Vállalatok

Bezár az utolsó feketeszénbánya Németországban

NRGreport | 2018.12.20. 11:32

Németországban pénteken bezárják az utolsó feketeszénbányát – írja  a France24 nyomán az Index. Ezzel egy másfél évszázados ágazatot zárnak be, amely nagyban hozzájárult a Ruhr-vidék háború utáni felemelkedéséhez.

Bár a Botrop városához közeli Prosper-Haniel bánya egyre kevésbé felelt meg a környezetvédelmi előírásoknak, vesztét mégsem a környezetszennyezés, hanem az olcsóbb külföldi szén okozta.

Munkás dolgozik a bányában 2018 júniusábanMunkás dolgozik a bányában 2018 júniusában

Fotó: Oliver Berg / AFP

Az utolsó 1500 munkás számára feltehetőleg fájó lesz a búcsú, az utolsó nap tartott hivatalos ceremóniára hivatalos Frank-Walter Steinmeier német államfő  és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is. Az utolsó napon a bányászok – jelképes búcsúként – még egyszer lemennek a 150 éves bánya mélyére. 

A bányászat mély nyomot hagyott a térség szokásaiban, kultúrájában is, sokan nem csak egy ágazatot, de egy jellegzetes életmódot is búcsúztatnak. A szén 150 éven keresztül volt az ország legfontosabb energiaforrása.

A német szénnek az 1960-as évektől kellett versenyeznie az olcsóbb külföldi szénnel: elsősorban Oroszországból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Kolumbiából imporáltak a német erőművek számára. A több tízezer munkahelyet biztosító iparágat a német állam évtizedeken át központilag is komolyan támogatta.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.