A napokban Madridban gyűltek össze a világ vezetői, hogy megtárgyalják, a makacsul növekvő globális üvegházgáz-kibocsátás és az utóbbi években gyorsuló felmelegedés fényében hajlandóak-e valamit tenni az éghajlat-változás megfékezése végett.
Erre annak fényében nem sok esély van, hogy a világ két legnagyobb szennyezője, a globális kibocsátás 15 százalékáért felelős Egyesült Államok és a 27 százalékát kitermelő Kína elkötelezettsége minimum kétes az ügy iránt. Bár Amerikában nagyjából egy évtizede csökkenőben van a kibocsátás, egy főre vetítve még mindig messze világvezetők a nagy gazdaságok között, és Donald Trump elnök hatalomra jutása óta kifejezetten gátolja az éghajlatváltozás elleni lépéseket.
Eközben Kína hiába bír a világ legnagyobb megújulóenergia-szektorával, az ország szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest. Ez pedig javarészt annak a lenyomata, hogy Peking az utóbbi bő egy évben behúzta a zöldenergia-féket, és a szél helyett inkább a szénenergia felé fordult.
MÍG A KÍNAI MEGÚJULÓENERGIA-TERMELÉSI BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKE 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN 76 MILLIÁRD DOLLÁRT TETT KI, 2019 ELSŐ FELÉBEN MÁR CSAK 29 MILLIÁRD DOLLÁRRA RÚGOTT.
Ebben persze az is benne van, hogy ez idő alatt jelentősen nőtt a megújuló energiaforrások költséghatékonysága, azaz azonos befektetés mellett jóval több szél- és napenergiát lehet termelni. Azonban ennél jelentősebb ok, hogy az állam visszafogta a megújulók támogatását, és részben a rövid távú gazdasági célok támogatása végett, részben geopolitikai okokból rengeteg szénerőmű-beruházásnak adott zöld utat.
Ennek hatásai Kína méretéből fakadóan a globális kibocsátási és zöldenergetikai adatokon is meglátszanak: 2018 volt az első év 2001 óta, hogy az előző évhez képest nem emelkedett a megújuló energiatermelési kapacitások növekedési üteme, és a jelek szerint az idei év még rosszabb lesz e tekintetben.
A gazdaság fontosabb
Elemzők a gazdasági adatok romlásával magyarázzák a zöldberuházások visszaesését. A kínai növekedés üteme az utóbbi években strukturális okok miatt lassulni kezdett (erről részletesen is írtunk), amire rátett egy lapáttal Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja is.
Bár a lassulás részben szándékos és az állam által menedzselt mederben folyik, a jólét tartós és erős növekedése mégis csak a Kínai Kommunista Párt legitimációjának legfontosabb eleme, így az állampárt igyekszik elkerülni, hogy a dolog negatív hatással legyen az életszínvonalra.
"A legfontosabb politikai prioritás Kína számára a gazdasági növekedés stabilizálása. Ez elsőbbséget élvez minden mással szemben, így a környezetvédelemmel és klímaváltozással szemben is"
– mondta a Financial Timesnak Kevin Tu közgazdász, aki korábban a Nemzetközi Energia-ügynökség Kína-felelőse volt.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Peking gazdaságélénkítő lépésekkel reagált a növekedési és kereskedelmi adatok romlására, amelyek nagyrészt az infrastrukturális és ingatlanberuházások terén csapódtak le. Ennek hatása visszaköszön a közelmúlt adataiból is: jelentősen nőtt a nagy környezeti terheléssel járó acél- és cementtermelés, emiatt az üvegházgáz-kibocsátás is.
Egy 2017-ben épített dél-kínai szénerőmű
Fotó: Kevin Frayer / Getty Images Hungary
Sikeres volt
A másik fontos ok az energiapolitikai változása, amely összefügg a gazdaságélénkítéssel. A kínai növekedés hagyományosan a szénenergiára épült, és a szén részaránya az áramtermelésben napjainkban is kétharmados. Ugyanakkor az utóbbi években a kormány próbálta letörni a szén uralmát, és jelentős összegekkel támogatta a zöldenergia-beruházásokat. Ennek kettős oka volt.
→ Egyrészt a súlyos légszennyezés kezdett politikai témává válni a középosztály körében, ezért a népelégedetlenség megakadályozása végett a szennyezés visszaszorítása prioritássá vált a vezetés számára. (Ahogy egyesek emlékeztetnek rá, hogy a zöldenergia-támogatás célja tehát nem kifejezetten a klímavédelem volt.)
→ Másrészt az zöldenergia felkarolása a kínai gazdaság technológiai fejlődését és a kínai cégek új, globális fejlődési szektorokba való betörését is szolgálta.
E tekintetben a program sikeres volt. A kelet-kínai nagyvárosokban 2013 és 2017 között jelentősen csökkent a légszennyezés (bár ebben nagy szerepet játszott, hogy a szénerőművek négyötödét a szennyező anyagokat megtartó szűrőkkel látták el, amelyek viszont az üvegházgáz-kibocsátást ellen nem hatékonyak).
Eközben Kína a zöldenergia-termelésben és a zöldenergia termeléshez szükséges eszközök gyártásában is a világ vezető állama lett. A hazai (és külföldi) támogatásoknak köszönhetően a kínai napelemgyártók teljesen letarolták a világpiacot (nem véletlenül pécézte ki a kínai napelemeket Donald Trump is), ezzel párhuzamosan pedig belföldön is gomba módra szaporodtak a szél- és főleg a napenergia-erőművek, olyannyira, hogy
A VILÁG TELJES MEGÚJULÓENERGIA-TERMELÉSI KAPACITÁSÁNAK 30 SZÁZALÉKA KÍNÁBAN VAN.
De túl sokba került
A beruházási láz azonban 200 milliárd jüanos (nagyjából 28 milliárd dolláros) veszteséget termelt a zöldenergiát támogató állami alapnak, ami miatt Peking közölte, hogy jelentősen megvágja állami dotációt, és innentől javarészt a piacról kell megélniük a megújuló energiát szolgáltató cégeknek.
Ahogy a hasonló sorsra jutott elektromos autók piacán, az állami támogatások megvonása a zöldenergia-beruházások terén is megtorpanást hozott. 2019 elején a beruházási érték esésével párhuzamosan az újonnan telepített napenergia-termelési kapacitások az előző év azonos időszakához képest felükre estek vissza. Ezzel szemben az újonnan átadott áramtermelési kapacitások legnagyobb szeletét a szén- és gáztüzelésű hőerőművek adták.
Kínai energiatermelés forrásonként
Adatok: BP. Terawatt-óra/év.
Bár az idei évben már átadtak több, támogatás nélkül épült, és a fosszilis energia árával versenyképes napkollektor-farmot, a beruházási érték jelentős csökkentése azt jelzi, hogy egyelőre mindenképpen megfogta a szektort az állami segítség elillanása. Az is gondot okoz, hogy (ahogy Németországban is) a nap- és szélenergia-termelés bővülését nem kísérte a villamos hálózatok fejlesztése, ami miatt a megtermelt zöldenergia egy jelentős része kárba vész.
Kína szakemberek mindazonáltal kiemelik, a 2019-es adatok egy köztes helyzetet jeleznek. “Ez vélhetően a mélypont. Az előző zöldenergia-támogatási politikát már kivezették, miközben az új politika még nem lépett életbe” – nyilatkozta Li Csun-feng, a kínai állami tervhivatal klímastratégiai kutatóintézetének vezetője a Financial Timesnak.
Bezavar a hidegháború
Ettől függetlenül Li sem optimista: a gazdaságpolitikai prioritások mellett az amerikai-kínai kereskedelmi háború és általában véve
A NYUGATTAL SZEMBENI IDEOLÓGIAI ÉS GAZDASÁGI ELLENTÉTEK KIKRISTÁLYOSODÁSA AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ELLENI NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATOTTSÁGÁT IS MEGTÉPÁZTA.
Mint mondta, egyre elterjedtebb az a nézet Kínában, hogy "a Nyugat összefogott Kína ellen", és ebből fakadóan a kínai közösségi oldalakon sokan például Greta Thunberg klímaaktivistát is “a nyugati liberális érdekek” megtestesítőjének tartják. Ahogy a nyugati jobboldal szélein, úgy Kínában is népszerűvé vált az a narratíva, hogy az egész klímahiszti egy liberális összeesküvés.
A Nyugat és Kína közti feszültségek konkrétabban is befolyásolják energiapolitikát. Egyes elemzők ezek számlájára írják, hogy Peking az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt fektet az energiabiztonságra, azaz arra, hogy az ország energiaellátása kevésbé függjön külső tényezőktől.
Ez pedig a jelen helyzetben a legegyszerűbb és leggyorsabb módon a szénnel oldható meg: Li Ko-csiang kormányfő októberben egyenesen kiemelt területként jelölte meg a szénalapú energiatermelést. “Az energiabiztonsággal kapcsolatos aggodalmak áldást jelentenek a szénszektornak” – vélte Kevin Tu.
Fotó: Kevin Frayer / Getty Images Hungary
Iparpolitika
A szén egy másik, rövid távú előnye, hogy segít alacsonyan tartani az energiaárakat. Januártól az állam leveszi a kezét az eddig központilag szabályozott szénenergia-árakról, és a várakozások szerint ezzel olcsóbbá válik majd az áram. Ez utóbbi a gazdaságélénkítés egy formájának tekinthető: a kínai ipar teljesítménye az utóbbi időben gyengülőben van; emiatt fontosabb rövidtávú prioritás az ipari cégek olcsó energiával való támogatása, mint a klímaváltozás megfékezése. Elemzők a Kínában épülő és a következő években
ÁTADNI TERVEZETT ÚJ SZÉNERŐMŰVEK ÖSSZKAPACITÁSÁT 148 GIGAWATTRA TESZIK, AMELY NAGYOBB, MINT AZ EURÓPAI UNIÓ TELJES SZÉNENERGIA-TERMELÉSE.
Kína pedig nemcsak határain belül, azokon túl is támogatja a szénerőművek létesítését, legalábbis (a számokkal amúgy nem mindig makulátlanul bánó) Greenpeace környezetvédő szervezet összesítése szerint a kínai Egy övezet, egy út nevű globális infrastruktúra-fejlesztési program keretén belül Peking ott van finanszírozóként a világban épülő szénerőművek háromnegyede mögött.
Az új kínai politika alapja a jelen állás szerint az lesz, hogy csak olyan megújuló beruházásokat támogatnak, amelyek képesek versenyezni a szénenergia árával. Hogy ez milyen hatással lesz a megújulókra, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a hőerőművi kapacitások jelentős bővítése lenyomja a szénenergia árát, és megnehezíti majd az árversenyt a megújulók számára.
Mások szerint Kínában a szél- és napenergia elérte azt a pontot, amikor képes versenyezni a szénenergiával. Az optimisták pedig azt is kiemelik, hogy a hőerőművek megsokasodása és az árak lenyomása jó eséllyel csődhullámhoz vezet majd a szénszektorban (a kevésbé hatékony erőművek elbuknak). A világ nagy részén a szén ma már nem versenyképes más forrásokkal, nem valószínű, hogy Kína hosszú távon kivétel maradt.
A célokat teljesítik
Peking azt hangsúlyozza, hogy Kína eddig minden kibocsátási vállalását teljesítette, egyes ígéreteit túl is szárnyalta. Az ország a 2015-ös párizsi klímaegyezmény megkötésekor azt ígérte, “2030 körül” tetőzik majd üvegházgáz-kibocsátása, ehhez képest mai számítások szerint már 2022-re elérhetik a csúcspontot.
A zöldenergia megtorpanása ellenére pedig a nagy szennyezők közül Kína nagyjából az egyetlen, ahol manapság is jelentős atomenergiai beruházások folynak, ami az azzal kapcsolatos különféle gazdasági és biztonsági bírálatok ellenére még mindig az egyik legalacsonyabb kibocsátású energiatermelési módszer. (Az idei első félévben 23 százalékkal nőtt az atomenergia-termelés.)
Adatok: OECD, Climate Action Tracker. A grafikonon használt mértékegység az egy gigatonnányi szén-dioxid kibocsátásának hatásával egyenértékű üvegházgáz-kibocsátást jelöli.
Peking azt is szereti hangoztatni, hogy a gazdaság szén-dioxid-intenzitása rohamosan javul. Ez a mutató azt jelzi, egy egységnyi GDP megtermeléséhez mekkora szén-dioxid-kibocsátás szükséges. A mutató értéke 2005-höz képest 50 százalékkal csökkent, tehát Kína ma azonos kibocsátás mellett másfélszer annyi GDP-t képes termelni.
A probléma csak az, hogy a kínai GDP ugyanezen ez idő alatt mintegy ötszörösére nőtt, és ezzel párhuzamosan az ország szén-dioxid-kibocsátása 2018-ban az ezredfordulós érték háromszorosa volt. Erre, illetve a növekvő globális kibocsátásra és hivatkozva egyes nyugati szakértők és aktivisták szerint a mostaninál sokkal ambiciózusabb célokra van szükség Kína részéről.
Nem csak Kínáról szól
Mindez persze nem azt jelenti, hogy Kína lenne az éghajlatváltozás főellensége. Miközben Pekinget a nem túl ambiciózus célok miatt támadják, az egy főre eső üvegházgáz-kibocsátás tekintetében messze világvezető Egyesült Államokban Donald Trump elnök szánt szándékkal próbálja szétverni a klímavédelem eleve nem túl erős intézményi eszközeit, és minden tőle telhetőt megtesz a szén- és olajipar támogatásáért.
→ Amerika kibocsátása 15 százalékkal haladja meg a 2015-ös párizsi klímaegyezményben vállalt, eleve nem túl ambiciózus szintet, ráadásul Trump azóta kezdeményezte az Egyesült Államok kilépését a paktumból.
→ Az ötödik legnagyobb kibocsátó, Oroszország eleve nem vállalt semmit, és kibocsátása növekszik, ahogy a harmadik nagy olajtermelő országban, Szaúd-Arábiában is hasonló a helyzet.
→ Az utóbbi időben a japán kormány is a szén felé fordult, Tokió az egyetlen a G7 országok közül, amely a jövőben új szénerőművek üzembe helyezését tervezi, és délkelet-ázsiai fejlődő országokban is támogat szénerőmű-beruházásokat.
→ A nagyrészt a fejlett világot tömörítő OECD tagságárnak egészét nézve is igaz, hogy 1990 és 2018 között összességében alig csökkentették szénfüggőségüket, a megújuló kapacitások fejlesztése pedig leginkább a csökkenő atomenergia-termelés kiváltását szolgálta.
→ A jelenlegi tendenciák szerint Kína mellett India kibocsátása is magasabb lesz 2030-ban, mint 2015-ben volt, még ha ezzel be is tartja igen csekély 2015-ös vállalását.
→ De romló tendenciát mutat Brazília, Dél-Korea és Indonézia is, ahogy például Magyarország is alig költ szél- és napenergiára
2019-ben nem csak Kínában csökkentek a megújuló beruházások: az Egyesült Államokban és Európában is kevesebb pénz jutott a zöldenergiára, bár a 39 százalékos kínai eséssel szemben a hat, illetve négy százalékos visszaesés azért jóval mérsékeltebb. Az is tény, hogy a kínai kibocsátás egy jelentős része, egyes számítások szerint több mint tizede más országokban eladott termékek legyártásához kapcsolódik, a kibocsátás ezen részét pedig nem fair Kína számlájára írni (még ha annak mértéke nem is független a kínai energiapolitikától).
Mindenesetre a jelek szerint 2019-es első félévi adatok láttán a kínai kormány szigora is enyhült. Miután egy évig nem hagytak jóvá államilag támogatott projekteket, 2019 nyarán Peking további 1,7 milliárd jüant ígért mintegy 4000 projektre, bár a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel. A szénenergia-célokkal párhuzamosan azonban ez az összeg kevés lesz a világ megmentéséhez.
Borítókép: Feng Li/Getty Images
NRGreport
