Vállalatok

A Mol nincs meglepve

NRGreport | 2019.12.31. 08:41

Számos kérdőjellel, de megszületett a Zágráb Megyei Bíróság elsőfokú ítélete az évek óta tartó Ivo Sanader, volt horvát miniszerelnök ellen folytatott perben. A legnagyobb hazai vállalat közleménye szerint csalódás ugyan van, de meglepetés nincs: bár a korábbi határozatok, mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbíróság (UNCITRAL) részéről azt állapították meg, hogy a Mol nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor a mostani ítélet mégsem okozott a vállalat számára különösebb meglepetést, hiszen volt már példa tisztességtelen eljárásra Horvátországban. A kihirdetett ítélet elsőfokú, azaz még hosszú évekig tartó folytatásra és fordulatokra lehet számítani.

Idézet a Mol-csoport közleményéből: „Legutóbb 2015-ben a horvát alkotmánybíróság is hatályon kívül helyezte azt az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A bíróság akkor is több, súlyos eljárási hibát jelzett és a bírósági eljárás újrakezdésére kötelezte a zágrábi megyei bíróság. Ezzel egybevág a magyar Fővárosi Törvényszék döntése, miszerint fennállt a veszélye annak, hogy a horvátországi eljárás során sérül a tisztességes eljáráshoz való jog és nem biztosítható az ügy pártatlan elbírálása.”

A Mol hangsúlyozza közleményében, hogy ragaszkodik korábbi érveihez, és határozottan visszautasítja a nem megfelelő üzleti magatartásra vonatkozó állításokat, valamint továbbra is minden eszközzel védekezik a bűncselekménnyel kapcsolatos alaptalan vádak ellen – mindez alapján nem meglepő módon fellebbezésre készülhetnek a védők.

Bár az ítélet várható hatásait sok szakértő most kezdi csak latolgatni, a Mol egyértelművé tette nyilatkozataiban és tetteiben egyaránt, hogy a már évek óta tartó eljárás és ennek mostani rész-eredménye egyáltalán nem változtat az INA-val kapcsolatos szakmai döntéseken és a vállalatcsoport stratégiáján, ezt bizonyítja a rijekai maradékfeldolgozási projekttel kapcsolatos beruházási döntés nemrég történt jóváhagyása is.

  NRGreport
Címkék
#energia   #Hernádi Zsolt   #Horvátország   #INA   #Mol  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.