NRGreport
Menü

Az autópálya “villamosításával” kísérletezik a kamionos nagyágyú

A németországi Hessen tartomány déli részén, az 5. számú autópályán utazók csodálkoznak: a szélső sávban mindkét irányban elektromos vezeték húzódik a pálya felett.

Időnként meg is jelenik rajta egy hibrid kamion. A kocsi a vezetékből tölti fel akkumulátorait, hogy utána még egy ideig ezzel az energiával, környezetszennyezés nélkül folytassa útját.

Zsúfolt német autópálya, Kép: wikimedia

Kép: wikimedia

A már három hónapja folyó és négy évre tervezett kísérleti üzemben a Scania különböző típusú kamionjai vesznek részt. Az eredmények értékelése még nem időszerű, de annyi biztos: a kocsik vezetői igen elégedettek, hogy így hosszabb távon tudják zajtalanul vezetni járművüket, mielőtt ismét felveszi a munkát a dízel-motor.

A Közlekedési Minisztérium becslése szerint a rendszert ha nem is mindenütt, de a német autópályák mintegy ezer kilométerén lehetne kiépíteni, bár nem olcsón: egy kilométer „villamosítása” kereken egymillió euróba kerülne, tudhattuk meg a Frankfurter Rundschauból.

50 ezer kamion tűnhetne el az utakról

A vasúti, vízi és a közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy 50 ezer kamionnal lehetne kevesebb a magyarországi közutakon – derül ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb éves elemzéséből.

Éppen a magas költségek miatt a vetélytárs Daimler viszont a teljesen elektromos kamionokban látja a megoldást. A konszern álláspontja, hogy a vezetékes hálózatok túl drágák, ugyanakkor az akkumulátoros – és az üzemanyagcellás technológia gyors fejlődése jelentheti a megoldást.