Fenntarthatóság

Leállítja az EU bankja a fosszilis energia finanszírozását

NRGreport | 2019.11.15. 13:11

2021 végén, vagyis a korábban tervezettnél egy évvel később fejezi be az olaj- gáz- és szénipari projektek finanszírozását az Európai Beruházási Bank (EIB).

Az EU finanszírozási intézményének számító EIB az eredeti tervek szerint egy évvel korábban szállt volna ki a fosszilis energiaprogramok hitelezéséből, az EU tagországainak lobbizása nyomán azonban csúszik a határidő – számolt be a BBC.

2013 óta összesen 13,4 milliárd eurónyi fosszilis energiaprojektet finanszírozott az EU, az elmúlt évben ebből mintegy 2 milliárd eurónyit.

A döntés értelmében azok az energiaprojektek igényelhetnek majd finanszírozást az EIB-től, amelyek 1 kilowattórányi energiát kevesebb mint 250 grammnyi széndioxid kibocsátásával képesek megtermelni. Ez a lépés kizárja a hagyományos gáztüzelésű erőműveket is a finanszírozásból, és új technológiákra kell átállniuk, ha pályázni szeretnének.

Andrew McDowell, az EIB energiáért felelős elnökhelyettese úgy nyilatkozott, ez még csak az első fontos lépés, nem az utolsó döntés a folyamatban. Környezetvédelmi szervezetek üdvözölték az EIB döntését, azonban csalódottságukat fejezték ki az egyéves csúszás miatt.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.