NRGreport
Menü

Nincs túl sok időnk, hogy szabályozzuk a közlekedést

Magyar kutatók mutatták meg, hogy hogyan dolgoznak az elektromos autók szabványain és a kocsik légszennyezésén az Európai Bizottság saját laboratóriumában.

Olyan gyorsan fejlődnek mostanában a járművek, hogy jó előre kell gondolkodni rajta, milyen bonyodalmakat okozhatnak a jövőbeli fejlesztések. A közlekedés látványosan át fog alakulni a következő 5-10 évben, és az Európai Bizottság saját laboratóriumában magyar kutatók is foglalkoznak azzal, hogy erre felkészítsék az Európai Uniót.

Pekár Ferenc és Kriston Ákos megmutatták, hogyan tesztelik az elektromos autók sugárzását, hogy a kocsi ne zavarjon más eszközöket, és együtt tudjon működni az elektromos hálózattal. A hagyományos meghajtású autókon pedig azt vizsgálják, hogy hogyan lehet az egészséges határérték alatt tartani a káros kipufogógázaikat.

Ezeknek a kutatásoknak az eredményeit használja föl az Európai Bizottság, amikor javaslatot tesz rá, hogy milyen szabványok szerint kell gyártani az autókat, és mennyi környezetszennyező anyagot bocsáthatnak ki az utakon.

 

Címlapkép forrása: Pexels.com

Forrás: Index