Szabályozás

Paks 2 a cseheknek is nagy lehetőség lehet az atomminiszter szerint

NRGreport | 2019.05.16. 12:36

A paksi atomerőmű bővítése és üzemeltetése lehet a magyar-cseh gazdasági együttműködés újabb nagy lehetősége – mondta Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesten tartott magyar-cseh üzleti fórumon szerdán. Karel Havlicek cseh ipari és kereskedelmi miniszter sürgette a V4-államok közös fellépését az atomerőművek érdekében, és hozzátette, hogy várhatóan Lengyelország is egyre inkább a nukleáris energia felé fordul a szénerőművek helyett.

A paksi fejlesztés tenderei folyamatosan jelennek meg, az egyeztetések folytatódnak a magyar és a cseh fél között – tette hozzá Süli János, aki szerint a két ország érdekei az energetikán túl is azonosak. A nukleáris energia iparban számos cseh cég tevékenykedik más országokban is, részben az orosz nukleáris energetikai óriás Roszatommal kialakult erős beszállítói kapcsolat következtében.

A cseh energiamix 50 százalékban épülhet atomenergiára, 25 százalék körüli arányban megújuló erőforrásokra, valamint körülbelül 10-10 százalékban szenet és gázt hasznosító erőművekre – fejtette ki Karel Havlicek ipari és kereskedelmi miniszter. Hangsúlyozta, hogy az energiamix ügyében a cseh kormány a magyarral azonos álláspontot képvisel, vagyis úgy véli, hogy az energiaforrások megválasztásába az EU nem szólhat bele. Úgy véli, hogy az energetika földrajzi, technológiai és biztonsági feltételektől függő, összetett kérdés, ezért teljes mértékben nemzeti hatáskörben kell maradnia. Vladimir Dlouhy, a Cseh Kereskedelmi Kamara elnöke megjegyezte, hogy az atomenergia terén mindkét ország óriási tudást és tapasztalatot halmozott föl, így ezen a téren nem fogadhatnak el beleszólást kívülről.

Dlouhy a V4-országok számára az energetikánál is fontosabb területnek nevezte a digitális átállást, a mesterséges intelligenciákat és a robotizációt. Véleménye szerint Közép-Európa számára ez jelentheti a felzárkózás legnagyobb esélyét a következő 3-5 évben. Amennyiben a visegrádi országok mégis lemaradnának erről, fontos fejlődési lehetőséget szalasztanának el, ezért együtt kell működniük, oktatási rendszereiket pedig át kell alakítaniuk a technológiai fejlődés követelményeinek megfelelően – figyelmeztetett.

Juraj Chmiel budapesti cseh nagykövet a rendezvényen a gazdasági kapcsolatok további erősítését sürgette, és megemlékezett arról, hogy a két ország között 100 éve köttetett az első kereskedelmi szerződés. A diplomata rendkívül jelentősnek nevezte Budapest és Prága kereskedelmi kapcsolatát, hiszen az – mint fogalmazott – annak ellenére haladja meg a cseh-amerikai és a cseh-orosz forgalmat, hogy nincs közös magyar-cseh határ, és a két állam lélekszáma is mindössze 10 millió körüli. Üdvözölte egyúttal azt is, hogy 2013 óta a kereskedelem volumene 5,8 milliárd euróról 9 milliárd euróra nőtt, ezzel Magyarország a csehek 10. legfontosabb külkereskedelmi partnere.

Gaál József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alelnöke hozzáfűzte, hogy a cseh befektetők különösen az autó- és gépipar területén, a telekommunikációban és az élelmiszeriparban aktívak Magyarországon, míg a magyar vállalatok Csehországban elsősorban gyógyszeripari és energetikai befektetésekkel jelenhetnek meg. Az együttműködés új területe a védelmi ipar, amely nem csupán üzleti, hanem bizalmi kérdés is a két állam között – tette hozzá. Csehország a 6. legfontosabb kereskedelmi partner Magyarországon, az itt működő 316 cseh vállalat 4500 munkavállalót foglalkoztat. A két ország közötti áruforgalom 10 százalékkal bővült tavaly.


Háttér

Az üzleti fórum Milos Zeman cseh államfő keddtől csütörtökig tartó magyarországi látogatása részeként jött létre. Hivatalos látogatást tesz Milos Zeman cseh államfő Magyarországon – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-vel. A cseh rádió értesülései szerint a háromnapos látogatásra cseh üzletemberekből álló méretes delegáció is elkíséri az elnököt, aki Áder János köztársasági elnökkel, Kövér László házelnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal. Zeman látogatásának egyik fő célja a paksi atomerőmű bővítéséről való tájékozódás; az ugyancsak atomerőmű-bővítésre készülő Csehország elnöke korábban kifejezte támogatását a nukleáriskapacitás-bővítés magyar útjával kapcsolatban.


 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.