Trading

Megrendült a szaúdiak uralkodó pozíciója az olajpiacon

NRGreport | 2019.09.13. 08:11

Hosszú időn keresztül nem volt kérdés, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolajexportőre. Nem vezette ugyan feltétlenül a kitermelési statisztikát, de mivel odahaza aránylag keveset használt fel, a felszínre hozott mennyiség döntő részét exportálhatta.

Már-már szokásos módon ezt is az amerikai palaolaj-forradalom változtatta meg. A kifejezés olyan új technológiák alkalmazását jelenti, amelyekkel korábban kitermelhetetlen olajmezőkön is felszínre tudják hozni a nyersanyagot (Szerk.: A repesztéses, vízszintes fúrásokat is alkalmazó eljárással olyan kőzetekből is ki tudják nyerni az olajat és a gázt, ahol a korábbi függőleges fúrással nem mentek semmire).

A Nemzetközi Energia Ügynökség által most nyilvánosságra hozott statisztika szerint júniusban az Egyesült Államok közel napi 9 millió hordó olajat exportált, amivel lehagyta Szaúd-Arábiát. Utóbbi szándékosan visszafogta exportját az olajárak növelése érdekében, míg az orosz kivitelt a Barátság kőolajvezeték szennyeződése hátráltatta – idézi az ügynökséget a Bloomberg.

Az amerikai elsőség egyelőre nem volt hosszú életű, júliusban és augusztusban is visszaszerezték a szaúdiak az első helyet. Az amerikai exportot a Kínával vívott kereskedelmi háború, valamint a hurrikánok is hátráltatták.

A közeljövőben azonban valószínűleg ismét lesznek olyan hónapok, amikor az USA meg tudja szerezni az első helyet. Fokozatosan kiépül ugyanis az az infrastruktúra, amely a Texas és Új-Mexikó államokban kitermelt palaolaj exportálását segíti. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ennek köszönhetően napi 13 millió hordóra nőhet az amerikai kivitel.

Közben a szaúdiak – más OPEC-tagokkal és az oroszokkal együtt – továbbra is korlátozzák a saját exportjukat az árak növelése vagy legalább szinten tartása érdekében. Ám az előző számból látszik, hogy pokolian nehéz dolguk lesz, miközben pontosan tisztában vannak azzal: ha csökkentik kitermelésüket a magasabb ár érdekében, akkor piaci részesedést veszítenek az amerikai termelőkkel szemben.

Az idézett exportstatisztika egyébként a bruttó számokat takarja, vagyis az országból kiszállított mennyiséget. A nettó, az importot is figyelembe vevő számsor egész mást mutatna, az Egyesült Államok ugyanis – részben a specializált finomítói miatt – rengeteg kőolajat importál. Hetven év után tavaly decemberben történt meg először, hogy a nettó amerikai olajstatisztika pozitívumot mutatott, ám ez azóta egyre inkább megszokottá válik.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.