NRGreport
Menü

Titkos dokumentumokat kell kiadnia a világ legnagyobb olajcégének

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának hétfői döntése értelmében az Exxon Mobilnak ki kell adnia az elmúlt négy évtized klímaváltozással kapcsolatos belső dokumentumait a massachusettsi főállamügyész számára. A Legfelsőbb Bíróság egyúttal elutasította az olajvállalat fellebbezését az ügyben, amelyben Maura Healey demokrata főállamügyész azt igyekszik kideríteni, vajon a társaság megtévesztette-e a fogyasztókat és a befektetőket a klímaváltozással, illetve tevékenysége ez irányú hatásaival kapcsolatban. 

A közvélemény válaszokat vár a vállalattól azokra a kérdésekre, hogy mit tudott a cég a fosszilis energiahordozók égetésének hatásairól és mikor - fogalmazott Maura Healey massachusettsi főállamügyész irodája. Az Exxon ellen, amely a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett olajtársasága hasonló pert indított a New York-i főállamügyész is 2018 októberében.

A New York-i kereset azzal vádolja az Exxont, megtévesztette a befektetőket azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással járhat a jövőbeli, klímaváltozással összefüggő szabályozás az üzleti tevékenységére. Az olajtársaság természetesen vitatja az állítást és úgy véli, a két bírósági ügy politikailag motivált.

A perek azután indultak, hogy 2015-ben az InsideClimate News és a Los Angeles Times beszámolt róla, hogy a társaság saját 1970-es, '80-as években született belső dokumentumaiban már határozottan megfogalmazódott: a fosszilis üzemanyagok használatát csökkenteni kellene a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

Healey az Exxon belső dokumentumait már 2016-ban látni kívánta, azt megállapítandó, hogy vajon az állam fogyasztóvédelmi szabályait megsértette-e a társaság marketing és értékesítési tevékenysége során. Akkori igénylését azonban az Exxon elutasította, arra hivatkozva, hogy lévén Texasban és New Jerseyben székel, egy massachusettsi nyomozásnak nincs jogalapja a dokumentumok kikéréséhez.

Massachusetts Legfelsőbb Bírósága azonban 2018 áprilisában úgy találta, hogy az igénylés megalapozott, tekintettel arra, hogy az Exxon és Mobil márkanevek alatt az állam területén mintegy 300, franchise rendszerű benzinkút üzemel, amelyek hirdetései az olajtársaság jóváhagyása mellett valósultak meg.

Forrás: Portfolio