NRGreport
Menü

Ausztráliában már repülnek a világ első drónfutárjai

A Google anyacége, az Alphabet 18 hónapos intenzív tesztidőszak után végre megkapta az engedélyt drónfutár-szolgálatának beindításához. A világ első kereskedelmi forgalomban lévő repülő kézbesítői már nagyban szelik az ausztrál főváros, Canberra kijelölt légterét.

A Wing mobilappon keresztül a cég blogposztja szerint „friss élelmiszereket, forró kávét vagy vény nélkül kapható gyógyszereket is rendelhetnek a vásárlók”. A szolgáltatás egyelőre csak Canberra három elővárosában, Crace-ben, Palmerstonban és Franklinben elérhető, de az ígéretek szerint a következő hetekben máris tovább bővül a Wing lefedettsége.

Fotó: Wing

A partnercégek között egyelőre egy kávézó-, egy gyógyszertár-, egy fagyizó-, egy mexikói gyorsétterem- és egy pékséglánc, valamint egy csokigyártó cég és egy golfszaküzlet szerepel.

Az ország légügyi hatósága minden lakossági bejelentést megvizsgált (és a BBC szerint a 2014 óta zajló dróntesztek okozta hangzavar miatt panaszkodtak is rendesen az ausztrálok), és végül megállapította, hogy a Wing semmilyen biztonsági kockázatot nem jelent a lakosságra és más repülő eszközökre sem. Az Alphabet az elővárosi lakosok panaszaira reagálva bejelentette, hogy egy új, csendesebb változatot küldenek majd élesben a légtérbe.

Viszont a korlátozásban nem fogta vissza magát a hatóság: a drónfutárok csak reggel 8 óra és sötétedés között szállíthatnak házhoz, és nem repülhetnek főutak, illetve olyan területek fölé, ahol sok ember közlekedik.

Ausztrália után hamarosan Európában is megjelenik a Wing, először Helsinkiben lehet majd kipróbálni a drónos kiszállítást – az ígéretek szerint 2019 tavaszán, a valóságban akkor, amikor a finn hatóság megadja az engedélyt.

Forrás: Qubit.