Fenntarthatóság

Energiatudatos vállalat címet nyert a COOP

NRGreport | 2019.11.07. 11:37

A tavalyi év után második alkalommal idén is Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. Az idei díjat a COOP csoport azzal érdemelte ki, hogy a tavalyi pályázatában vállalásként megjelölt 10 üzlet helyett 12 egységen építettek ki napelemes HMKE rendszert. 2019 augusztusáig további 15 üzlet kapott háztartási méretű napelemes rendszert, valamint átadásra került egy 265 kW-os napelemes kiserőmű is.

A cégcsoport VEP (Virtuális Erőmű Program) keretében tett új vállalásairól elmondta, hogy 2019-2020 során a franchise partnereknél legalább további 20 üzletben valósítanak meg napelemes HMKE rendszert Az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően a cégcsoport éves szinten több, mint 1 000 000 kWh villamos-energia megtakarítást ért el.

A Coop Csoport elismerését Vasvári Csaba Gazdasági igazgató vette át (középen)

 

Az élelmiszerboltok esetében a napelemes rendszer alkalmazása azért is előnyös, mert a napelemek termelése éppen abban az időszakban a legmagasabb, amikor az áruház épülete és az élelmiszereket hűtő berendezések a legnagyobb teljesítményt igénylik, így a termelés jelentős része házon belül kerülhet felhasználásra.

A COOP cégcsoport évek óta kiemelten kezeli az energiahatékonyságot, ezért a napelemes rendszerek kiépítése mellett egyéb területeket is fejlesztettek, például utólagos üvegajtókkal láttak el hűtőberendezéseket és az üzletek világítását LED-technológiával korszerűsítették.

A villanyautósok is találkozhattak már fontos fejlesztésekkel, néhány COOP üzlet parkolójában elektromos autó töltőoszlopot is telepítettek már

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.