„Gazdaságos és társadalmilag igazságos átmenet a klímasemleges társadalom felé” címmel rendezett ma nemzetközi panelbeszélgetést az Európai Bizottság magyarországi képviselete, amelyen a prezentációk után egy panelbeszélgetésre is sor került. Ebben egyrészt a 2050-es klímasemleges átállásra való felkészülés, annak anyagi vetületei és a társadalmi változások szükségessége is szóba került.
Bevezető prezentációjában Tom Van Ierland, az Európai Bizottság Éghajlatpolitikai Főigazgatóságának főosztályvezetője röviden összefoglalta a tavaly javasolt stratégiai anyaguk főbb üzeneteit, így például azt, hogy mi az a 7 fő terület (például az energiahatékonyság, a megújuló energiatermelés fokozása, a tiszta, biztonságos és jobb összeköttetést mutató közlekedés), amelynek együttes változásai képesek elérni európai szinten a CO2-kibocsátás radikális, klímasemlegesnek tekinthető szintjét 2050-re.
Ezekre reflektálva hozzászólásában Botos Barbara jelezte, hogy a napokban véglegesítik a hosszú távú energia stratégiát és ennek kapcsán számos lényeges pontot és felvetést osztott meg:
→ Az 1990-es kiinduló szinthez képest a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás (ÜHG) mintegy 32%-ot csökkent 2017-re és előzetes adataik szerint 2018-ban ehhez képest további 0,5-1%-os csökkenés következett be (később a panelbeszélgetésben kiderült, hogy ez az enyhébb télnek és a csökkenő lakosságnak tudható be).
→ Előrejelzéseik szerint 2030-ig a végső energiafelhasználás nagyjából stagnálni fog Magyarországon, miközben a GDP lendületesen nőhet, így az egységnyi bruttó hazai termékre eső ÜHG aránya jelentősen csökkenhet.
→ Elérhető, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen, azaz az 1990-es szinthez képest összességében mintegy 95%-kal (a mostani szinthez képest további kb. 65%-kal) csökkentse a kibocsátást, de milyen áron – tette fel a kérdést.
→ Jelenleg évi 65 millió tonna a magyarországi ÜHG, amelyből mintegy 45 millió tonna kapcsolódik a nagy energiafelhasználó ágazatokhoz, további közel 20 millió tonna pedig a nem energiafelhasználás során keletkező kibocsátáshoz (pl. mezőgazdaság, állattenyésztés, szökő kibocsátás).
→ Adataik szerint ha a 45 millió tonnás értéket 17 millió tonnára csökkentenék a 2050-es cél elérése érdekében, ez évente mintegy 670 milliárd forintnyi, a GDP 1,5%-át kitevő kiadást jelentene a következő években. Ha még radikálisabb kibocsátás-csökkenést terveznének, akkor az az egyre drágább technológiák miatt még magasabb összeget tenne ki. A 20 millió tonnás nem energiafelhasználáshoz köthető kibocsátás csökkentéséhez évi 474 milliárd forintnyi kiadás társulna.
→ Kijelentése szerint tehát évi 1144 milliárd forintnyi költséget tudnak azonosítani, a mostani GDP 2,6%-át, így adataik szerint legalább 40-50 ezer milliárd forintba kerülne a következő 30 évben a 2050-es klímasemleges cél elérése Magyarországon.
→ Feltette a kérdést, hogy ezt vajon ki fogja Magyarországnak megfizetni, mert a panelbeszélgetésben később azt is elmondta: a 2021-2027-es uniós költségvetésből elérhető források várhatóan 25% körüli volumenben csökkennek, a most tervezett igazságos átmeneti alap (Just Transition Fund) mögötti forrás pedig bizonytalan (ha a kohéziós forrásokból veszik el, akkor Magyarország még több EU-forrást bukik összességében).
→ Jelezte a panelbeszélgetésben: számításaik szerint a klímavédelmi jellegű magyar kiadásoknak várhatóan csak a 7%-át tudja majd fedezni a 2021-2027-es uniós költségvetés (mintegy 2 milliárd eurót), noha tízszer ennyi forrásra lenne szükség, ha már az EU következő költségvetése egyik legfontosabb célkitűzése klímavédelem és az elosztani tervezett felzárkóztatási források 35%-át is ennek rendelik alá (legalábbis az ERFA-ban).
→ Elmondása szerint a 40-50 ezer milliárd forintos kiadást nehéz modellezni a technológiai bizonytalanságok, a sok egymásra ható tényező együttese miatt és amiatt is, mert nehéz megbecsülni a társadalmi-szociális választ a változásokra. Kijelentése szerint könnyen lehet, hogy alábecsüljük a társadalmi választ, azaz az emberek magatartásának változása (csökkenő energiafelhasználás, megújuló energiák felé való határozottabb elmozdulás, stb.) akár jelentősen is segítheti a nagy átállást.
→ A társadalmi reakciók nehéz modellezésére azt is megjegyezte, hogy mivel az elmúlt években bő kétszeresére drágult a tűzifa Magyarországon. aminek okait vizsgálják, így az emberek a gázfűtésre kezdenek áttérni, ezért 14,5% körülről újra lement 13%-ra az energiatermelésben a megújuló energiák aránya, ami kedvezőtlen tendencia. Ezért 21%-nál többet nem mertek bevállalni a most véglegesítés előtt álló hosszú távú energia stratégiában, így ezt fogják társadalmi vitára bocsátani.
→ Azt is elárulta, hogy a 2030-as Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a Mátrai Erőmű 2030-ig szóló kivezetésével fog számolni.
A fentiekre részben reflektálva Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője hangsúlyozta a társadalmi szemléletformálás nagy jelentőségét, igaz azt is megjegyezte: tapasztalatai szerint az elmúlt 1 évben a társadalom széles rétegeibe átment a klímaválság és a sürgős cselekvések szükségességének témája. Szerinte az IPCC 2018-as klímajelentésének Magyarországon megjelent sajtóbeszámolói (12 év múlva világvége-típusú üzenetek) érték el ezt a hatást, aminek nyomán Botos Barbara szerint már taxissal és fodrásszal is volt lehetősége klímavédelmi kérdésekről beszélgetni munkavégzésük közben, mert felmerültek kérdések.
Bart István a közelmúltban a Portfolio hasábjain is publikált az éghajlatváltozás által kikényszerített gazdasági hatásokról és arról, hogy ez miért nem jelenik meg egyelőre sok gazdasági előrejelzésben:
Bart István úgy látja: valójában erőltetett az a konfliktus, ami olykor megjelenik a hírekben a kormány és az ellenzék klímavédelmi terveiről, mert valójában mindkét oldalon sokan felismerték ennek jelentőségét. Ráadásul nincs érdemi klímaszkeptikus réteg sem Magyarországon és az ipari lobbi sem erős, ami az átmenetet fékezni szeretné. Rámutatott azonban, hogy Magyarországon eddig nem kellett túlzottan nagy erőfeszítéseket tenni az ÜHG-gázok kibocsátás-csökkentésére (pl. mert az 1990-es bázis nekünk kedvező, a rendszerváltás hatásai utána jelentkeztek a kibocsátás beszakadásában), így a nagy erőfeszítések még előttünk vannak. Mindezt azért nehéz megtenni szerinte, mert egyrészt a kibocsátás csökkentés légköri hatása csak 30-40 éves távon jelentkezik, másrészt a magyarországi klímát a nagy kibocsátó országok (Kína, Egyesült Államok) tevékenysége befolyásolja, nem pedig az itteni döntések. Az EU28 a világ összes kibocsátása 9%-áért, Magyarország mindössze 0,1%-árt felelős.
Ezzel együtt is úgy látja, hogy hiba volt nyáron megvétóznia a magyar kormánynak az EU 2050-es klímacéljának elfogadását (a lengyelek, csehek és észtek mögé beállva), mert az EU és benne Magyarország nem igazán a saját kibocsátásának csökkentésével, hanem a külpolitikai lépéseken keresztüli nyomásgyakorlással tud hatékonyan fellépni a klímaváltozás ellen (az itt beruházást tervező országokra ezeken az egységes lépéseken és állásfoglalásokon, illetve esetlegesen a kereskedelmi megállapodásokon keresztül tud nyomást gyakorolni). Meglátása szerint az EU is tévképzetekben él saját 2050-es klímavédelmi célkitűzése elérése és annak hatásai kapcsán és kijelentette:
NEM MEGKERÜLHETŐ, HOGY AZ EU A TÖBBI NAGY NEMZETKÖZI PARTNERREL KÖTÖTT KERESKEDELMI EGYEZMÉNYEKEN KERESZTÜL FEJTSEN KI NYOMÁST AZOK (KÍNA, AMERIKA, STB.) KLÍMAVÉDELMI LÉPÉSEI ÉRDEKÉBEN.
Saara Tamminen, a SITRA Climate Solutions vezető szakértője előadásában azt járta körbe, hogy a világban hol hajtottak már végre az elmúlt években klímavédelmi célú adóreformokat és az ilyen lépések kapcsán mikre kell figyelni, nehogy a társadalom jövedelmi egyenlőtlensége tovább növekedjen, de közben igenis a klímavédelem felé történjen elmozdulás (pl. üzemanyag adó, repülőjárati díjak változtatása az alacsony és magasabb jövedelmű társadalmi csoportokra). Előadásában azt hangsúlyozta, hogy minden országnak az ilyen jellegű adóreformok előtt részletes költség-haszon, illetve hatáselemzést kell végrehajtania.
NRGreport
