NRGreport
Menü

A világ csak most kezd rádöbbenni, mennyire súlyos a közel-keleti helyzet

A világ egyik legbonyolultabb konfliktusa, az USA-val és Izraellel megfejelt iráni-szaúdi árnyékháború újabb mérföldkőhöz érkezett a hétvégén, amikor drónokkal megtámadták a szaúdi állami olajvállalat legnagyobb finomítóját. A potenciálisan iráni támogatással végrehajtott akció azonnal csúnyán megdobta az olaj árát, lehet, hogy még jövőre is a közel-keleti feszültséget nyögjük majd a benzinkutaknál. És ez még a kisebbik gond ahhoz képest, hogy az elszórt provokációk valódi háborúvá fajulhatnak.

Miután úgy tűnt, hogy kievickél a lángoló tankerek csapdájából, most megint a háború felé tántorog a Közel-Kelet, miután nem kevesebb mint tíz drón csapódott be két olajipari létesítménybe, köztük a világ legnagyobb olajfinomítójába a kelet-szaúd-arábiai Abkaiknál. Amerikai műholdképek alapján összesen tizenkilenc ponton okoztak kisebb-nagyobb sérüléseket, melyekkel bizonytalan időre kiütötték a létesítményeket. A célpont érzékenységét mutatja, hogy 2006-ban, amikor az al-Káida bepróbálkozott a finomítónál, és fegyveresei a parkolóig jutottak el, azonnal két dollárral drágult az olaj hordónkénti világpiaci ára.

Annak ellenére, hogy az akciót a Rijád ádáz ellenfeleinek számító jemeni gerillák, a húszik vállalták magukra, az Egyesült Államok a Szaúd-Arábia délnyugati szomszédjának jelentős részét ellenőrzése alatt tartó húszik mögött álló Iránt tette felelőssé az incidensért. Az olajlétesítmények elleni támadással füstbe ment a hónapok óta lebegtetett Trump–Róháni-csúcstalálkozó lehetősége is, melyről az amerikai elnök – számos korábbi kormányzati nyilatkozat ellenére – kijelentette, hogy eszében sem volt szóba állni Iránnal, és ez az egész csak a „fake news média” kitalációja.

DONALD TRUMP AZT IS LESZÖGEZTE, HOGY ORSZÁGA „CSŐRE TÖLTVE" KÉSZEN ÁLL A VÁLASZADÁSRA, ÉS CSAK SZAÚD-ARÁBIÁRA VÁRNAK.

Mondjuk a nyilatkozat fenyegető élét jelentősen tompítja, hogy az amerikai elnök a konfliktus legutóbbi fordulójának júniusi csúcspontján, egy amerikai pilóta nélküli repülő lelövése után is visszafüttyentette az iráni Forradalmi Gárda elleni megtorló légicsapásra induló osztagot. Trump a maga részéről külügyminiszterével, Mike Pompeóval ellentétben nem vádolta meg vasárnap közvetlenül Iránt, de lehetséges katonai akcióra utalt, ha kiderül az elkövető személye. Szaúd-Arábia eredetileg csak a dróntámadások tényéről számolt be.

Egy műholdas kép, amely a Szaúd-Arábiában, Abqaiqban található olaj / gáz Szaúd Aramco infrastruktúrájának sérüléseit mutatja beEgy műholdas kép, amely a Szaúd-Arábiában, Abqaiqban található olaj / gáz Szaúd Aramco infrastruktúrájának sérüléseit mutatja be

Fotó: Handout / Reuters

A felelősség kérdése egyáltalán nincs tisztázva, hiszen annak ellenére, hogy a húszik a szaúdiak jemeni intervenciója óta drónokkal és ballisztikus rakétákkal is számos alkalommal támadták szomszédjukat – többször is kijátszva a méregdrága Patriot elhárítórendszert –, a rendelkezésükre álló pilóta nélküli gépek hatósugara elvileg nem tenné lehetővé az általuk ellenőrzött terület és az abkaiki finomító-komplexum közti 1300 kilométeres táv leküzdését. Névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselők azt is állították, hogy a becsapódási pontok sem arra utalnak, hogy a húszik által ellenőrzött területről indították a támadásokat.

Ezért a támadás után azonnal felmerült annak a lehetősége, hogy a főként síiták által lakott, és – Izrael által az utóbbi időben többször is bombázott – Dél-Irakból szállhattak fel a drónok. Mivel Irakban több iráni bázis is található, ezért ha valóban bizonyítható ez a feltételezés, akkor az erősebb érvet adna az Iránt vádolók kezébe. Ugyanis Teherán annak ellenére, hogy

→ Szaúd-Arábiával az utóbbi években többfrontos árnyékháborút vív,

→ ellenszenvét nem is rejti véka alá,

→ és rajta kívül egyetlen más országnak sem állna érdekében egy Szaúd-Arábia vagy a nemzetközi olajkereskedelem elleni nagyméretű partizánakció (a gleiwitzi incidenshez hasonló forgatókönyveket inkább hagyjuk).

Az iraki vezetés egyébként tagadta, hogy a területéről indították volna a támadásokat. Irán pedig az idei összes általa elkövetett kisebb-nagyobb konfrontációhoz hasonlóan a mostani támadást is kerek-perec letagadta, és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Teheránra mutató ujjait olyan nyilatkozatokkal próbálta kitekerni, minthogy "az ilyen terméketlen és vak vádaskodások és megjegyzések egyszerűen értelmetlenek és felfoghatatlanok."

Mi folyik itt? (mármint az olajon kívül)

A Közel-Keletről lévén szó, nem könnyű megérteni, hogy pontosan hogy is jutottunk el idáig. Ehhez, ha nem is Ádámig és Éváig, de Mohamed apósáig, Abu Bakrig és Mohamed vejéig, Ali Ibn Abi Tálibig kell visszamenni. Velük vált ugyanis szét az Iszlám két nagy ága, a szunnita és a síita, mely különböző intenzitással, de a mai napig meghatározza a régió hatalmi politikáját is (vagy a hatalmi politika határozza meg a vallási szembenállást, ez az iszlámban még kevésbé különválasztható, mint más vallásoknál).

A szunnita Szaúd-Arábia, és a síita Irán természetes ellenségeknek tűnhetnek, de valójában csak a kétezres években Irán javára boruló hatalmi egyensúly élezte ki a két kvázi-teokrácia szembenállását. Ekkor erősödött meg Libanonban a Hezbollah, ekkortól léptek fel Jemenben a húszik és Szaddám Huszein bukása után ekkor került Irakban – egyébként az ország felekezeti arányait tükrözve – egy síitákból álló, Iránnal elődjénél barátibb viszonyt ápoló kormány. A konfliktus az Arab Tavasszal mérgesedett el, mely az Öböl keleti felében a komoly lélekszámú síita kisebbség tiltakozó akcióit, majd azok véres megtorlásait hozta, Szíriában pedig megindult a szunnita Öböl-országok által is támogatott ellenzék és az Irán által istápolt Aszad-rezsim maratoni vérontása – melyből ez utóbbi került ki győztesen.

Brian Hook (j 2.) az Egyesült Államok iráni különleges képviselője ellenőrzi a szaúdi tisztviselők szerint az iráni gyártású Huthi rakéták és drónok elfogását Szaúdi területen.Brian Hook (j 2.) az Egyesült Államok iráni különleges képviselője ellenőrzi a szaúdi tisztviselők szerint az iráni gyártású Huthi rakéták és drónok elfogását Szaúdi területen.

Fotó: Fayez Nureldine / AFP

A két hatalom Jemen fölött is egymásnak feszül: Irán a háttérből támogathatta a síita húszi felkelőket, Szaúd-Arábia viszont más szunnita országokkal együtt légi csapásokba kezdve avatkozott be a nemzetközileg elismert kormány oldalán. A konfliktus gyorsan befagyott, a szaúdi koalíció valódi sikerként csak Áden kikötővárosának visszafoglalását, illetve 2016-től az al-Káida meggyengítését könyvelhette el. A harcokat számos ingatag fegyverszünet tarkította az elmúlt években, ennek ellenére maga a béke legalább annyira esélytelennek tűnik, mint az, hogy bármelyik fél is képes lenne kicsikarni a győzelmet.

És ha ez a rengeteg ütközéspont önmagában nem lenne elég, a Szaúd-Arábia és Irán közötti konfliktusba több más ország is belecsúszott: például Irán első számú célpontja, Izrael, mely hosszú évek óta vívja a maga tudatosan alacsonyan tartott intenzitású háborúját Teherán és kliensei ellen. A zsidó állam folyamatosan támadja Szíriában Irán és a síita milíciák rá nézve valamilyen fenyegetést jelentő bázisait, ballisztikus vagy tömegpusztító fegyverekre utaló raktárait és szállítmányait; sőt, az utóbbi hetekben az izraeli akciók már Irakban található érdekeltségekre, illetve Bejrút szívében található titkos fejlesztőközpontokra is kiterjedtek.

A Közel-Keleten is Kim Dzsongun mutatja az utat

Azonban a Teherán vagy az iráni kliensek által végrehajtott szabotázsakciók az Öbölben felgyújtott tankerektől a szaúdi polgári reptér lövésén keresztül a mostani bombasztikus dróntámadásig nem Szaúd-Arábiának, hanem az Egyesült Államoknak szólnak. Iránt ugyanis Donald Trump ha politikai értelemben nem is, de gazdaságilag mindenképpen sarokba szorította. Ugyanis miután 2015-ben a széles körű nemzetközi részvétellel tető alá hozott nukleáris megállapodással gazdasága kiszabadult a saját atomprogramja miatt rá kirótt nemzetközi szankciók nyomása alól (bár egyes szereplőire továbbra is vonatkoztak korlátozások), 2018-tól Donald Trump amerikai elnök újból nagy nyomás alá helyezte Iránt: előbb kiléptette Amerikát a nukleáris megállapodásból, majd szankciók sorát hozta Teherán ellen.

Az iráni vezetés – melynek félig demokratikus, félig teokratikus szerkezete miatt természetesen megvannak a maga belső ellentétei is – erre lényegében kim dzsonguni választ adott: egyre arcátlanabb provokációkat, incidenseket intézett Amerika és helyi szövetségesei ellen, remélve, hogy a kemény fenyegetésekért rajongó, de a kockázatos katonai lépésektől irtózó Trumpot tárgyalóasztalhoz tudja csalogatni. És annak ellenére, hogy ez a taktika már Kim esetében is gyermetegnek tűnt, Észak-Koreához hasonlóan Iránnak is kezdett bejönni: Trump ugyanis sokszor biztatta arra iráni kollégáját, hogy hívja fel, és üljenek le egy új megállapodás tárgyalására, és az adminisztrációból kiszivárgott információk alapján az elnök még legnagyobb lobbierejű szövetségesével, Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnökkel is szembement ebben a kérdésben. Az enyhülés jeleként – vagy legalábbis az enyhülés útjában álló egyik személyi akadály eltakarításaként – lehetett értelmezni azt is, hogy Trump menesztette az Irán elleni katonai intervenció egyik fő amerikai támogatóját, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót.

Donald Trump (j) az Egyesült Államok elnöke visszatekint Szaúd-Arábia koronahercegére, Mohammed Bin Salmanre (b első sor), a 2019. június 29-én, Oszakában tartandó G20-csúcstalálkozón a nők munkaerő-piaci részvételéről és a társadalom elöregedéséről szóló 3. ülésen.Donald Trump (j) az Egyesült Államok elnöke visszatekint Szaúd-Arábia koronahercegére, Mohammed Bin Salmanre (b első sor), a 2019. június 29-én, Oszakában tartandó G20-csúcstalálkozón a nők munkaerő-piaci részvételéről és a társadalom elöregedéséről szóló 3. ülésen.

Fotó: Kazuhiro Nogi / AFP

A csúcstalálkozó lehetősége most egy időre biztos lekerül a napirendről, de az amerikai külpolitika fordulatait ismerve egyáltalán nem biztos, hogy ez az „egy idő” olyan hosszú lesz. De közben az iráni konfliktus puszta kiterjedtségét és rétegzettségét tekintve – a szereplők köre a gerilláktól a terroristákon és más államokba beágyazott klienseken át az USA szuperhatalmi szintjéig terjed – is sokkal bonyolultabb az észak-koreainál, így természetesen sokkal nagyobb annak a kockázata, hogy valaki, valahol elszámítja magát; hogy egy provokációt túlreagálnak, hogy egy lángoló finomítóra egy lángoló város lesz a válasz.

De mi lesz az olajárral?

Az Aramco olajvállalat elleni támadásra a külpolitika iránt kevésbé fogékony olvasók is felkapták a fejüket, az ugyanis egyértelmű, hogy a szaúdi helyzet közvetlen hatást gyakorol a nyersolaj árára, és ezen keresztül szinte minden termék árára.

A HELYZET SÚLYOSSÁGÁT JÓL ÉRZÉKELTETI, HOGY A KITERMELÉS TÖRTÉNETÉBEN MÉG SOHA NEM ESETT KI OLYAN NAGY MENNYISÉGŰ OLAJ ENNYIRE HIRTELEN, MINT MOST, A DRÓNTÁMADÁSOK KÖVETKEZTÉBEN.

Konkrét számok szintjén ez azt jelenti, hogy 5,7 millió hordóval csökkent a napi olajkitermelés, ami több mint 50 százaléka a szaúdi, és mintegy 5 százaléka a globális kitermelésnek.

Az USA rögtön fel is ajánlotta, hogy az olajár hirtelen elszállásának megelőzésére kész megnyitni a piac előtt stratégiai olajtartalékát. Ez az ígéret vélhetően önmagában is kifejtett némi árstabilizáló hatást, bár ezzel együtt a kereskedés hétfői elindulásakor iszonyú nagyot ugrott a Brent olaj világpiaci ára, délután több mint 10 százalékos pluszban volt péntekhez képest, de reggel megjárta a +19 százalék fölötti sávot is:

brent.PNG

Gondolhatnánk azt is, hogy ezt kizárólag a mostani helyzet – vagyis a napi több millió hordós átmeneti kiesés – okozza, és a károk helyreállítása után minden mehet tovább rendes kerékvágásban. De ennél valószínűbb, hogy a hétvégi események hosszabb távon is befolyásolni fogják az olajpiacot. 

Túltenghet jövőre az olaj

Ennek megválaszolásához messzebbről kell indítani és megnézni, hogy alakult mostanában a keresleti és a kínálati oldal, amelyek összjátéka mindig meghatározza az aktuális árfolyamot. Megkérdeztük Pletser Tamást, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzőjét, aki elmondta, hogy az idei évben kimondottan gyengén alakult a kereslet, ami csak azért nem okozott durva túlkínálatot a piacon, mert az OPEC-tagoknak több körben megállapodtak a kitermelés korlátozásáról, és az előre meghatározott határoknak nagyjából sikerült is megfelelniük.

Ehhez hozzájárult az is, hogy a Venezuelát és Iránt sújtó gazdasági szankciók miatt ezek a szereplők ha akartak sem tudtak volna a korábbi mennyiségben értékesíteni. De a legnagyobb kitermelő Szaúd-Arábia is önfegyelmet tanúsított, a nem OPEC-tag Oroszország produkcióját pedig a szennyezési probléma vetette vissza. Ezt némiképp ellensúlyozta az USA-beli palaolaj-kitermelés felfutása, de összességében csak az év első felében telítődött túl a piac annak ellenére, hogy a kereslet messze alulmúlta a korábbi trendből következő értéket.

A szaúdi befektetők a Rijádban lévő Nemzeti Kereskedelmi Bank tőzsdei részlegén keresztül ellenőrzik a készleteket. A szaúdi részvények három százalékkal estek a kereskedelem megkezdésekor, 2019. szeptember 15-én.A szaúdi befektetők a Rijádban lévő Nemzeti Kereskedelmi Bank tőzsdei részlegén keresztül ellenőrzik a készleteket. A szaúdi részvények három százalékkal estek a kereskedelem megkezdésekor, 2019. szeptember 15-én.

Fotó: Fayez Nureldine / AFP

Az olaj iránti kereslet világszinten évente 1,5-1,6 millió hordó/nappal nőtt a válság óta minden évben (így érkeztünk el a mostani, kb. 100 millió hordó/napos szintre), Pletser becslése szerint ehhez képest

IDÉN CSAK 700-800 EZER HORDÓS LESZ AZ EGY NAPRA VETÍTETT NÖVEKMÉNY.

Ennek elsődleges oka nem az, hogy egy klímabarátabb energiaforrás elkezdte kiváltani az olajat (a megújulóknak inkább az árampiacon van jelentősége, a belsőégésű motor helyett elektromossal szerelt kocsikon pedig egyelőre elenyésző mennyiségű, napi 300-400 ezer hordó olajat spórolunk meg), hanem a globális, elsősorban kínai gazdasági lassulás.

A kínai GDP-növekedési ütem idén rekordmélységbe süllyedt részben az USA-val fennálló vámháború miatt, és a jövő évre sem jobbak a kilátások: éves szinten 6 százalékot (kínai mércével mérve alacsony értéket) jósol nekik az IMF. A legnagyobb olajfogyasztónak számító USA-ban is lassulást, pusztán 1,9 százalékos növekedést vár a valutaalap, ami nyilván kihat az olaj iránti keresletre is. Mindeközben a következő év folyamán Norvégiában tervezik a kitermelés elindítását a napi kb. 400 ezer hordós kapacitású Johan Sverdrup olajmezőn, ami a kínálat növelésének irányába hat.

De a politika betehet az olcsóságnak

Mindebből az következne, hogy az idei év végén és 2020-ban kimondottan alacsony olajárra számíthatunk, azonban ez még korántsem biztos.

"A piac mostanáig nem árazta be, vagy nagyon alacsonyra árazta azt a geopolitikai helyzetet, amit az iráni-szaúdi-amerikai konfliktus kiéleződése jelent" – mondta Pletser. Az elemző szerint a mostani Aramco elleni dróntámadás jelentősége ennyiben túlmutat önmagán, és vezethet akár a feszültség hosszabb távú fennmaradásához a régióban, különösen mert az USA reakcióját és az amerikai-iráni kapcsolatok alakulását egyelőre nehéz megtippelni. Amennyiben a helyzet ilyen bizonytalan és kiélezett marad – amire komoly esély kínálkozik –, az egy komolyabb tételt adhat hozzá a Brent olaj árához.

2020-RA AZ ESETET MEGELŐZŐEN 50 DOLLÁR KÖRNYÉKI HORDÓNKÉNTI ÁRAT VÁRTAK AZ ELEMZŐK, DE A PIACI FÉLELMEK MIATT MOST INKÁBB EGY 60-65 DOLLÁROS ÁR LÁTSZIK VALÓSZÍNŰBBNEK.

A benzin drága lesz, de a dízel még inkább

A következő hét folyamán a magyar benzinkutaknál valószínűleg 10-15 forintos áremelkedést tapasztalhatunk majd Pletser Tamás szerint, a fent részletezett körülmények miatt pedig ez a

STABILAN 400 FORINT FELETTI LITERENKÉNTI ÁRSZINT MARADHAT VELÜNK JÖVŐRE IS.

A hazai árak nagy mértékben függnek a forintárfolyamtól is, egy erősödő valuta tompíthatná a hatást, de az utóbbi időben az árfolyam minden korábbi értéket alulmúlt, és nem úgy tűnik, hogy ez hamar változna. 

Egy 68 éves szaúdi nő ellenőrzi Lexus motorolajszintjét Qatif tengerparti városában, a fővárostól Rijádtól kb. 400 km-re keletre.Egy 68 éves szaúdi nő ellenőrzi Lexus motorolajszintjét Qatif tengerparti városában, a fővárostól Rijádtól kb. 400 km-re keletre.

Fotó: Mohammed Al-Nemer / AFP

Ráadásul, mint Pletser elmondta, jövőre a benzin és a gázolaj közötti olló a megszokottnál nagyobbra nyílhat, mivel 2020 elején a dízel iránti kereslet hirtelen megugrására lehet számítani. A jövő év elejétől ugyanis életbe lép a tengeri szállítmányozásra vonatkozó kibocsátás-korlátozási egyezmény, melynek értelmében a teherhajók nem használhatnak többé nagyon szennyező, magas kéntartalmú üzemanyagot.

Az elemző szerint a végső megoldás valószínűleg az alacsony kéntartalmú fűtőolaj (LSFO) lesz az iparágnak, de mivel ennek pontos hatását még nem igazán tesztelték a hajók motorján, sok üzemeltető valószínűleg gázolajjal fogja kihúzni az átmeneti időszakot, amíg tesztelik, nem károsítja-e a drága gépeket az új anyag. Mivel a tengeri szállítmányozás önmagában 3,5 millió hordó üzemanyagot használ el naponta (ha ország lenne, a 4. legnagyobb fogyasztónak számítana), az ágazat keresletének rászabadulása a dízelpiacra a gázolaj árának megugrását eredményezheti minimum átmenetileg.

(Borítókép: A füst az Aramco gyárban 2019. szeptember 14-én történt tüzet követően / Reuters) 

Forrás: Index