NRGreport
Menü

Forradalom indul Lengyelországban

Lengyelországban elindul az a folyamat, amelynek végén az ország búcsút mondhat hagyományos energiahordozójának, a szénnek. Ez forradalmi változást hoz az energiagazdaságban.

Mivel a következő évtizedekben a légszennyezettség csökkentése miatt visszaszorul a szén felhasználása az elektromos energia termelésében, a PGG lengyel bányászati csoport felfrissíti stratégiáját - adta hírül a Rzeczpospolita. A PGG az EU legnagyobb kőszénkitermelője.

Az egyik új lehetőség, amit vizsgálnak, a szén kémiai célokra való gázosítása. Az erre szánt üzemben évente legalább egymillió tonna szenet akarnak feldolgozni, a beruházás költségét 3-4 milliárd zlotyra (223-297 milliárd forint, a budapesti 4-es metró költségének nagyjából fele) becsülik. Ezért a PGG ebben partnerekre is számít. Mivel a leendő gyárban el lehet majd égetni a hulladékot, ez megnyitja az utat az uniós alapokhoz is.

Szóba került az új stratégia kidolgozásánál a napelemek telepítése is: ki kell deríteni, hol érdemes felállítani ezeket - mondta a PGG elnöke, Tomasz Rogala a lapnak. Ugyanakkor napelemek elhelyezése már az idén elkezdődik, nem hivatalos értesülések szerint itt még egy kínai partner bevonásának lehetősége is felvetődött. A költségek elérik a 330 millió zlotyt (25 milliárd forint, egy Nemzeti Színház építési költsége).

Egyelőre azonban a PGG fő üzlete a szénenergia előállítása. A Rzeczpospolita szerint a cég tavaly 29,7 millió tonnát termelt ki, ami lényegében hozza a tervekben szereplő 30,4 millió tonnát. A lengyel piacon nincs elég hazai szén, ezért nőtt az import: 2018-ban 60 százalékkal többet hoztak be külföldről, mint egy évvel korábban. A tavalyi import így meghaladhatta a 19 millió tonnát. A bevitt szén túlnyomó része Oroszországból származott.

Forrás: Napi.hu