Áramot mindenki használ, a lakosság, a cégek, a közintézmények, a legtöbben közülük gázt is vásárolnak, a magánemberek elsősorban főzésre, fűtésre. Nem érdektelen megismerni, hogy kik és milyen feltételekkel adják számunkra az áramot és a gáz, főleg mert éppen nagyon megváltozik a szektor. Mindjárt az alapokról kezdjük elmesélni a működést, de kedvcsinálónak néhány friss fejlemény:
→ Egy hatalmas német deal után újra kell osztani Magyarországon a lapokat.
→ Mészáros Lőrinc és tőzsdei cége az Opus immár az áramhálózat működtetésében is meg fog jelenni.
→ A magyar állam bevásárol a szektor legfontosabb cégének, a német E.ON-nak a hazai vállalatába, ami azért fontos fejlemény, mert amikor az állam bankba, vagy távközlési cégbe, jelenleg energiacégbe fektet, akkor a szakma azt is reméli, hogy csökkenhetnek az ágazatot sújtó különadók.
A szektor főbb szereplői
Az a hatalmas rendszer, amely gördülékennyé teszi az áramos és gázos infrastruktúrákat, rengeteg szereplőből áll, van benne rendszerirányító (áramnál ez a MAVIR, gáznál az FGSZ), van benne szabályozó (a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal), van benne egy rakás, egymással versenyző szabad piaci kereskedő (mind áramot, mind gázt rengeteg piaci szereplőtől lehet venni) és persze egy rakás fogyasztó.
Velük most nem, vagy csak részben szeretnénk foglalkozni, Mind az áram, mind a gáz piacán vannak emellett „egyetemes” értékesítők és vannak hálózati elosztók. Változás mostanában náluk történik.
Vezetékes fogyasztásmérő az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. egyik lakossági felhasználójánál
Fotó: Oláh Tibor / MTI
Mi az az egyetemes szolgáltatás?
Ha magánemberként áramot, vagy gázt veszünk, akkor bárhol is élünk Magyarországon, van egy olyan regionális szolgáltató, amely nekünk hatóságilag meghatározott áron, általános szerződési feltételek mentén, határozatlan időre szóló szerződés alapján szolgáltatja az áramot, vagy a gázt. Mivel most inkább az árampiacon volt változás, induljunk ki elsőként az árampiacból.
Magyarország hat régióra és hat korábbi áramszolgáltató cégre oszlik, ezeket valaha így hívták, ez a szolgáltatási területük és itt van a központjuk:
→ ELMŰ – a főváros és környéke, Budapest
→ DÉMÁSZ – Dél-Magyarország, Szeged
→ DÉDÁSZ – Dél-Dunántúl, Pécs
→ ÉDÁSZ – Észak-Dunántúl, Győr
→ ÉMÁSZ – Észak-Magyarország Miskolc
→ TITÁSZ – Tiszántúl, Debrecen.
A nagy szétválasztás
Ma már nem így hívják a cégeket, de mielőtt ebbe belemennénk, a legfontosabb energiakereskedelmi szabályozás szerint az árampiacon és a gázpiacon is „unbundling” történt az uniós elvárásoknak megfelelően, azaz jogilag külön cégekbe szétvált az energiakereskedelem és a hálózati elosztás.
Ennek célja, hogy megteremtse a verseny lehetőségét azokon a területeken, ahol ez a szektorban egyáltalán lehetséges, ezáltal pedig lejjebb szorítsa az árakat. A két, egymással összefüggő tevékenységet tehát már külön cégek végzik. Amikor kapunk egy áramszámlát, akkor azon kétféle tétel szerepel, villamos energiadíj (ezt fizetjük az áramszolgáltatónak) és a rendszerhasználati díj (ezt fizetjük a hálózat tulajdonosának).
Talán egyszerűbb, ha tevékenységekre osztjuk, hogy ki mit csinál: a hálózatos cég olvassa le a mérőórát és ha meghibásodik a hálózat, ő végzi a karbantartást, az áramszolgáltatótól vesszük az áramot, ha az áram árával kapcsolatban van számlázási panaszunk, szerződést szeretnénk módosítani, mástól vennénk áramot, akkor e céggel, vagyis a kereskedővel kell felvennünk a kapcsolatot.
Szakember dolgozik az E.ON Hungária Zrt. újonnan átadott transzformátorállomásának kapcsolótermében a Debreceni Déli Ipari Parknál 2019. március 28-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A nagy átalakulás előtti helyzet
Az áramszolgáltatók tulajdoni viszonyai összetettek voltak, ezúttal egyszerűsítünk,
→ az egykori Elmű és Émász végső fő tulajdonosa a német RWE volt, de valójában mindkét cégben három-három fő tulajdonos volt. A holland Innogy International Participations N.V (amely a német RWE vezette Innogy cég leánya volt), a német EnBW (Energie Baden-Württemberg) és a magyar állami MVM.
→ az egykori Édász, Dédász, Titász cégeket a szintén német E.ON fogja össze,
→ és a Démász a magyar államé volt, az MVM-csoport volt a tulajdonos.
Ezek voltak a kereskedők és a szolgáltatási területükön működő hálózati cégek pedig megmaradtak a régi rendszerben, vagyis hat, regionális társaságban, ezek neve:
→ ELMŰ Hálózati Elosztó Kft.
→ ÉMÁSZ Hálózati Kft.
→ DÉMÁSZ Hálózati elosztó Kft.
→ E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.
→ E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.
→ E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.
A németek összeházasodtak
A nagy változást az indította el, hogy Németországban egy fontos változás történt: a német E.ON megvette az Innogy nevű cég többségét az RWE-től.
MAGYARORSZÁGON KORÁBBAN VOLT HÁROM E.ON-OS, KETTŐ RWE-S, ÉS EGY MVM-ES MAGYAR ÁRAMSZOLGÁLTATÓ, A NÉMET EGYESÜLÉS UTÁN HIRTELEN LETT VOLNA ÖT E.ON-OS ÉS EGY MVM-ES CÉG.
Mindenki tudta, hogy ekkora súlya nem lehet egyetlen cégnek a magyar áramellátásban, hozzá kell nyúlni a struktúrához. Emiatt aztán összeült minimum három fél, a „németek”, a magyar állam és Mészáros Lőrinc Opus nevű cége és kitaláltak egy újraosztást.
Az E.ON Hungária Zrt. transzformátorállomása a Debreceni Déli Ipari Parknál 2019. március 28-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Az új leosztás
Az Opus Globalnak adja el az ország észak-keleti ötödét ellátó, 100 milliárd forint értékű cégét az E.ON.
Erről az új struktúráról már írtunk cikket, de talán a háttér birtokában könnyebben értékelhető, hogy mi is történt az úgynevezett stratégiai eszközcserék révén. Ezek voltak a fő lépések
Ezek voltak a fő lépések:
→ Az ELMŰ és az LMÁSZ valóban az E.ON-é lesz, mert az E.ON többséget szerzett a főtulajdonos Innogyban és kivásárolta a kisebbségi EnBW csoportot is.
→ Az E.ON-nak szándékában áll megszerezni az MVM ELMŰ és ÉMÁSZ részesedését is.
→ Viszont az E.ON eladja az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt-t az Opus számára
→ Szintén az E.ON eladja az ÉMÁSZ Hálózati Kft-t az MVM csoportnak.
→ Az MVM pénzügyi befektetőként 25 százalékos kisebbségi részesedést szerez az E.ON Hungáriában
Vagyis az E.ON tiszta helyzetet teremt magának és céljai szerint egyedül irányítja majd az Elmű és az ÉMÁSZ áramszolgáltatási tevékenységét, de beáldozza két hálózati érdekeltségét, a tiszántúlit és az észak-magyarországit.
MI LEHET EMÖGÖTT, KINEK MIÉRT VOLT EZ FONTOS?
Alighanem lehet olyan része is a nagy összeborulásnak, amely szerint a jövőben az agyonadóztatott energiaszektor (egy hálózati cég nem csak nyereségadót, de magas vezetékadót és szektorális különadót is fizet) kiszámíthatóbban működhet. Az MVM ugyan elad kisebbségi részesedéseket, de egy sokkal fontosabb cégben, a magyar E.ON-ban lesz kisebbségi tulajdonos.
Itt érdemes utalni a magyar állam hasonló lépéseire. A magyar állam a bankszektorban 25 százalékot vett az Erstében és a pletykák szerint egy állami cégen keresztül 25 százalék tervez venni a mobiloperátor Telenorban.
A harmadik ilyen nagy 25 százalékos vásárlás után nehéz nem észrevenni, hogy a magyar állam bizonyos ágazatokban megjelenik és a szektor onnan reméli, hogy az adóterhek már nem fognak emelkedni, talán csökkennek is.
Azt is fontos megemlíteni, hogy ma az árampiac árrésének nagy része a hálózati cégeknél van, az egyetemes értékesítésben alig van profit (rezsicsökkentett az ár). Az elmúlt két üzleti évben (2017, 2018) a profitabilitás csökkenőben van a szektorban, minden hálózatos cég esetében csökkent a return on equity, vagyis a saját tőke arányos adózott eredmény. Emiatt tehát indokolt a konszolidáció.
Az sem véletlen, hogy az E.ON cégek vásárolják meg az Innogy leányvállalatait és nem fordítva, mert elképesztő a különbség az egyes magyar cégek működési hatékonysága között, noha ugyanaz a szabályozási környezet. Az E.ON magyar hálózati cégei minimum kétszeres hatékonysággal működnek a többihez képest. (Míg tavaly a saját tőke arányos adózott eredmény az E.ON Dédásznál ez 16,70%, az E. ON Édásznál 13,85% vagy az E.ON Titásznál 14,88% volt, addig az ELMŰ-nél ugyanez 3,62%, az ÉMÁSZ-nál 3,80%, NKM Démásznál 3,20%.)
Furcsa kérdések
Az E.ON-nak el kellett adnia bizonyos érdekeltségeket, az persze kérdés, hogy miként tudta vélhetően versenyeztetés nélkül, egy zártkörű tárgyaláson eladni ezeket a cégeket, amikor amúgy mindenre, autóra, vécépapírra tender kell egy ilyen cégnél.
Szintén izgalmas kérdés, hogy hol van a sztoriból a MET? A Tiszántúlon a MET és Mészáros egy másik érdekeltsége immár együtt birtokolják a gázszolgáltatót, de az áramszolgáltató megszerzésénél hiányzik a MET.
Fontos a banki oldal is. Mészárosék szempontjából nagyon lényeges, hogy legyenek jól finanszírozható, kiszámíthat forgalmú közszolgáltatóik. Ha rosszak az árviszonyok, a Mátrai Erőmű (Mészárosék legnagyobb energetikai érdekeltsége) veszteséget termel, de a közszolgáltatók kiszámíthatóak, nem egy ügyféltől függenek, nem volatilis az árbevétel.
Ilyen környezetben mindenki próbál optimalizálni, szinergiát szerezni. Ha Mészáros Lőrinc a tiszántúli gázcég (Tigáz) felének megszerzése után áramhálózatot is vesz, vagy ha az MVM nemcsak Szegeden, de Miskolcon is működtet hálózatot, illetve, ha az E.ON-nak több cége lesz, akkor rengeteg a spórolási lehetőség, közös menedzsment, közös számlázás, közös leolvasás, közös műszaki folyamatok, közös ajánlatok a vevőknek.
Szeretjük, vagy nem szeretjük partnerünknek a nagy német multit, a magyar államot, vagy Mészáros Lőrincet, a piac letisztításának van gazdasági racionalitása, és a szektorra ráfér a szinergia és a megtakarítás, mert az ágazat, Nyugaton látható nagyszabású modernizációjában (például az okosmérő-telepítésben), nálunk még nagy a lemaradás.
Címlapkép: Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. transzformátorállomása és áramelosztója Debrecen külvárosában. Fotó: Oláh Tibor / MTI
NRGreport
