NRGreport
Menü

Többszörös szentségtörés: itt a 840 lóerős elektromos Mustang

Ez a különleges sportkocsi szinte minden fronton teljesen szembemegy a Mustang eredeti koncepciójával.

Ha szóba kerül a Ford Mustang, akkor egy dübögő V8-as motorral szerelt, hátsókerék-hajtású amerikai izomautó villan át az agyunkon. A mellékelt képeken látható járgány viszont csak a vonalvezetését illetően hasonlít az 1967-es klasszikus Mustangra, hiszen elektromos árammal működik, összkerékhajtású, és Oroszországban fejlesztik.

© Aviar

Az Aviar R67 meghajtásáról 840 lóerős összteljesítményű villanymotorok gondoskodnak, melyek egy kereken 100 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból nyerik a működésükhöz szükséges energiát. Mivel ennek a hajtásláncának szinte semmi hangja nincs, a fejlesztők mesterséges módon hangszórók segítségével kívánják megoldani, hogy a bent ülőknek olyan érzése legyen, mintha egy igazi Shelby GT500-ban foglalnának helyet.

© Aviar

A karbonszálas karosszériás különleges járgánynak mindössze 2,2 másodpercnyi időre van szüksége ahhoz, hogy állóhelyzetből indulva elérje a 100-as tempót, a gyorsulásnak pedig csak 250 km/h-nál szakad vége. Az állítható aktív futóművel, automatikusan mozgó hátsó szárnnyal, illetve 17 colos központi érintőkijelzővel szerelt Aviar R67 az ígéretek szerint mintegy 500 kilométert tehet meg egy feltöltéssel. 

Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mikor és milyen áron debütál majd a piacon. És azt sem, hogy a formatervhez mit szólnak a Fordnál.

© Aviar

© Aviar

Forrás: hvg.hu