lenne 1000 euród, szívesen fektetnéd-e PV-alapú részvényekbe, a megkérdezettek 18,2 százaléka egyértelmű igennel, 38,2 százaléka valószínűleg igennel válaszolt. A felmérés szerint ezzel együtt a magyarok közel kétharmadának nincs semmilyen befektetése (pl. befektetési alap, kötvény, tartós befektetés, állampapír), ugyanakkor valamivel több mint 36 százalék tervez a jövőben valamilyen befektetést.

A kutatás módszertana: A Pulzus kutatási applikációban feltett kérdésekre adott válaszokból 500 fős mintát képeztek, amely kor, nem, végzettség és településtípus szerint reprezentálja a 18-60 éves magyar alapsokaságot.
 


Jönnek a naperőmű-kötvények

A felmérést készíttető PV-Invest cégcsoport egyúttal bejelentette, értékpapírjai Magyarországon is elérhetővé válnak. A magán- és intézményi befektetők számára kínált koncepció osztrák állampolgárok részére 2009 óta biztosít lehetőséget euróalapú kötvények jegyzésére, magánbefektetők számára pedig közvetlen tulajdonrészeket és lakossági részesedéseket is kínál megvásárlásra. A PV-Invest a magyar lakosság számára kétféle értékpapírterméket kínál jegyzésre. Az A kötvény 7-éves lejáratú, évente 4,15% kamatozású, míg a B változat 10-éves futamidejű, évi 4,5% kamatozású. A kötvények darabonként 1000 euró névértéken vásárolhatók meg, a névleges kibocsátási érték termékenként 7 500 000 euró. Mindkét kötvényt a Bécsi Tőzsde jegyzi, kereskedésük, illetve értékesítésük is ott lehetséges.

A PV-Invest idén üzembe állítja első magyarországi naperőmű-rendszerét a Csongrád megyei Zsombón, jövőre pedig megduplázza az épülő erőművi kapacitásokat, ezért Gádoros, Árpádhalom és Molvány mellett Szolnokon, Kolontáron, Balástyán, Lesenceistvándon és Tápén is telepít naperőműveket – mondta Erik Aal, a PV-Invest Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Megjegyezte egyúttal, hogy a naperőművek piaca jelentős, akár évtizedekig is eltartó fellendülés előtt áll, szakértői becslések szerint az ágazatba 2050-ig 20 ezer milliárd euró befektetés érkezhet. 2009-es alapítása óta a társaság Ausztria mellett Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Szlovéniában és Iránban is indított naperőművi projekteket, idén pedig a magyarországi fejlesztéseket helyezte előtérbe – mondta Günter Grabner, az osztrák anyacég, a PV-Invest GmbH ügyvezetője.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.