NRGreport
Menü

A repülős szénkibocsátás ellensúlyozása még több szennyeződéshez vezethet

Fenntarthatóság | NRGreport, Nagy Nikoletta | 2019-09-03 17:12

Nagy divat lett mostanában az úgynevezett carbon offsetting, vagyis az utazás során kibocsátott szén-dioxid mennyiségének ellensúlyozása. Szakértők azonban figyelmeztetnek: ez korántsem olyan jó eljárás, azok ugyanis, akik megengedhetik maguknak, ezzel tiszta lelkiismeretet vásárolnak, és ugyanúgy folytatják az utazást, mintha mi sem történt volna - ez pedig ugyanúgy káros a bolygóra.

A carbon offsetting, vagyis az utazás során kibocsátott szénszármazékok egy főre jutó mennyiségének ellensúlyozása igazi divat lett azok körében, akik sokat utaznak például repülőgéppel. Léteznek olyan weboldalak, sőt, néhány légitársaság maga is kínál hasonlót, ahol egy-egy fa elültetésének támogatásával vagy plusz összeg befizetésével zöld célokat lehet megvalósítani, ezzel ellensúlyozni azt a sok káros anyagot, amiért az utazásunk által felelősek lettünk. Ez persze elméletben jól hangzik, és még akár működhetne is, csakhogy a The Telegraph-nak megszólaló szakértők arra figyelmeztetnek: nem szabad, hogy arra használjuk, hogy tisztára mossuk a lelkiismeretünket a környezetszennyező utazással kapcsolatban.

Képek forrása: Pexels.com

Kutatások kimutatták, hogy ez a szénellensúlyozás hosszú távon még több légszennyezéshez vezethet, és a helyi közösségek is sérülhetnek miatta. A gazdagabb emberek, akik megengedhetik maguknak a gyakori és hosszú repülőutakat, arra használják a módszert, hogy tiszta lelkiismeretet vásároljanak maguknak. Az ENSZ szerint azonban, ha komolyan szeretnénk elkerülni a klímaváltozás katasztrofális következményeit, 2030-ra 45 százalékkal csökkentenünk kell a kibocsátásunkat. Nettóban, és nem faültetés támogatásával.

Utóbbival ugyanis az a baj, hogy az elültetett fák nem nőnek elég gyorsan ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják a szénkibocsátást, aminek kiváltására ültetjük őket. Más projektek pedig nem vonnak ki elegendő szenet a levegőből ahhoz, hogy valóban hatékonyak lehessenek, főleg úgy nem, hogy ilyen mértékben nő a fogyasztásunk, és vele együtt a kedvünk az utazáshoz is.

A faültetésben az is veszélyes, hogy mivel a növények szenet tárolnak magukban életük során, ha végül elégnek vagy lebomlanak, ezt a szenet visszaengedik a levegőbe. A faültetésnek éppen ezért egy folyamatos körforgásnak kellene lennie, a szénellensúlyozás módszerével azonban csak egyetlen fa ültetését támogatjuk.

Nemcsak a repüléssel van azonban baj: a hagyományos, dízeles és benzines autókkal, valamint a fosszilis anyagokból származó energiával is ugyanilyen problémák vannak.

Bár egy-két utazás ellensúlyozására tökéletes lehet a carbon offsetting használata, hosszú távon nem érdemes vele számolni. Sokkal jobban járunk, ha inkább csökkentjük a károsanyag-kibocsátásunkat, letesszük az autót, tömegközlekedünk vagy biciklizünk, és kevesebbet utazunk repülővel.

(Telegraph.co.uk)

NRGreport, Nagy Nikoletta