Vállalatok

Élesben tesztelik a gázkazánok kiváltására képes új technológiát

NRGreport | 2019.02.11. 14:35

A Rotterdam mellett fekvő Rozenburgban márciusban elindul egy kísérlet, amelyben 25 ház központi fűtését a földgáz helyett részben hidrogénkazánokra állítják át. Kezdetben csak a hő 8 százaléka származik majd a hidrogén elégetésével nyert energiából, mert a helyi szabályozás nem engedi meg a hidrogénes megoldást fejlesztő társaságnak, hogy közműcégként működjön, vagyis csak kiegészítő szerepben léphet fel.

A teszt azonban így is jó lesz arra, hogy az újabb, sokkal zöldebb technológia működését élesben is megnézzék. A gázszolgáltató azt akarja bemutatni, hogy a hidrogénes technológia elérte azt a szintet, amikor már nagyobb léptékekben is gondolkodni lehet a felhasználásában. Ez pedig azért lehet jó, mert a környezetbarát hidrogén idővel teljesen leválthatná a fosszilis energiaforrásnak számító földgázt.

A kazánokat a Remeha és a Bekaert szállítja a kísérlethez, a Remeha pedig arról is beszámolt, hogy amikor a lakossági hidrogénkazánját kivitte egy napokban nyílt szakmai kiállításra, a potenciális vásárlók egyenesen megrohanták.

Egy hidrogénkazán méretre és kinézetre is megtévesztésig hasonlít a hagyományos gázkazánokhoz, ami részben nem véletlen: a technológiának pont az az egyik legnagyobb előnye, hogy a gázhálózathoz könnyen csatlakoztatható.

Elvileg nem kell új infrastruktúrát kiépíteni ahhoz, hogy a földgáztól egy háztartás megszabaduljon, de persze a fő probléma még fennáll: a vezetékből egyelőre nem hidrogén jön. A holland kísérletben résztvevők szerint azonban könnyen elképzelhető, hogy idővel teljes hálózatrészeket állítanak majd át hidrogénre.

A rozenburgi kísérlet 100 százalékban környezetbarát, mert a kazánokba érkező hidrogént vízből állítják elő, az elektrolízishez pedig szélerőműből veszik az áramot. Így végső soron a teszt károsanyag-kibocsátása nulla lesz.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.