Innováció

Tízezer lakosú úszóváros tervét mutatta be az ENSZ

NRGreport | 2019.04.04. 10:37

Oceanix City néven mutatta be az ENSZ egy új településtípus koncepcióját. Az Oceanix vízen lebegő platformokra épülő város volna, amelyben akár tízezer ember is élhetne. A város épületeinek tetejét napelemek borítanák, biztosítva ezzel a település energiaellátását.

Az Oceanix City látványképe. Bjarke Ingels sztárépítész tervei szerint tízezer lakossal már önfenntartó tudna lenni egy ilyen úszó város, amely még egy 5-ös erősségű hurrikánnak is ellenáll.

Fotó: Oceanix, BIG Bjarke Ingels Group

A várost úgy tervezték meg, hogy ellen tudjon állni a legnagyobb környezeti katasztrófáknak is. Mivel eleve a vízen lebeg, az árvizeknek mindenképpen ellen tud állni. A bemutatón elhangzottak szerint ezen felül akár még a legerősebb, 5-ös kategóriájú hurrikánok sem tennének benne komolyabb kárt – olvasható a 444.hu-n.

A lebegő város ötlete nem új, de még pár éve is inkább tűnt unatkozó milliárdosok álomprojektjének, mint megvalósíthatónak. Bjarke Ingels építész és a lebegő városok gyártására készülő Oceanix modellje azonban kivitelezhetőnek tűnik, legalábbis az ENSZ szerdai kerekasztalán bemutatott koncepciót "megfizethetőként" jellemezték. A korábbi, szkepszissel fogadott tervekkel szemben ezt az ENSZ globális lakásprogramja, az UN-Habitat vezérigazgatója, Maimunah Mohd Sharif is támogatásáról biztosította.

"A csapat összes tagja valóban azt szeretné, hogy ez megépülhessen. Ez most nem csak okoskodás" – mondta Marc Collins, az Oceanix igazgatója, aki szerint az úszó városok megoldást jelenthetnének az emelkedő tengerszint problémájára is.

A tervek szerint az Oceaniy City hatszögletű platformokból állna össze. Ezeknek nagyon jó a helykihasználásuk, és könnyen kombinálhatók. Gyakorlatilag bármekkora településeket létre lehet így hozni, de a tervező Ingels szerint a tízezer lakos az ideális méret, ennél biztosítható a település "teljes autonómiája", vagyis egy ekkora úszó város már meg tudja termelni az ellátásához szükséges tiszta vizet, energiát és hőt.

Ingels tervei szerint az úszó városokban nem járnának kukásautók, a szemetet csöveken a lakásokból egyből a hulladékválogató és -feldolgozó állomásra szállítanák. Elvben volna lehetőség utak építésére is, de a tervezők szerint egy ilyen úszó városban másféle szállítási módokkal is érdemes lehet kísérletezni.

Apropó, ha már ennyiszer leírtam, hogy úszó város, azt azért meg kell jegyezni, hogy bár elméletben az Oceanix City akár még haladhatna is, a tervek szerint valójában le volna horgonyozva az óceán aljára. A tervezők elképzelései szerint az úszó városok a part, illetve a partmenti nagyvárosok közelében lebeghetnének, vész esetén pedig akár arrébb is lehetne vontatni azokat.

A város alapját ötletes módszerrel erősítenék meg. A lebegő platformok alján elektromos áramot vezetve mészkőképződést generálnának. A mészkő háromszor keményebb a betonnál, de képződésekor úgy lehet manipulálni, hogy sűrűsége kisebb legyen a víznél, vagyis lebegjen. A mészkő ráadásul idővel még keményedik is, és még önjavításra is képes. (Via Business Insider)

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.