NRGreport
Menü

Nem kispályáznak a csehek

Prágában már a következő fűtési szezontól kezdve tilos lesz a széntüzelésű kazánok használata és szigorítani akarják a közlekedési szabályokat is a szmog elleni harc nevében.

Prágában az elviselhetetlen szmog enyhítése érdekében 2020. novembertől tilos lesz a szén-, brikett- és koksztüzelésű kazánok használata a fűtéshez - adta hírül a Radio Praha. A két legalacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó kazánok felszerelése már 2014 óta tilos és az ország egész területén 2022 után már nem lehet használni ezeket.

A cseh főváros helyhatóságának számításai szerint több száz háztartást érint a szigorítás, ugyanakkor a jövő év elejéig még igénybe vehetnek európai uniós forrásokat régi fűtési rendszereik lecserélésére.

Prága területének kétharmadán fordul elő, hogy a por és egyéb légszennyezés meghaladja a hatóságilag még elfogadott szintet. Bár a legnagyobb légszennyező a közlekedés, a háztartások is kiveszik a részüket a károsanyag-kibocsátásból. A helyzet érhetően évről évre a fűtési szezon csúcsán, január és március között a legsúlyosabb.

A közlekedéssel kapcsolatban nemrégen fogadták el azt a szabályt, amely szerint a szmogriadók idején ingyenessé teszik a tömegközlekedési járművek használatát. Emellett öt éven belül útdíjat akarnak bevezetni bizonyos utakra vonatkozóan.

Forrás: Napi.hu