NRGreport
Menü

Eljött az idő: a héten egy kicsit bepillanthatunk a jövőbe

Repülő autókban reménykedünk, helyette pedig csak intelligens wc-ket kapunk - írja a Financial Times a világ legnagyobb technológiai kiállításáról, a CES-ről (Consumer Electronic Show). Az iparág legfontosabb évindító eseményét Las Vegasban rendezik meg, immár az 52. alkalommal, holnap kezdődik és péntekig tart. Tény, hogy sok a használhatatlan, a valóságtól teljesen elrugaszkodott fejlesztés minden évben a kiállításon, de időnként fontos innovációkat indít útjára a CES. Az idei kiállítás az 5G, az elektromos autók, a 8K-s tévék és a robotok körül foroghat, illetve arról szól majd, hogy hogyan lehet mindenbe mesterséges intelligenciát pakolni és minél több eszközt felokosítani. 


Mi az a CES?

A januárban megrendezésre kerülő CES (Consumer Electronic Show) az év első fontos eseménye a technológia szektor számára. Az elsőt 1967-ben rendezték New Yorkban, de most már minden évben Las Vegas ad színteret az eseménynek. A CES a fogyasztói elektronikában tevékenykedők cégek kiállítása és vására. Nem nyilvános esemény, megközelítőleg 200 ezer látogatót vonz a négy nap alatt, amelyen a technológia szektor legnevesebb vezetői is képviseltetik magukat. Nem csak a termékbemutatók miatt fontos a CES, de ezen az eseményen leplezik le a technológia szektor szereplői a legújabb innovációikat, amelyek közül bár nem mind kerül végül termék formájában a fogyasztókhoz, de felfedi a fejlesztések irányát. CES-en mutatták be először többek között a videókazettás felvevőt, a CD-lejátszót, a Microsoft Xboxot, a blu-ray DVD-t, az OLED-tv-t, az UHD-televíziót is.


A kiállítás célja, hogy bepillantást engedjen a jövőbe, éppen ezért rendszeresen elárasztják a furcsábbnál furcsább, a realitásoktól teljesen elszakadó fejlesztések, amelyeket még csak nem is hívhatunk igazi nagy áttörésnek, mint az okos fehérnemű, vagy például a hangvezérelt intelligens wc.

De az Apple múlt heti profit warningja jól mutatja, hogy az okostelefonok piacának kifulladása mellett egyre sürgetőbb a vállalatok számára a "következő forradalomi termék" keresése (a cég egyébként pont nem képviselteti magát sohasem az eseményen). Az elmúlt években a virtuális valóság, az önvezető autók körül nagy volt a felhajtás, de még mindig nagyon távolinak tűnnek. Ami látszik, hogy az Alexához hasonló virtuális asszisztensek terjednek a fogyasztók körében és hogy már az egész iparág készül a következő generációs, 5G hálózatokra idén. Az alábbiakban körüljárjuk, hogy melyek lesznek a legfontosabb témák idén a CES-en és hogy melyik nagy technológia vállalattól mi várható.

5G

Az idei esemény fő üzenete, hogy az 5G már itt van. A chipgyártók, mint a Qualcomm vagy az Intel, a távközlési szolgáltatók, mint az AT&T és a Verizon, és a technológiai óriások, például az IBM előadásában is nagy szerepet kaphat a következő generációs hálózat, amitől gyorsaságot, alacsonyabb energiafelhasználást és az internet of things-eszközök terjedését ígérik.

Néhány amerikai nagyvárosban, például Los Angelesben és Houstonban már tesztelik az első 5G-hálózatokat, és több telefongyártótól várnak már az idei évre 5G-képes telefont. Persze ahhoz, hogy az 5G-s hálózatok fejlesztésére késztetést érezzenek a hálózatfejlesztők, az is kell, hogy legyenek olyan eszközök, amelyek az 5G-hálózatokra csatlakoznának. Ha a CES-en sok ilyen eszközt vonultatnak fel a kiállítók, az felgyorsíthatja a hálózatfejlesztéseket is.

Otthoni asszisztensek

Az otthoni asszisztensek piacát az Amazon Echo és a Google Home uralja, az Amazon tavaly már több tízmillió darabot értékesített a hangvezérléses eszközéből és a Google is kezd felzárkózni, idén már 30 százalék feletti lehet a piaci részesedése. Az eMarketer becslései szerint idén már 74 millió ember használhat az Egyesült Államokban valamilyen beszélő otthoni asszisztenst,vagyis a felnőtt népesség több mint negyede.

A tavalyi CES arról szólt, hogy Az Amazon mesterséges intelligenciája, az Alexa és a Google intelligens asszisztense hogy köthető össze a háztartási cikkekkel, például a televíziókkal. Idén pedig az lehet a fókuszban, hogy hogyan lehet őket "kiszabadítani otthonról", hogy lehet az okostelefonokba, az okosszemüvegekbe, autókba, vagy akár biciklikbe integrálni őket.

Elektromos autók

Kaliforniában és Arizona államban már tesztelik az önvezető autókat és szépen lassan a világ többi részén is elindulnak a tesztek, de ettől függetlenül még nem "lejárt lemez" az önvezető járművek és van helye a CES-en. Jöhetnek a kiszállító robotok és drónok és az elektromos gördeszkákaz eseményen, újfajta vezetésasszisztencia technológiákra, valamint autós szórakoztató rendszerekre számíthatunk. Beszélni fog az amerikai közlekedésügyi miniszter, valamint a Google önvezető autó projektjét folytató Waymo vezérigazgatója is az eseményen.

Az elektromos autós startup, a Byton a tavalyi kiállításon mutatta be az M-Byte konceptautóját, az idei eseménytől egy olyan bejelentést várhatunk, miszerint a jármű 2019-ben már elérhető lesz. A belsejét némileg átalakították tavalyhoz képest, maradt a nagy kijelző és a 7-colos táblagép is a kormánykeréken, ami nem fordul a kormánykerékkel.

Bemutatja új modelljét a kínai Segway-Ninebot is, a következő generációs kétkerekű elektromos járművek például fel lesznek szerelve szenzorokkal, amelyek figyelmeztetnek, ha rosszul sikerül a parkolás.

Televíziók

A televíziós vonalon az LG mindig nagyon erős a CES-en és ez idén sem lesz másként. Vannak, akik feltekerhető OLED-televíziót várnak a dél-koreai gyártótól az idei kiállításra és a Techradar szerint új monitorokat is bemutathat.

A Samsung szintén szeret új televíziókat bemutatni a CES-en, a MicroLED-sorozatát erősíti a 75 colos moduláris televíziójával, ami a The Window névre hallgat, illetve jön a 219 colos The Wall nevű készülék is és még fejlettebb QLED televíziók érkeznek, talán láthatjuk majd a Samsung 8K-s QLED televíziójának új modelljét is. Sőt, a közelmúltbeli szabadalmi kérvények alapján akár készülhet egy átlátszó televízió is. A Techradarhoz eljutott pletykák szerint a nagy újítás még az lehet a Samsung idei televízióiban, hogy a saját Bixby mesterséges intelligencián alapuló asszisztense mellett a Google Assistant is elérhető lesz, a felhasználók pedig választhatnak a kettő között.

Telefonok

A legnagyobb okostelefongyártóknak megvan a saját eseményük az aktuális csúcsmobiljuk bemutatására, így Las Vegasban általában nem ez a fókusz. De azért kisebb bemutatók jöhetnek, a kiállítás résztvevői a várakozások szerint láthatják a világ első összehajtható telefonját, amit a Royole mutathat be. Ez egy 7,8 colos AMOLED-kijelzős telefon, ami félbehajtva 4 colos lesz.

Egyes spekulációk szerint a Samsung a barcelonai MWC-re tartogatja az összehajtható Galaxy X bemutatását, de a Galaxy S-sorozat újabb tagja, a Galaxy S10 akár meg is jelenthet a CES-en. Ez nem lesz hajtogatható, viszont alkalmas lesz az 5G-s hálózatok használatára és három kamerát kap majd.

A Sony-tól is várnak 5G-s telefont idén, talán a CES lesz az az esemény, amikor bemutatkozik az 5G-s Xperia-telefon, a KnowYourMobile szerint pedig a kiállításon bemutatásra kerülhet két olcsó telefon, az XA3 és az Xperia L3.

Laptopok

A Dell mindig hoz valami érdekességet a CES-re, az amerikai számítógépgyártó ezúttal az Aleinware m17 laptopot, ami minden idők legvékonyabb és legkönnyebb gamer laptopja: mindössze 23 mm vastagságú és 2,63 kilót nyom.

És néhány különlegesség

Újabb first world-problémát old meg az az okosbőrönd, ami követi a gazdáját, ezt egy kínai startupnak köszönhetjük. Jönnek a szofisztikáltabb drónok, például azok, amelyek a víz alatt is tudnak közlekedni. Jöhet mindenféle kütyü, ami az okosotthonokhoz kapcsolódik és a robotika is népszerű lesz, idén 27 százalékkal több robotipari kiállító lesz, mint tavaly. Mindenbe belekerülhet a mesterséges intelligencia, már most is lehet olyan wc-kagylót venni, amibe az Amazon asszisztense, Alexa van építve.

A kiállítás csak kedden nyílik meg, de az előző napokban már lesznek fontos sajtótájékoztatók, ma például a Hyundai, az Intel, az LG, a Panasonic, a Qualcomm, a Samsung, a Sony és a Toyota vezetői tartanak előadásokat. Holnap az IBM vezetője, Ginni Rometty, majd a Verizon vezérigazgatója beszél majd.

Forrás: Portfolio