NRGreport
Menü

Négyszer jelentett hibát Paks

Az év első felében hat olyan meghibásodás történt a magyarországi nukleáris létesítményekben, amelyekről jelentést kellett adni.

A hat hazai atomreaktorból a négy legnagyobbat működtető Paksi Atomerőműben az év első felében négy olyan műszaki probléma történt, amelyről az erőműtársaság köteles volt jelentést készíteni – számol be az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). Ezekből egy eset úgynevezett reaktorvédelmi probléma volt, amelyet az okozott, hogy az egyes blokk gőzfejlesztőiben csökkent a vízszint. Ugyanakkor mind a négy esemény skála alattinak minősült a hétfokozatú nemzetközi nukleáris eseményskálán (INES). Az idei paksi adat még azt figyelembe véve is sokkal alacsonyabb az előző évekénél, hogy csak féléves szám áll szemben az OAH által közölt korábbi éves értékekkel. Ezek közül ugyanis a legkevesebb, tizenöt jelentésköteles esemény 2015-re és 2017-re esett. A csúcsév 2012 volt harminc eseménnyel, ebből egy 2-es besorolást kapott az INES-skálán.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A másik két reaktor nem a piacra, hanem kutatási és oktatási céllal termel energiát.

A Budapesti Kutatóreaktorban 2019 első felében egy jelentésköteles esemény volt, amelyet egy téves operátori beavatkozás okozott. A létesítményből 2012-ben is csak egyszer kellett jelenteni, 2017-ben viszont ötször. Az Oktatóreaktorból is csak egyszer jelentettek hibát, amikor elromlott egy logikai egység. Az ottani biztonságvédelmi rendszer 2015 óta kifogástalanul működik. Keletkezett még egy jelentésköteles esemény a kiégett kazetták paksi átmeneti tárolójában, ez sugárvédelmi szabálytalanságok miatt történt. Szintén egy jelentésköteles esemény történt tavaly és 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban viszont egy sem.