NRGreport
Menü

Nukleáris energia: Magyarország a második Kelet-Európában

Az Európai Unió 14 országában folyt nukleárisenergia-termelés 2017-ben; Magyarország a megtermelt hőenergia mennyiségét tekintve a kilencedik, Kelet-Európában pedig a második. 

Az EU-ban működő atomerőművek által előállított összes nukleáris hőenergia mennyisége 2017-ben 210 726 ezer tonna kőolaj egyenérték (ktoe) volt. Ez 1,3 százalékkal marad el a megelőző évi termeléstől, a 2009-es szintnél azonban már 10 százalékkal alacsonyabb az Eurostat adatai szerint.

Az unió legnagyobb nukleáris hőenergia termelője továbbra is Franciaország volt, itt állították elő a teljes, közösségben termelt mennyiség csaknem felét (103 861 ezer tonna kőolaj egyenérték). A második helyen még mindig Németország áll (19 655 ktoe) termeléssel. Ez közel ötszöröse például a Paksi Atomerőmű nukleáris hőenergia termelésének; emlékeztetőül: Németország kormánya a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófát követően úgy döntött, 2022-ig leállítja összes atomerőművét. A harmadik helyen Svédország áll (16 351 ktoe).

Kelet-Európában jelenleg csak Csehországban (7017 ktoe), Magyarországon (4084 ktoe), Szlovákiában (3985 ktoe), Bulgáriában (3941 ktoe), Romániában (2907 ktoe) és Szlovéniában (1488 ktoe) működnek atomerőművek. Mint látható, Magyarország a térségben jelenleg a második legnagyobb nukleáris hőenergia termelő; a Paksi Atomerőmű tervezett bővítésével azonban a régió legnagyobb termelőjévé válhatna elméletileg, vagyis a többi ország termelését változatlannak feltételezve. Ez utóbbi azonban kevéssé valószínű, mivel például Csehország is nukleáris kapacitása bővítésére készül. 

Nukleáris energia: Magyarország a második Kelet-Európában

Eurostat

A nukleáris hőenergia termelés képezi az alapját az atomerőművek villamosenergia-termelésének, azonban a nukleáris üzemanyag hasadása során előálló hő egy részét nem feltétlen alakítják árammá, hanem közvetlenül hőenergiaként értékesítik, illetve alkalmazzák.

Forrás: Portfolio