NRGreport
Menü

Egyre több kaliforniai városban tiltják, hogy bekössék a földgázt az új házakba

Az elmúlt fél évben már 13 kaliforniai város önkormányzata rendelkezett arról, hogy jövő évtől az új házakba és lakásokba nem lehet bevezetni a földgázt. Csak elektromos eszközök lehetnek ezentúl az új otthonokban. Többek között az egyeteméről ismert Berkeley, és a luxusvilláiról híres Santa Monica is az érintett városok között van. A kaliforniai tapasztalatokat az USA több másik államában is vizsgálják, hasonló lépésekre készülve.

A földgáz tiltása mögött környezetvédelmi érvek vannak: a gáz elégetésével szén-dioxid kerül a levegőbe, és ez hozzájárul a globális felmelegedéshez. Kalifornia állami szinten 2045-re nullára akarja csökkenteni a szén-dioxid kibocsájtását, e célhoz is illik a fenti szabályozás. 

Santa Monicában ilyen fotót új lakásban 2020-tól már nem lehet majd készíteni.Fotó: MARIO TAMA/AFP

Ugyanakkor Amerikában még tart a földgáz nagy felfutása, ami a repesztéses kitermelési technológia elterjedésével indult a 2000-es évek elején. Eleve sok áramot gázerőművek termelnek, és ahol ez a helyzet, ott semmi értelme átállni gázról áramra, hiszen ugyanúgy gázt kell égetni hozzá. A lakossági földgázfelhasználás országos szinten növekszik, a kaliforniai kísérlet így egyelőre szembe megy a nagy trenddel. (USA Tuday

Forrás: 444