Súlyos vízválság fenyeget, milliárdok élete kerülhet veszélybe
Kiszáradó folyók, csökkenő talajvízszint, súlyosbodó aszályok, szennyezés – a vízhelyzet már napjainkban is súlyosnak mondható, de a dolog állása valószínűleg még sokkal rosszabbra fordul a következő évtizedekben a klímaváltozás kibontakozásával. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-es jelentése szerint a világ népességének jelentős része, mintegy 2,2 milliárd ember már jelenleg sem rendelkezik hozzáféréssel biztonságos ivóvízhez, illetve az ezt biztosító szolgáltatáshoz, azonban a szervezet Környezetvédelmi Programjának előrejelzése szerint 2030-ban már az emberiség mintegy fele súlyos vízhiánnyal nézhet szembe. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, az átlagosan évente globálisan elköltött 40-45 milliárd dollárról 200 milliárd dollárra kellene emelni a kapcsolódó kiadásokat, ami elsősorban a kormányok feladata lenne. A szervezet 193 tagországa 2015-ben megállapodott abban, hogy 2030-ra a Föld minden lakójának biztonságos és megfizethető ivóvizet biztosítanak, ez a cél azonban egyelőre nagyon messzinek tűnik.
A népességnövekedés, valamint a világgazdaság bővülése várhatóan exponenciálisan fogja növelni a víz iránti keresletet, miközben – éppen az emberi tevékenység által az ökoszisztémában okozott károk hatására – a vízellátás egyre kiszámíthatatlanabbá és bizonytalanabbá válik. A klímaváltozás egyik elsődleges hatása a víz körforgásának globális és regionális módosulása, amelynek következményei világszerte óriásiak és egyenetlenek lehetnek – fogalmaz a Világbank 2016-os jelentésében. A vízzel összefüggő klímakockázatok és egyéb, az emberi tevékenységből adódó tényezők – túlhasználat, közvetett és közvetlen vízszennyezés – pedig a mezőgazdasági termelést, az energiaszektort, a városokat és a természetes környezetet egyaránt jelentősen befolyásolni fogják.
A világ számos pontján már meg is megtapasztalhatták a kínzó vízhiány állapotát. Az utóbbi időben világsajtóban is jelentős teret kapott az India hatodik legnagyobb városát, Chennait sújtó vízválság, amelynek kialakulásában az emberi tevékenységnek nem kis szerepe lehetett, és amelyet vasúton szállított vízzel igyekeztek csillapítani. A kormányzati NITI intézet tanulmánya szerint 2020-ban már várhatóan 21 indiai város fogja megszenvedni a vízhiányt, köztük a főváros Új-Delhi, valamint az ország egyik gazdasági központja, Bengalaru is. A hatalmas országban már most is évente mintegy 200 ezer ember veszíti életét a biztonságos ivóvízellátás hiánya miatt, ám a jelentés szerint 2030-ban már 600 millió indiai fog szembesülni magas vagy extrém vízhiánnyal. Délkelet-Ázsiában egyébként több más ország is hasonló problémákkal küzd, így például Kína, Pakisztán, a Fülöp-szigetek vagy Thaiföld.
Ijesztő jövőkép
A vízhiány már szintén realitás a Közel-Keleten, például Izrael vagy Irak számára, valamint Afrikában is Kenya, Mali, Burkina Faso, Nigéria, Szudán, Zimbabwe államaiban, de talán a legemlékezetesebb válsághelyzet Dél-Afrikában állt elő. Cape Town városa 2017-2018-ban az indiaihoz hasonló krízisen esett át, ám végül sikerült elkerülni a teljes vízhiányt, részben a lakossági fogyasztás jelentős csökkentésével. Azóta számos új kutat fúrtak és sótalanító üzemeket építettek, innovatív, a vízmegőrzést fejlesztő projekteteket valósítottak meg és új technológiákat vezettek be az ellátás biztosítása érdekében – ebből a szempontból jó példáról beszélhetünk, más tekintetben viszont Afrika ijesztő jövőképet mutat a világ más részeinek. Dél-Afrika bizonyos, vízművekkel nem vagy alig ellátott vidékein a falusi közösségek között gyakori konfliktusforrást jelent a vízvételezés, ahol a lakosság természetes vizekből igyekszik biztosítani ellátását. 2018-ban pedig kis híján háború tört ki Etiópia gátépítési tervei miatt, mivel a Nílus jelenti Egyiptom legjelentősebb édesvízforrását, ezért a lehetséges vízveszteséget egzisztenciális fenyegetésként érzékelte. Később a felek megállapodtak a vízmegosztási és egyéb kérdésekről, de Egyiptom jelenleg is a megegyezés végrehajtását biztosító gyakorlati lépésekre sürgeti Etiópiát.
A vízzel összefüggő konfliktusok száma a 2010-es években látványosan megugrott: míg az 1990-es években még mindössze körülbelül 16 ilyen történt, addig az elmúlt öt évben 73, derül ki a Pacific Institute kimutatásából. Az ezredforduló előtti utolsó évtizedben összesen mintegy 350 emberéletet követeltek ezek a konfliktusok, az utóbbi öt évben azonban legkevesebb 3000, de – a menekülteket is figyelembe véve – akár tízszer ilyen nagy is lehet az áldozatok száma. A vízhiány mindeddig jellemzően olyan országokban járt sok áldozattal, mint Mali, Burkina Faso, Nigéria, Szudán vagy Jemen, ez azonban változhat.
Egyetemi és egyéb kutatóközpontok jóvoltából számos olyan világtérkép érhető el, amelyeken az elmúlt évtizedekben kialakult, valamint a jövőben várhatóan kialakuló vízhiányos területeket és a krízis várható súlyosságát igyekeznek feltüntetni. Ilyen például a Finn Tudományos Akadémia által létrehozott globális vízhiány atlasz is (Water Scarcity Atlas), amelyen jól látható, hogy a probléma már a 20. században és jelenleg is, európai országokat is érintett.
Vízellátása jövőjéért világszerte számos ország és nagyváros aggódik, az Egyesült Királyságtól Chiléig, Szingapúrtól Los Angelesig, innovatív megoldásokkal igyekezve csökkenteni fogyasztásukat, ugyanakkor új forrásokat bevonva az ellátásba. Los Angeles például, amely a távoli Owens és Colorado folyók vizére alapozta növekedését, egyebek mellett csapadékvízzel igyekszik feltölteni a klímaváltozás és a fogyasztásnövekedés által kimerítéssel fenyegetett víztározóit. A víztakarékosságot például oly módon támogatja, hogy a locsolásigényes pázsitok tulajdonosainak négyzetméterenként több mint 30 dollárt fizet a gyep területének csökkentése után. Izraelben és Szingapúrban az ivóvízigény jelentős részét sótalanító üzemekkel, illetve tengervízből elégítik ki, de figyelnek a takarékosságra is: a fürdőszobai vízhasználat korlátozása mellett például azzal is visszafognák a fogyasztást, hogy az egytálételek népszerűségét is igyekeznek növelni, ezzel is mérsékelve a mosogatáskor elhasznált víz mennyiségét.
Alkalmazkodni a vízhiányhoz
A víztakarékossági és egyéb alternatív intézkedésekre szükség is van, amennyiben ugyanis az eddigi vízgazdálkodási, vízkezelési politikák és gyakorlatok folytatódnak, és amennyiben a klímaváltozás hatásait előre jelző modellek korrektek, úgy valószínűsíthető, hogy azok a régiók is megtapasztalják a vízhiányt a jövőben, amelyek korábban nem. Ott pedig, ahol már jelenleg is szenvednek a(z ivó)víz szűkös rendelkezésre állásától, többnyire várhatóan tovább romlik majd a helyzet – figyelmeztet a Világbank, több lehetséges aggasztó forgatókönyvet is felvázolva. A vízkészletek várható zsugorodása előre láthatóan lassítani fogja a gazdasági növekedést az érintett régiókban, az elsősorban a mezőgazdaságban, az egészségügyben, illetve a jövedelmi helyzetben jelentkező veszteségek hatására. A vízhiány – és ennek hatására az élelmiszerárak megugrása – hozzájárulhat fegyveres konfliktusok kirobbanásához, illetve a migráció erősödéséhez is, ami viszont további társadalmi feszültségeket okozhat.
A Világbank szerint szomjas és bizonytalan jövő vár a Földre, ezért az emberiségnek összességében nincs is más választása, mint alkalmazkodni a vízhiányhoz, ami azonban nem lesz könnyű feladat. Az országoknak mindenekelőtt optimalizálniuk kell vízhasználatukat, mégpedig jobb tervezéssel és szabályozással, például ösztönzők bevezetésével. Ez akár azt is jelentheti, hogy az energiaellátásban bevett gyakorlathoz hasonlóan a vízkészletek tekintetében is ellátási sorrendet állítanak fel, és priorizálják a magasabb értéket termelő fogyasztókat. A hatékonyság növelése a vízhiány kezelésének is az egyik legkézenfekvőbb módja, ennek érdekében az egyes szektorokon belül új technológiákat és ösztönzőket kell bevezetni, a fogyasztói tudatosságot pedig az oktatási rendszer segítségével lehet javítani.
Azokban a régiókban, ahol szükséges, a víztározó-infrastruktúra fejlesztésébe is be kell fektetni, ami szintén a politikai döntéshozók, kormányok feladata (lenne) elsősorban. A víz újrahasznosítása szintén mérsékelheti a hiányt, amennyiben pedig az adottságok lehetővé teszik, tengervíz-sótalanítók telepítése is megoldást jelenthet. A vizes élőhelyek megőrzése pedig nem csak a környezet- és klímavédelem, de az elérhető édesvízkészletek biztosítása szempontjából is kívánatos. Míg az elégtelen vízgazdálkodás politika súlyosbíthatja az éghajlatváltozás kedvezőtlen növekedési hatásait, addig a megfelelő, jó vízügyi politika képes lehet megbirkózni a csökkenő vízkészletek okozta kihívásokkal, és érdemi plusz gazdasági növekedést is jelenthet az adott országnak.
Az új olaj?
Jó ideje megjelentek az első olyan prognózisok, amelyek szerint a növekvő kereslet és a szűkülő kínálat következtében felértékelődve a víz válik "új olajjá". Bár a víz egyfajta árupiaci terméknek minősül, többnyire nem lehet vele a többi, hagyományos termékhez, például az olajéhoz hasonló közvetlen módon kereskedni. Ausztrália ugyan rendelkezik egy kimondottan a víz számára létrehozott víztőzsdével (Waterfind), hasonló kereskedési lehetőség ugyanakkor egyelőre a világ legtöbb országában nem elérhető, ahol továbbra is földet kell vásárolni a vízhasználati jog megszerzéséhez. A várható vízhiányra vonatkozó előrejelzések megszaporodásával az utóbbi időben a víz egyre jobb befektetési lehetőséget kínál, amit észlelve több nagy befektető is beszállt a területre. A befektetési alapok elsősorban azon társaságokba fektetnek, amelyek részt vesznek az ivóvíz kitermelésében, elosztásában, szállításában és tisztításában, így például közműcégekbe, amelyek a kapcsolódó feladatok és kormányzati megbízások számának emelkedése miatt várhatóan jelentős növekedés előtt állnak. Ilyen alap a rendhagyó módon aktívan kezelt AllianzGI Global Water Fund, amely 35 társaságban rendelkezik érdekeltséggel, például a 16 államban működő American Water Works nevű közműcégben. A 2008-ban létrehozott alap éves átlagban 9,83 százalékos hozamot ért el az elmúlt évtizedben.
Címlapkép forrása: Pixabay
Major András
