NRGreport
Menü

Miért nem hajlandó az emberiség megfékezni a klímaváltozást?

Elemzés | Pletser Tamás, Erste Research | 2019-02-18 11:21

A globális felmelegedés elleni háború reménytelennek tűnik, mert a mostani technológiai háttérrel hatékonyan úgy tudja az emberiség csökkenteni a CO2 kibocsátást, ha adóemeléssel vagy egyéb eszközökkel korlátozza a fogyasztást. Ez fékezi a gazdasági növekedést és munkahelyeket szüntet meg. Márpedig ha egy átlagember vagy politikust kérdezünk, hogy mi a fontosabb számára, akkor inkább a gazdasági növekedést és a munkahelyeket fogja választani a klímaváltozással szemben. A problémát tovább fokozza, hogy a CO2-kibocsátásban meglévő potyautas és közlegelők tragédiájaként ismert közgazdasági jelenségeket csak globális összefogással lehet megoldani, amire alkalmatlannak tűnik a világ. Enélkül egyensúlyt csak olyan technológiák biztosíthatnak, amelyek egyszerre olcsóbbak és kevésbé szennyezőek.

Az Economist hetilap múlt heti számában a világ legnagyobb független olajcégét, az ExxonMobilt vette górcső alá. A cikk némileg az olaj és energiacégeket tette felelőssé a globális felmelegedés miatt. Az ExxonMobilt negatív színbe festette a cikkíró, mivel a cég továbbra is az olaj és gázkitermelésre építi alapvetően stratégiáját. A tervek szerint vállalat a mostani 4 millió hordó egyenértékes napi szénhidrogén termelését 25%-kal növeli 2025-re, ami a készpénztermelő képességének duplázódását hozhatja.

A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, és nem gondolom azt, hogy az energetikai cégek az egyetlen felelős szereplők abban, hogy a CO2 kibocsátás növekedése üteme alig lassul.

A globális CO2 koncentráció és az éves hőmérséklet-emelkedés (1959-2016)

Forrás: www.weforum.org

Forrás: www.weforum.org

A probléma inkább technológiai jellegű: energiát még mindig legolcsóbban és legrugalmasabb módon fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, kőszén) elégetésével tudunk nyerni. Az eddig megtalált alternatívák vagy nagyon komplexek és emiatt drágák (nukleáris energia) vagy éppen szabályozhatatlanok (szél, napenergia), miközben mi fogyasztók elvárjuk a 100%-os rendelkezésre állást. Sajnos az áramtárolás esetében sincs olyan olcsó és hatékony technológia, ami áthidalhatná a termelés és a fogyasztás közti idő és helybeli eltérést, így a CO2-t kibocsátással járó, fosszilis energiahordozók továbbra is versenyben vannak.

A mobilitásban is hasonló a helyzet, a 130 éves belsőégésű motornak egyelőre nincs valódi alternatívája. A mai, egyébként a 80-as években kifejlesztett Li-Ion akkumulátoros megoldás esetében a teljes életciklusra vetítve több energia befektetés szükséges azonos futás teljesítmény mellett, mint szénhidrogén alapú belsőégésű motorok esetén. A tapasztalat az, hogy a kevésbé hatékony megoldások eddig még soha nem szorították ki a hatékonyabbakat az emberiség története során, igaz a CO2-kibocsátás költsége, sőt igazából más környezetvédelmi szempontok, soha nem jelentek meg az egyenletben ez idáig.

Az energiatárolásnak kulcsszerepe van. Talán kevesen tudják, de a 19. század végén és a múlt század elején még fej-fej mellett haladt az elektromos és belsőégésű motorok fejlesztése, maga Henry Ford is az előbbire tette le sokáig a voksot a magasabb motorhatékonyság miatt. A mérnökök azonban hamarosan beleütköztek az energiatárolás problematikájába. Így hiába tud sokkal jobb számokat az elektromotor, melynek energiaátalakítási hatékonysága 90% felett van szemben a belsőégésű 30-40%-ával, az az óriási előny, hogy nem szükséges külön tárolni az oxigént, és ezért egy 50 literes tartályban 6-900 kilométerre elegendő üzemanyag vihető, beláthatatlan versenyelőnybe hozta a belsőégésű megoldást. Az Egyesült Államokban a texasi Spindletop mező felfedezése, ami az akkori időben korlátlannak tűnő olajkínálattal kecsegtetett, végleg eldöntötte a küzdelmet a versenyfutásban.

Mára az energiatermelési technológia sokat fejlődött, de sajnos még mindig ott tartunk, hogy bár több, kisebb CO2-kibocsátással járó megoldás létezik, de ezek rendszerint drágábbak és más szempontból is kevésbé versenyképesek, mint a hagyományos eljárások. Ilyen feltételek mellett hogy lehet rávenni a fogyasztókat, hogy a többe kerülő, de egyébként kevésbé szennyező megoldást válasszák?

A fejlődő országokban élő fogyasztók joggal mutogatnak visszafelé, hogy az eddigi kibocsátást sem ők okozták, és egyébként is, ők csak úgy szeretnének fogyasztani, mint a nyugati ember. A tapasztalat az, hogy akár a politikusok, akár az átlagemberek, ha a gazdasági növekedés és a klímaváltozás között kell választani, akkor mindig az előbbire voksolnak. A klímaváltozás költségei egyébként is a jövőt érintik, és nem feltétlenül azoknál jelentkezik, akik ezt okozták.

GettyImages-625667928

Fotó: Kevin Frayer / Getty Images Hungary

Jó példa az EU üvegházhatású gáz kereskedelmi rendszere, amely igyekszik büntetni az elvárthoz képest magasabb CO2-kibocsátást, de számos fékező és kínálatnövelő mechanizmussal is rendelkezik arra az esetre, ha a CO2 költsége túl magas lenne. Arra ugyanis ügyelni kell, hogy ez a túl magas ár ne okozzon jelentős munkahelyvesztést az EU-ban a jelentős szennyező, de nagy foglalkoztató iparágak esetében. Egyes kulcságazatok, például a mezőgazdaság, stratégiainak tekintett jellege miatt ki is marad a szabályozás alól. Igazi látszatmegoldással van dolgunk.

A közgazdaságtan kiemeli a potyautasnak, illetve közlegelők tragédiájának nevezett jelenségeket. Ha a gazdaságom szennyezi a Földet CO2-vel, annak a költségét a természeti károkon keresztül nem feltétlenül én fizetem meg. Ha közösen megállapodunk abban, hogy ki mennyiben veszi igénybe a természeti erőforrásokat, a megállapodást megszegő fél rövidtávon jobban jár. Ezért ez nem egy önmagától helyreálló optimum, hanem valamiféle külső kényszerrel kell fenntartani a rendet. Mivel a klímaváltozás globális folyamat, ennek a kordában tartása is csak globális megállapodással történhet meg. Ilyen mértékű, világszintű kooperáció azonban példátlan lenne az emberiség történetében, és lehet, hogy inkább egy gazdasági szuperhatalom megerősödése szükséges hozzá, mint demokratikus folyamat eredményeként alakul ki.

A valódi megoldást olyan új energiatermelési folyamatok jelentenék, melyek egyszerre költséghatékonyabbak és alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátásúak, mint a mostani rendszerek. Ezek azonban nem érkeznek, hiába a láthatóan nagy erőfeszítés. Valószínűnek tartom, hogy már most késésben vagyunk a klímavédelem kérdésében. Talán csak abban reménykedhetünk, hogy a földgolyó visszacsatolásai tompítják a folyamatokat és ezért a tudósok által felrajzolt hőmérsékletet jósló görbék közül a kevésbé pesszimisták valósulnak meg.

Pletser Tamás, Erste Research | Forrás: Index