Fenntarthatóság

Az ezredforduló óta nem látott dolog történt a nap- és szélenergiával

NRGreport | 2019.05.08. 10:07

Az elmúlt közel húsz évben évről évre jelentősen bővültek a globálisan újonnan telepített megújulóenergia-termelő kapacitások, ez a folyamat azonban 2018-ban megtorpant, miután világszerte összességében körülbelül ugyanannyi új megújulós kapacitást telepítettek mint 2017-ben – jelentette a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

A globális energiaátmenet váratlan stagnálása tovább erősíti a klímacélok teljesülésével kapcsolatos aggályokat – hangsúlyozza az IEA, amely szerint legutóbb 2001-ben fordult elő, hogy az előző évinél nem telepítettek több megújuló alapú áramtermelő kapacitást.

A jelentés szerint 2018-ban a megelőző évihez hasonlóan 180 gigawatt új fotovoltaikus nap-, szél-, víz- és egyéb megújuló energiatermelő kapacitást telepítettek összességében világszerte. Ez mindössze 60 százaléka annak, amelyre az egyes években szükség lenne a Párizsi Klímaegyezmény céljainak teljesítéséhez, amelyhez az IEA szerint 2018 és 2030 között évente mintegy 300 GW új megújulós termelő kapacitásra lenne szükség. 

Az ezredforduló óta nem látott dolog történt a nap- és szélenergiával

A tiszta energiaforrások terjedésének lassulásával párhuzamosan a globális szén-dioxid-kibocsátás tavaly 1,7 százalékkal új történelmi csúcsra, 33 gigatonnára emelkedett, annak ellenére is, hogy a megújuló alapon termelt villamos energia mennyisége 7 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest.

Az egyes megújuló energiaforrások tekintetében a napenergia esetében az új kapacitás nagysága stagnált, a szélenergia esetében enyhe bővülés, a vízenergiánál viszont visszaesés tapasztalható, míg az új bioenergia kapacitások szintén enyhén bővültek. 

Az ezredforduló óta nem látott dolog történt a nap- és szélenergiával

A telepítések regionális megoszlása az EU, Kína, Japán és India esetében visszaesést mutat, az Egyesült Államokban és a világ többi részén ugyanakkor kis mértékben nőtt a telepített új megújulós kapacitások nagysága, ami ugyanakkor globálisan csak a stagnáláshoz volt elegendő. 

Az ezredforduló óta nem látott dolog történt a nap- és szélenergiával

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.