NRGreport
Menü

MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok

Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást elmulasztó nagyvállalatok, miközben az audit akár komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csökkentheti az energetikai költségeket - hívta fel a figyelmet az MVM Partner Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint a legnagyobb vállalatoknak négyévente, következő alkalommal jövő decemberig el kell végeztetniük a vizsgálatot. Az energiahatékonyságról szóló törvény országos szinten évi 1,5 százalékos csökkentést ír elő a Magyarországon felhasznált energia mennyiségében, ennek részeként kötelező energetikai auditot követel meg az érintett nagyvállalatoktól. Az előírás minden, Magyarországon működő olyan nagyvállalatra vonatkozik, amely legalább 250 dolgozót foglalkoztat, vagy több mint 43 millió euró mérlegfőőszeggel és 50 millió eurót meghaladó árbevétellel rendelkezik, és nem működtet az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszert.

A közlemény szerint a cégek energetikai rendszereinek, fogyasztásának részletes vizsgálatán alapuló adatok kiértékelése, az esetleges veszteségpontok felszámolása önmagában is jelentős, akár 5-10 százalékos megtakarítást hozhat a vállalatoknak, de az erre egyébként nem kötelezett kisebb cégeknek is előnyöket jelenthet. Az auditjelentésben foglalt javaslatok, fejlesztések végrehajtása pedig az adott vállalat tevékenységétől, az energiafelhasználás módjától, mértékétől és az energiatudatosság szintjétől függően akár 30-40 százalékkal alacsonyabb energiaköltségeket is eredményezhet.

Az energetikai audit során az energiatermelő és -fogyasztó rendszerek, technológiai folyamatok működésének vizsgálata mellett feltárják a rendszerek, épületek és a szállítási megoldások veszteségpontjait, valamint a megújuló energia rendszerbe integrálásának, a gépek, egyéb berendezések által termelt hulladékhő hasznosításának vagy éppen az energiatudatosság fejlesztésének lehetőségeit is.

Az MVM Partner az MTI megkeresésére közölte: az energetikai audit elvégzéséhez szükséges idő függ az adott cég, iroda, üzem méretétől, az ott található technológiától. A nagyobb cégeknek, üzemeknek érdemes a hivatalos határidő előtt akár egy évvel elkezdeni a felkészülést, mert a mindenre kiterjedő elemzés - az előkészítés nélkül számítva - 6-9 hónapot is igénybe vehet. Az előkészületekhez 2-3 hónapra is szükség lehet, mert az auditáláshoz sok háttérinformáció szükséges, amelyek beszerzése időigényes folyamat.

Az audit ára jellemzően az adott vállalat méretétől, telephelyei, fogyasztási pontjai és a felhasznált energiahordozók számától, a technológia bonyolultságától függ. Az auditok árát alapvetően egyedileg határozzák meg, de példaként az MVM Partner ismertette: az egy telephellyel rendelkező vállalkozásoknál az ár 2-2,5 millió forint között mozoghat, összetettebb vállalatok esetén 3-4 millió forint lehet, míg a komplex, nagy ingatlanállománnyal rendelkező vállalatok 5-8 millió forinttal is számolhatnak.

Az MVM Partner kiemelte azt is: a cégek méretétől függetlenül a magas energiafelhasználású vállalatoknál érdemes energetikai auditot végezni, ebbe a kategóriába sorolhatók például a gyártási tevékenységet végző vállalkozások. Érdemes a nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkező vállalatoknak is elvégeztetni az auditálást, akár célzottan egy-egy telephelyre vonatkozóan. Ár-érték arányban a kisebb cégeknek is megéri auditot készíteni. Bár esetükben a megtakarítás fajlagosan kisebb, ugyanakkor a bevételi oldal is jellemzően alacsonyabb, vagyis arányaiban véve náluk is jelentős lehet a spórolás.

Forrás: MTI